“Láthatóvá válik az, hogy a kultúrák között nincsenek éles határok, inkább csak folyamatos átmenetek vannak.”
Blacklake (Negreni, Feketetó) egy kis falu Romániában, ahol a 19. század óta országos vásárt rendeznek minden ősszel. Természetes, hogy a soknemzetiségű Romániában, ahol együtt él román, magyar, cigány, zsidó, szász, ez a vásár egyben kulturális találkozóhely is volt. A 20. század végéig, ha zenészek keresték fel a vásárt, a hangszerüket is magukkal hozták. Elég volt végigmenni a vásáron, hogy hol az egyik, hol a másik nemzetiség, vagy etnikum zenéjét élvezhessük: az „áthallás” közöttük nem virtuális, hanem tényleges volt. Hallhattuk az együtt élő kultúrák különbözőségeit, és azonosságait is. Vásár még van, de mára már a zenészek elmaradtak. Ezért most egy képzeletbeli sétára invitáljuk a hallgatót a régi feketetói vásárba, amely során az „áthallások”- a megváltozott technikai lehetőségek segítségével- virtuálisan újra létrejönnek.
Cserepes Károly Blacklake c. lemezén tradicionális hangfelvételeket ágyazott szokatlan zenei környezetbe; a népzenei gyűjtések felvételei változtatás nélkül, eredetiben kerültek fel a lemezre új zenei szövetet alkotva.
Dalok:
1. Netti / Dumnezeu Lad´s Dance 05.50 (Netti / Dumnezeu legényes)
2. Netti Recruiting 05.10 (Netti katonakísérő)
3. Uncle Bangó 04.06 (Bangó bácsi)
4. Grassland II. 06.20 (Fűország II.)
5. LoveStream 05.42 (Szerelempatak)
6. BlackLake I. 07.25 (Feketetó I.)
7. BlackLake II. 08.37 (Feketetó II.)
8. Doina 07.26 (Doina)
Total: 50.54
„A Blacklake c. lemezemen (hasonló módon a többi „worldmusic” kategóriába sorolandó zenémhez), az alapelvem az, hogy a tradicionális hangfelvételeket („mintákat”) szokatlan zenei környezetbe ágyazom. Magukat a „mintákat” alapvetően nem változtatom meg, hanem azokat eredetben, mint talált tárgyakat helyezem el az idegen zenei szövetben. Egyik célom, hogy ezek az eredeti folklórkincsek, melyekre különben csak a szűkebb szakma figyel, ilyen módon eljussanak egy másik, szélesebb közönséghez.
A Blacklake-en a folklór minták nemcsak idézőjelbe kerülnek (beágyazódnak), hanem egymással is kölcsönhatásba lépnek. A figyelem az anyagok hasonlóságaira és különbözőségeire terelődik, és láthatóvá válik az, hogy a kultúrák között nincsenek éles határok, inkább csak folyamatos átmenetek vannak. (A költő szavaival: Dunának, Oltnak egy a hangja...)
Feketetó azért lehet egy különleges szimbolikus tér, mert itt a korábbi évtizedekben a valóságban is találkoztak a különböző etnikumok zenészei, és a kulturális egylényegűség (azonosságok és különbözőségek) tényleges tapasztalat volt. Feketetó, mint szimbolikus tér azt fejezi ki számomra, hogy a kultúrák egyenértékűek: inkább összekötnek, mintsem elválasztanak minket (népcsoportokat) egymástól. S talán könnyebb az „idegen” kultúrák tisztelete és elfogadása, ha meglátjuk bennük a saját arcunkat. A kulturális diverzitást vagy csodáljuk, vagy félünk tőle. A két véglet közti távolságot szeretném ezekkel a kis lépésekkel csökkenteni.
Technikai szempontból a digitális technika teszi lehetővé ezt a fajta értelmezést. Az eredeti anyagok kevés hangolással (tempóban, hangmagasságban) zeneileg „közös nevezőre” hozhatók. Az így módosított folklór-minták már könnyen párbeszédet tudnak egymással folytatni, és alkalmassá válnak egy elképzelt dramaturgia, vagy „történet” közös kibontására. Már nem is szükséges sok „külső” elemet hozzátenni, hiszen a minták egymás szövegkörnyezetévé (hangszerelésévé) válnak.”
15:26
