beszámoló [koncert]  2016. december 8. csütörtök   08:06

nincsen hozzászólás

  Nem sok hazai csapat mondhatja el magáról, hogy kettő vagy több ízben is meg tudja tölteni a Papp László Arénát, a Quimby viszont pont ilyen zenekar. Munkásságuk állandó és felfelé ívelő. Igaz, kezdetekben csak kocsmákban arattak sikereket, fesztelen bulijaikkal, később már koncertek és fesztiválok sikercsapata lettek. Rengeteg munkával a hátuk mögött érték el ezt a zajos sikert. Remek koncertzenekar, művészek és színházi munkások, akik minden helyzetben megállják a helyüket. Megcáfolhatatlanul alkotnak és mutatnak utat a jelennek és az útkornak. Dalaik nagy része etalon, ha tetszik, ha nem!
  
  A lényeg ez alkalommal is az arénás koncerten volt! Melyet nyugodtan nevezhetünk egy újabb csúcsnak. Mindamellett, hogy újra össze tudták csődíteni egy újabb remek hangulatú önálló, de már jubiláló koncertre a rajongóikat, emellett még az eseményre datálták a legújabb albumuk publikálását, a Jónás jelenéseit is. A leleményesebb rajongóknak, ajándék gyanánt az esemény előtti néhány órával nyilvánosságra hozták az album dalait is, erről a HVG netes hasábjáról értesülhettek a szemfülesebbek. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem volt rossz ötlet.
  A koncert maga teltházas volt. Mind fény, mind színpadi elrendezés, megjelenés szempontjából várokozáson felüli, a hangzás viszont valahogy nem volt az igazi. Az eredetileg háromórásra tervezett koncert csak a dramaturgiai szünetekkel tett ki annyit, ideértve a kezdeti csúszást is.
  
  Természetesen nem csak ezen az összefoglaló jubileumi fellépésen voltak pillanatok, melyek mélyen tükrözték az egész Quimby gondolatiságát, üzenetét. Dalaik szövegvilága festmény a vásznon és a zene maga az összefoglaló keret, vagy ahogy Ef Zámbó fogalmazott ´a verssorok olyan képszerűek, hogy a hallgató hamar rájön: Kiss Tibi festő, aki zenével keretez´. Be kell vallani, hogy remek hasonlat egy szintén remek zenész-képzőművésztől.
  A koncert egészébe belecsempésztek egy kicsi színházat és egy kicsi cirkuszt is. A megszokottól eltérően kevés Liviusz-féle komment hangzott el, helyette inkább a jubileumi koncertre a legeknek számító dalaikat válogatták be (Bolond meg a gyermek, Tükrök olcsón, Senki se menekül, Nyina, Autó egy szerpentinen vagy a Halleluja, stb.) valamint az új lemez anyagából csak a Forradalom, és a Heaven goes to hell dalokat hallhattuk.
  
  A cikkem végén újra meg kell állapítanom azt az örökérvényű gondolatot, hogy a Quimby volt, van és lesz. Ez nem lehet kérdés, hiszen egy olyan karizmatikus csapatról beszélünk, akiknek már nem kell kapukat döngeti, hisz azok már rég nyitottak, bárhol lépjenek fel.

Kulcsszavak:
  quimby 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás