hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [program]  2016. november 10. csütörtök   13:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pándy Piroska operaénekes 30 éve a pályán


  Pándy Piroska Liszt-díjas, Príma-és Madách-díjas operaénekesnő a 2016/2017-es színházi évadban ünnepli pályafutásának 30. évfordulóját. Ez alkalomból Best of 30 címmel jelent meg lemeze, melyen nem csak opera, hanem operett, klasszikus örökzöld és táncdal is hallható, egy igazán színes válogatás az elmúlt 3 évtized terméséből. A művésznő 2017-ben - a lemezen is halható dalokból összeállított előadói esttel – országos körútra indul, több kis-és nagyvárosba ellátogat majd. De addig is gőzerővel dolgozik Salgótarján Városának Újévi Koncertjén. Az énekesnő 2017. január elsején nem csak, mint előadó lesz jelen neves művésztársaival, hanem művészeti vezetőként is koordinálja a nagyszabású gálaműsort.
  
  A pályafutásának 30. évfordulóját ünneplő Pándy Piroska hangját az operairodalom számos jelentős szopránszerepében megmutatta már: a Figaro házassága című vígoperában a Grófnő, Verdi Álarcosbáljában Amélia, a Traviatában Violetta szerepét, a Don Carlosban Erzsébet, a Végzet hatalmában Leonora, a Nabuccoban pedig Abigél szerepét alakította hatalmas sikerrel a világ legrangosabb pódiumain. A Madách Színház társulatának ünnepelt dívája több legendás szerepével vonult be a hazai operett történelmébe, említsük csak Rosalindát Johann Strauss Denevér című operettjéből, Lisát A mosoly országából, Glavari Hannát a Víg özvegyből, Szaffit a Cigánybáróból vagy a Grófnét a Bécsi vérből.Pándy Piroska szabadúszó magánénekes pályafutását a Fővárosi Operettszínházban kezdte. Alapító tagja volt az Interoperettnek, a Magyar Állami Operaházban 1993-ban debütált.
  A 2016-os jubileumi esztendő fontos mérföldkő a művésznő életében, éppen ennek apropóján született az új lemez gondolata is, amely a Best Of 30 címet kapta, valamit az az ötlet, hogy a lemez hanganyagát személyesen is elvigye az ország számos pontjára egy koncertturné keretében a nagyérdeműnek. „Nagyon boldog vagyok, hogy az elmúlt harminc esztendőben azt csinálhattam, amihez értek, amit szeretek. Isteni adománynak tartom, hogy most is énekelhetek, színpadon lehetek! Nagyon örülök, hogy elkészült az új lemezem, különösem azért, mert ezen nem csak az operarajongók találnak kedvükre valót, hiszen népszerű operett- és örökzöld melódiák mellett táncdalokat is hallhatnak tőlem. Egyre inkább azt tapasztalom az estjeimen, hogy a vendégek nagy örömmel hallgatják, sőt, kérik a könnyed örökzöld, operett dallamokat, musicaleket tőlem - fogalmazott a díva.
  A lemez már elkészült, az országos koncertsorozat előkészületei folynak, de addig is dolgosan telnek Pándy Piroska napjai, hiszen a hétköznapokon növendékeit tanítja énekelni, képzi az utánpótlást, színházban játszik, továbbá szülővárosában, Salgótarjánban az Újévi Hangversenyen munkálkodik, mint művészeti vezető, és mint állandó fellépő. Az Újévi Hangversenyre 2017. január 01. 18 órakor, Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia Központban kerül sor, melyen az énekesnőn kívül fellép még többek között: Fonyó Barbara, Pintér Tibor, Kecskés Tibor Kefír, Kárpáti Norbert és további olyan tehetséges fiatal művészek, mint például Somogyi Katalin. Mindezen túl, az elmúlt három évtizedben megszámlálhatatlan jótékonysági koncerten vállalt fellépést Pándy Piroska, bizonyította tehetségét több műfajban, határon innen és túl.
  A művésznő a kilencvenes évek közepétől főleg külföldön vállalt fellépéseket; Németországban a müncheni, a hannoveri, a hofi illetve a passaui operaház kedvelt és népszerű énekese volt. Mindeközben folyamatosan turnézott az Egyesült Államokban, de számos gálakoncertet adott Izraelben, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban, Finnországban, Olaszországban és Svájcban is. Hazatérését követően a Magyar Állami Operaház magánénekeseként dolgozott, napjainkban pedig a Madách Színház társulatának tagjaként az Operaház Fantomjában Carlotta Giudicelli, a Mary Poppins-ban pedig Andrews kisasszony szerepében láthatja a nagyérdemű.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!
Edukatív játékkal emlékeznek meg a 200 éve született Jókai Mórról
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sollen    busa pista    aceldama    vad fruttik    pixelhősök    micah sloat    tango underground    elhunyt    thor    evil invaders    winters bane    lost dreams    punnany massif    merlin    egek ura    volumes    lowbau    kevin bacon    mnemic    21 jump street     bleed from within    scary face    blaze bayley    könnyedén    hawthorne heights  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!