beszámoló [koncert] 2016. november 21. hétfő 17:58
5 hozzászólás
szerző: MorelloObituary, Exodus, Prong 2016. november 16, Dürer Kert
Majdnem úgy volt, hogy nem jutok el erre a koncertre. Pedig micsoda turné csomag!! A death metal egyik összekeverhetetlen alapbandája, az Obituary. A thrash metal műfaj egyik megalapítójaként és máig meghatározó zenekaraként számon tartott Exodus. A fajsúlyos, de egyszerűségében is kiváló, thrash/hardcore-os Prong. Ez azért nem akármi, egyetlen estén. Utólag nézve, óriási hiba lett volna kihagyni ezt az eseményt.
Mégis sokan így tettek, még ha nem is mindenki önszántából... Az előző mondat nem azt jelenti, hogy kevés lett volna a létszám, épp ellenkezőleg! Elképesztő sor várakozott a beengedésre a Dürer Kert bejáratánál, a beléptetés pedig nem működött a legolajozottabban. Mi több, a jegyek az utolsó napra már teljesen elfogytak, így néhány szerencsétlen rajongó (voltak, akik Felvidékről vagy máshonnan érkeztek, kifejezetten a koncert kedvéért!), elővételes jegy hiányában be se tudott jutni. Odabent is kissé kaotikusak voltak az állapotok: ha nem helyezkedett el az ember időben, csak a keverőpult mögülről vagy egészen a terem bejáratától csodálhatta a színpad fölötti reflektorokat – mert más nem nagyon látszott. Mindez nem csak a szervezőkön múlt, a Dürer Kert adottságai sajnos ezt teszik lehetővé. Ilyenkor látszik, mennyire hiányzik egy tágas, Petőfi Csarnok méretű koncerthely a budapesti underground-ból.
Én magam is épp hajszálpontosan a Prong kezdésére értem be a terembe, így a legelső fellépő, a King Parrot előadásáról szépen le is maradtam. Nem bántam a dolgot, mert az egybehangzó vélemények alapján totálisan semmitmondó volt az előadásuk. A Prong viszont pozitív csalódást okozott. Nem kifejezetten ismertem az életművüket, a csapat egyébként sem lépett sosem feljebb a másod-harmadligából, a mai előadásuk alapján viszont sokkal több figyelmet érdemelnének.
A Prong zenéje már-már punkosan egyszerű, nyers, harapós thrash metal, némi súlyosabb, hardcore-osabb döngöléssel vegyítve. Mindez pedig remek kombináció, igazi koncertre való, felpörgető, zúzós ereszdelahajamat.
A főnök, Tommy Victor énekes/gitáros végig jó hangulatban szolgáltatta a nyers riffeket és helyenként szólókat. Eleinte egy kicsit elégedetlennek tűnt a közönség aktivitásával, de ez csak átmeneti volt. A buli végén már nagyon lelkesen hálálkodott a remek fogadtatásért. Mellette Jason Christopher szolgáltatta széles jókedvvel a basszust. De különösen figyelemre méltó volt a dobos poszton Art Cruz teljesítménye.
Sokkal jobban szeretem, amikor a dob emelvény előtt, testközelben van összeállítva a dobcucc, még akkor is, ha ez az előzenekarokra szokott korlátozódni. A nagy emelvény mögött eltűnik a zenész, míg elöl egészen jól figyelemmel lehet kísérni a dobos játékát, minden mozdulatát. Art Cruz pedig újra és újra magára irányította a tekinteteket, mert eszméletlen, miket püfölt össze. Mint említettem, nem egy túlbonyolított zene a Prong muzsikája, de a dobos mindig képes volt valamivel színesíteni az összképet. Mestermunka!
A csapat eljátszott több számot az idei X - No Absolutes című albumukról és a közmegállapodásosan legjobbnak számító, 1994-es Cleansing lemezről, valamint az életmű néhány további jól eltalált pillanatából, aztán le is járt az idejük. Nem tűnt így sem kevésnek a színpadon töltött idő, élvezhető volt minden pillanata. Még ha olyan óriási ismertséget nem is ért el sosem a Prong, magam is úgy érzem, az 1986-ban alakult banda életművében ez után a koncert után muszáj lesz komolyabban elmélyednem.
Ja, és az ilyen fajsúlyos, brutál zenék képviselői, mint az Obituary vagy az Exodus nem tudom, elmondhatják-e magukról, hogy országgyűlési képviselők látogatják a koncertjeiket? Mert a Prong immár igen, az ő bulijukon (ha jól láttam) bizony ott headbangelt és pogózott nagy lelkesedéssel a Jobbik országgyűlési képviselője, Z. Kárpát Dániel.
Következett az Exodus a régi-új énekessel, Zetro Souza-val. Nagy kedvencem a csapat, de Zetroval még sosem láttam őket. Épp amikor lett volna rá lehetőség, a zseniális újjáalakuló album, a Tempo Of The Damned környékén, akkor pakolták ki Zetrot a fedélzetről. A helyére érkezett Rob Dukes-ot én nagyon bírtam, igazi vadállat került vele az Exodus élére. Nem mellesleg az agresszív, durva énekhangja is sokkal jobban tetszett, mint bármelyik korábbi énekes kissé idegesítő, rikácsolós orgánuma.
Volt is sárdobálás, csúnya nyilatkozat-háború Zetro és az Exodus főnök Gary Holt gitáros között, ahhoz képest viszont óriási meglepetés, hogy 2014-ben Dukes-ot váratlanul eltávolították és ismét az addig közellenségnek számító Zetro Souza állt vissza a mikrofon mögé. Még ha nekem különösebb gondom nem is volt soha Zetro-val, de az egész helyzet annyira abszurd és őszintétlen volt, hogy lelkesedni lehetetlen volt érte. Az így megjelent 2014-es Blood In, Blood Out album mindentől függetlenül egészen jól sikerült.
Zetro tehát itt volt, Gary Holt viszont nem, akinek a Slayer-be kerülése óta kevés ideje van az Exodus-os fellépésekre. Így, a zenekar lelke nélkül viszont még kevésbé tűnt igazinak a dolog, mindenesetre igyekeztem félretenni az ellenérzéseimet és a műsorra koncentrálni.
Szerencsére maximum egy fél másodpercig tartott az a gondolat, hogy mégsem igazi és mégsem őszinte Exodust látunk a színpadon. A srácok ugyanis az első pillanattól kezdve leolvasztották az arcunkat és kirobbanó erejű koncertet adtak. Nem szólt igazán jól a buli - hangosan, nyersen, kissé kaotikusan kaptuk az arcunkba a thrasht, talán a második felére lettek egy kicsit tisztábban hallhatók a hangszerek.
Gary Holt posztján Kragen Lum hegesztett, aki a másik gitárossal, Lee Altus-szal már az (egyébként szintén kiváló) Heathen zenekarban is együtt játszott. Tökéletes összjátékot mutattak be most is, Altus és Lum többször is összeállt közösen riffelni, szólózni. Magabiztosságuk, nagy beleélésük alapján senkiben nem motoszkált a hiányérzet, hogy Holtnak kellene ott nyomnia... Most inkább Altus volt a főnök, ő biztatta, hergelte a legtöbbet a közönséget.
A valódi frontember persze Zetro volt, aki a legtöbbet kommunikált a jelenlévőkkel. És itt, ezen a koncerten lehetett igazán megérteni, hogy hiába a korábbi évek zűrös kavarása, ennek az embernek itt a helye az Exodus élén. Zetro hihetetlenül elemében volt, maga volt a megtestesült jókedv ezen a koncerten. Nagyon barátságosan, lelkesítően szónokolt a közönségnek, emberileg sokkal szimpatikusabb volt Rob Dukes nyers stílusánál. Élőben pedig az énekhangja is jobban tetszik, mint a lemezen, nem érezni ki annyira azt a bizonyos nyafogó élt. Igaz, egy kicsit talán hátra is volt keverve az ének ezen a koncerten.
Az Exodus igazi oldschool programot nyomott, amit Zetro nem is tagadott a színpadon. Persze az utolsó lemezt is előszedték, de alapvetően a ´80-as évek legsúlyosabb csapásai szóltak, a közönséget ezzel szolgálták ki a lehető legjobban. A Dukes érából egyedül a koncertindító, akusztikusan kezdődő The Ballad Of Leonard And Charles került elő, onnantól jött az új lemez a címadó Blood In, Blood Out-tal, majd pedig vissza a ´80-as évekbe az And Then There Were None-nal és az egyáltalán nem magától értetődő Deranged-el. A közönség persze eszeveszett tombolásba fogott, egy percre nem állt le a fortyogó pit.
Az utolsó lemez még egy harapós, koncertre való dallal képviselte magát, a Body Harvest-tel, aztán véglegesen a korábbi éráé lett a főszerep. Az egyébként mindvégig eszelősen doboló Tom Hunting dobpörgetése indította útjára a Piranha-t, az Exodus egyik legjobb, kultikus nótáját. Majd pedig az a lemez következett, amely minden idők legjobb visszatérő albumai között mindenképpen ott kell szerepeljen. A 2004-es Tempo Of The Damned-ről van szó, amiről két tétel is elhangzott: a kimértebb tempójú Blacklist és az igazi őrületet elszabadító War Is My Shepherd.
A hangulat a csúcsponton volt, de ezt még lehetett tovább fokozni, mégpedig az ikonikus Exodus nótával, a Bonded By Blood-dal. Itt már tényleg nem volt megállás, pedig még két szám is hátra volt: a korai Zetro éra kultikus tétele, a The Toxic Waltz és a zúzós Strike Of The Beast a debütalbumról. Ez volt mára az Exodus, egy igazi vérfürdővel és a koncert brutalitásához mérhető levonuló dalocskával, a Lollipop-pal.
Megalázó győzelmet aratott ma az Exodus, tökéletes választ adva azok számára, akik szerint Gary Holt nélkül, netán Souza visszatérésével nem igazi, nem őszinte az előadásuk. A csapat még így is összeszokott gépezetként működött együtt. Zetro szimpatikus frontembernek bizonyult, hátul a doboknál Tom Hunting iszonyú feszesen adagolta az (átkozott) tempókat, a szürke eminenciás basszer, Jack Gibson pedig jókedvűen headbangelt a szélen.
A munka oroszlánrészét Lee Altus és Kragen Lum végezték, az ő játékukba se lehetett belekötni. Altus ráadásul különösen lelkes volt, a végén még egy kis srácot is kipécézett magának, akit a színpadra invitált és nyakába akasztotta a gitárját. Neki biztosan még a többi jelenlévőnél is nagyobb élmény volt ez a koncert.
Jöjjön hát az Obicsáré! Nem mondható, hogy túlságosan sok átfedés lenne az est két főzenekarának stílusa között, de – mint a létszámadatok mutatták – tökéletesen működött ez a kombináció. Az Obituary a death metal műfaj nagy veteránja, akiket stílusalapítónak is bátran lehet tekinteni, hiszen legjobb alkotásaik (gondolva itt elsősorban az első két lemezre, a Slowly We Rot-ra és a Cause Of Death-re) a death metal alappilléreinek tekinthetők. Nem is csoda, hogy a floridai horda – az Exodushoz hasonlóan – szintén oldschool programot adott, ezen két korong fókuszba állításával.
Az Obituary nem túl régen járt a Dürer Kertben. Azon a koncerten éppenséggel nem voltam, de mindenki letaglózó erejű, tökéletesen szóló, elképesztő produkcióról lelkendezett. Nem kérdés, hogy ma sem vártunk kevesebbet a floridai társulattól.
A tömeg ekkorra már elviselhetetlen méretet öltött, sokan csak egészen hátul tudtak elhelyezkedni, ahonnan érdemben semmit nem lehetett látni. Ez biztosan sokak számára rátette a bélyeget a hangulatra, viszont ami – ha látható nem is, de – hallható volt, arról ismét csak szuperlatívuszokban lehet értekezni. Az Obituary megint megmutatta, mitől is ők az egyik legjobb death metal koncertbanda.
Mint már szó volt róla, az első két lemezükről ment leginkább a műsoruk, a többi inkább csak mutatóba került elő, még a legutolsó Inked In Blood is. Az Internal Bleeding, Words Of Evil, Chopped In Half / Turned Inside Out, Intoxicated, Visions In My Head, Deadly Intentions, Bloodsoaked, Ten Thousand Ways To Die, Dying, Find The Arise, ´Til Death, Don´t Care setlist-be nem nagyon lehet belekötni, a ráadásként előadott Dethroned Emperor / Circle Of The Tyrants című Celtic Frost feldolgozások és az ultrasúlyos Slowly We Rot pedig hab volt a tortán.
A hangzás szerencsére ismét brutális módon dörrent meg. Ez a masszív, erőteljes, de mégis precízen kevert sound rendkívül sokat hozzátett a buli élvezetéhez, a közönségnek egyszerűen esélye sem volt másra, mint óriási vigyorok kíséretében headbangelni a betonsúlyú riffekre. A csapatban mindenki maximális teljesítményt nyújtott, de külön ki kell emelni Trevor Peres nagy átéléssel előadott, fajsúlyos gitármunkáját, Donald Tardy izgalmas dobolását és persze John Tardy orkánszerű bömböléseit. Utóbbi nem sokat beszélt mellé, kommentárjait szinte nullára redukálta az egész koncert folyamán, de színpadi jelenléte mégis önmagáért beszélt.
Az Obituary egy bejáratott gépezet. A csapat magja már a kezdetektől együtt van, tagcserék is már régen nehezítették az életüket. Megbízható koncertbandáról van szó, akiktől mindig biztosított egy letaglózó erejű buli.
Ezt a turnécsomagot még biztosan sokáig fogjuk emlegetni. A 2016-os év egyik legsúlyosabb összeállítása volt ez a rendezvény, a maguk műfajának legfontosabb, stílusteremtő, műfajalakító bandáit láthattuk egy színpadon. Az 1986-ban alakult, nyers thrash/hardcore mesterek, a Prong, a thrash metal legfontosabb bandái között számon tartott Exodus és a death metal egyik legsúlyosabb képviselőjének számító Obituary budapesti turnéállomása kétségtelenül az év legemlékezetesebb metalzenei eseményei közé fog kerülni.
A barátnőm már így is ki volt bukva, hogy ez már több a soknál! De az olyan fesztiválokról ne is beszéljünk, mint a 10 napos Rockmaraton vagy Szlovéniában a Metaldays/Metalcamp, ahol délután 4-5-től éjfél utánig tömény metal, minden egyes nap...
De hát ez az élet, basszus!
imp
2016. november 25. 23:48 #4
Jó, így már értem! Köszi a tájékoztatást! Egyébként remek az oldal, tetszik! Morello elismerésem, hogy mindhárom koncerten ott voltál, én kettőn voltam ott, az Overkill-t már nem vállaltam be.
Morello
2016. november 25. 20:57 #3
Szó sincs szándékos törlésről, ahogy említésre került, a költözés miatti köztes időszak néhány kommentje tűnt csak el.
A linkek is emiatt módosultak, de ez most csak így az elején lesz esetleg zavaró, később már így lesz a megszokott.
zurr
2016. november 25. 19:55 #2
szerverváltás volt az elmúlt héten, a PCDome szerveréről különálló szerverre költözött a magazin, a legújabban feltöltött fotók is eltűntek, újból fel kellett tölteni őket, így a Facebook oldalról történő kattintásban is zavar van, mert más id szám alatt jelentek meg az újabb galériák. Persze ez csak apróság a háttérben zajló műveletek sokaságán felül
imp
2016. november 25. 19:06 #1
nincsen hozzászólás. Tényleg Ha törlitek persze hogy nincs.
17:58
Morello elismerésem, hogy mindhárom koncerten ott voltál, én kettőn voltam ott, az Overkill-t már nem vállaltam be. 
Ha törlitek persze hogy nincs.
