hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [program]  2016. november 28. hétfő   04:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Boban Markovic ünnepi koncertturné - 10 helyszínen országszerte


  Boban Markovic mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében; díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub és fesztiválkoncertek százai, rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban. Mintegy két évtizede Szerbia legjobb trombitásának számít, elsősorban a Gúcsai Trombitásverseny győzelmeinek köszönhetően. A legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a Songlines szerint is ő a világ legjobbja, s e következtetés értelmében Magyarországnak is első számú trombitása, mely címet igyekszik is megszolgálni: rendszeresen visszatér, emlékezetes koncerteket adva. Boban több éve hagyományosan az újévet a budapesti MÜPÁ-ban indítja zenekarával; a mostani turnén ezt a hangulatot szeretnénk országszerte, 10 városban bemutatni, azaz nem ígérhetünk mást, mint önfeledt, szabad örömzenélést, ahol a Balkán, az európai zenei hagyományok keverednek Boban és zenekarának muzsikájában! A turné a szegedi IH Rendezvényközpontban indul, majd Békéscsaba és Szombathely után a Gödöllői MUZÁ-ban folytatódik december 5-én; és még karácsony előtt a kecskeméti és a tatabányai közönség is hallhatja a koncertet. A januári folytatás a hagyományos budapesti MÜPA-béli koncerttel kezdődik január 3-án, amit Veszprém, Győr és végül Miskolc követ.
  
  Várunk minden balkán és világzene rajongót, fanatikust, kedvelőt és érdeklődőt erre a páratlan alkalomra, hogy élőben hallhassa minden idők egyik legnagyobb ma élő trombitását és nagyszabású zenekarát!
  
  A magyarországi turné állomásai:
  Szeged IH Rendezvényközpont 2016. december 2. péntek 19:00
  Békéscsaba Csabagyöngye Kulturális Központ 2016. december 3. szombat 19.00
  Szombathely AGORA-Művelődési és Sportház 2016. december 4. vasárnap 19:00
  Gödöllő Művészetek Háza Gödöllő 2016. december 5. hétfő 19:00
  Kecskemét Hírös Agóra Kulturális Központ 2016. december 6. kedd 19:00
  Tatabánya A Vértes Agorája 2016. december 7. szerda 19:00
  
  Budapest Művészetek Palotája 2017. január 3. kedd 19:00
  Veszprém Hangvilla 2017. január 4. szerda 19:00
  Győr Richter Terem 2017. január 5. csütörtök 19:00
  Miskolc Művészetek Háza 2017. január 6. péntek 19:00
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vicky sunday    rubicon    napokon    michel gondry    dawnstar    coffins    magyar atom    natalie cole    jurij    hófehér    mtv    dark moor    lunarsea    impro school    japanese voyeurs    hófehérke    szex és new york 2.    amy winehouse    prince    harry potter    nasum    guilhem desq    eric martin    jesse eisenberg    falcongate  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!