beszámoló [koncert] 2016. október 14. péntek 20:16
3 hozzászólás
szerző: MorelloKamelot, Aeverium, Withem 2016. október 14, Barba Negra
Talán meglepően hangzik, de részemről ez volt az első alkalom, hogy a Kamelot zenekart élőben láttam. A csapat járt már nálunk többször, igaz nem túl sűrűn, fesztiváloknak is rendszeres fellépői, de egész eddig valahogy mindig elkerültük egymást. Az is igaz, hogy bár kedvelem a zenéjüket és mindenképpen egyedi színfoltnak minősülnek a power metal zenei palettán, kimondott rajongójuknak sem mondom magam. De azért egyszer mégis muszáj élőben látni ezt a társulatot, akik nem akármilyen lemezekkel gazdagították a műfajt. Két előzenekar érkezett velük, a Withem Norvégiából és az Aeverium Németországból.
Ahogy a hétköznapi koncertek esetében lenni szokott, az első órákban még közel sem volt jelen a teljes érdeklődői létszám. A Withem zenekart szellős, de azért nem kínosan kevés létszám kísérte figyelemmel. A norvég gárda illett a programba, szimfonikus, olykor progresszív elemekkel kacérkodó power metaljuk kellemesen simogatta a hallgatóság fülét. Kicsit a Symphony X is beugrott róluk, de lehet hogy csak azért, mert az utóbbi napokban elég sokszor hallgattam Russel Allen-ék lemezeit. A norvégok persze azért nem játszanak egy ligában velük a dalszerzői kvalitásokat tekintve, ugyanakkor a produkciójuk mindenképpen korrektnek minősült. Sőt, az énekesük teljesítménye egészen figyelemre méltó volt. Egyedül a megjegyezhetőség, az egyéniség hiánya róható fel nekik, mert sem fazonra, sem zenei értelemben nem maradt meg belőlük másnapra semmi.
Az Aeverium-tól nem vártam sokat, ennek ellenére igencsak megleptek. Ők már fazon terén is megjegyezhető társulat voltak, különösen a csinos énekesnőnek, Aeva Maurelle-nek köszönhetően, illetve az önironikusan Chubby becenévre hallgató Marcel Roemer is jellegzetes figura volt. Zenéjük is izgalmasabb volt a megelőző társaságnál. Alapvetően ők is a billentyűkkel dúsított, dallamos, szimfonikus power metalt vallják magukénak, Aeva angyali hangjával, őt remekül egészíti ki Chubby éneke, aki ráadásul olykor még hörgésekig is elragadtatja magát. Emellett néhány olyan számuk is van, amelyekben majdhogynem rap-es szövegmondással operálnak, ami egészen Disturbed-ös hangulatot biztosít. Ez lehet, hogy néhány hallgatóban megütközést keltett, de szerintem óriásit szóltak ezek a dalok is, sőt kifejezetten segítettek kiemelni a bandát a tradicionális műfaji korlátok közül.
Először járt az Aeverium Budapesten, a magyar közönség nem is tudta, mire számítson tőlük, így az első 1-2 szám inkább az ismerkedéssel telt. Elővettek egy lassabb nótát is, amely talán még kissé le is ültette a hangulatot, utána azonban elkezdett felizzani a színpad és a közönség viszonya. A headbang-elésre ingerlően ütős, zúzós, dallamos és ahogy említettem, néhol kicsit Disturbed-ös vonal annyira megtalálta a számítását, hogy a közönség egyre hangosabban és lelkesebben kezdte éltetni a bandát és feledkezett bele az önfeledt bulizásba.
A konferálásban Chubby Roemer vitte a szót, aki egyszerűen nem akarta elhinni, hogy ekkora sikert arattak. Nem győzte méltatni a magyar rajongókat és a melegszívű fogadtatást, ez a gyermeki lelkesedés, nem egyszer önironikus humor pedig az Aeverium tagsága felé is nagy szimpátiát keltett. Talán egy kicsit durva olyat mondani, hogy ellopták a showt a Kamelot elől, de az egészen biztos, hogy a nap meglepetése az Aeverium volt. A ma hallottak alapján muszáj lesz meghallgatnom a hangzóanyagukat (egy van belőle, a tavaly megjelent Break Out. Illetve van egy korábbi EP-jük is), abban pedig biztos vagyok, hogy fogjuk még őket látni hazai deszkákon. Ne hagyjátok ki!
Mit mondjak, fel volt adva a lecke a Kamelot-nak. Sokáig mindenki úgy hitte, az ikonikus frontember, Roy Khan távozása értelmetlenné tette a banda további létét. Az ő személye, kisugárzása, szuggesztív énekstílusa annyira körbelengte a szerzeményeket, hogy lehetetlen lesz őt pótolni. Azonban a 2012-ben véglegesített svéd fiatalember, Tommy Karevik képesnek bizonyult pótolni a pótolhatatlant, vele tudott végül továbblépni a Kamelot. Már a második nagylemezt adták ki így közösen, a tavaly megjelent Haven lett a mai koncert programjának is a gerince.
Ennek megfelelően a Veil Of Elysium nevű tétellel kezdődött az előadás, majd rögtön az egyik legjobban méltatott korong, a The Black Halo került napirendre, mégpedig a When The Lights Are Down dallal. Annyi volt a probléma, hogy a hangzás még nem teljesen állt össze, a gitár és az ének sem szólt igazán karakteresen, ami nehezítette a ráhangolódást a koncertre. Szerencsére csak az első 2-3 dal szólt így, utána már helyükre kerültek az arányok és immár élvezhető minőségben lehetett hallgatni a nótákat.
Folytatódott a kalandozás a Kamelot életműben, érkezett a The Great Pandemonium 2010-ből, majd pedig a definitív Epica című albumról a Center Of The Universe, valamint az eggyel korábbi, 2001-es keltezésű Karma album címadó dala is nagyot szólt. A közönség persze nagy üdvrivalgással fogadta ezeket a klasszikusokat, ugyanakkor kicsit attól is lehetett félni, hogy a banda már az elején ellövi a puskapor nagyobb részét, mi marad későbbre?
Azért nem kell félteni egy 11 nagylemezre rúgó életművel bíró csapatot! Igaz, nem minden korongjukat iktatták programba, az ezredforduló után megjelent albumok voltak csak napirenden, a program hátralevő részében főleg az új lemezzel. A Haven-ről hangzott el tehát a Here´s To The Fall, ez után 2005-ből jött a March Of Mephisto, a Ghost Opera lemezt egyedül képviselő Rule The World, majd pedig ismét a tavalyi albumról az Insomnia.
A közönség örömmel fogadta a régi és újabb dalokat egyaránt, a tagok színpadi munkáját pedig nem érheti panasz. Különösen a súlyos riffek és szólók felelőse, Thomas Youngblood és az örökmozgó, rendkívül lelkesen játszó basszer, Sean Tibbetts voltak elemükben, de Casey Grillo is határozottan kalapált a doboknál. Ő egy kisebb dobszólóra is lehetőséget kapott, ami egyébként teljesen fölösleges időpocsékolás volt. A billentyűknél Oliver Palotai is brillírozott egy kicsit, ez hangulatosabb volt, ugyanakkor ezeket a szólózásokat csak nagyon indokolt esetben erőltetném.
A Kamelot arca ugyanakkor mindig is a mindenkori énekes volt, így a legtöbb szem természetesen Tommy Karevik-re szegeződött. Ő kiváló énekteljesítményt nyújtott, igazán élt a színpadon, jó hangulatban biztatta a közönséget. Magam sem tudtam volna jobb pótlást találni Khan-nak, amit a Kamelot énekeseként hozni kellett Tommy-nak, azt hozta. Valami megfogalmazhatatlan hiányérzetem viszont mégis volt. Valahogy a „színházat” hiányoltam kissé a színpadról, nem csak a hang, hanem a színpadi élmény is szorosan hozzátartozik a Kamelot világához. Tommy-ra pedig e téren sem lehetett panasz, mert jól átélte a dalok hangulatát a deszkákon, de talán pont az a megfoghatatlan plusz hiányzott, ami Khan-ban megvolt.
A látvány leginkább a valóban grandiózus fényjátékok terén volt meg, én ugyanakkor el tudtam volna viselni valamilyen háttérvideót, klipeket, vagy csak valamilyen hangulat-vetítést a dalok vizuális illusztrálására. Talán pont ez lett volna az a plusz, ami hiányzott? Emlékezzünk például a tavalyi Nightwish bulira, ott rendkívül sokat dobott az élményen a vizualizáció.
Ugyanakkor az is kissé zavaró volt, hogy a vendégénekesek hangja mind lejátszóról szólt. Ez csökkentette az élő koncert érzetét. Természetesen nem lehet jelen minden szereplő, mint például Alissa White-Gluz, aki a most következő Liar Liar (Wasteland Monarchy) és a később előkerülő Revolution dalokban is szerepelt. De ha csak a fent említett módon videóklipként láthatók ők a háttérben, már teljesen más a hangulat. A női énekes részeknél az Aeverium énekesnője, Aeva Maurelle is színpadra penderült olykor, hogy duettet énekeljen Tommy-val, ez nem is volt rossz, de mégis volt hiányérzet.
Hátra volt még az utolsó lemezről a My Therapy, a 15 évvel korábbiról a Forever, majd pedig a ráadás következett a már említett Revolution-nel, valamint az első Tommy-s lemez, a Silverthorn két tételével, a Manus Dei-vel és a Sacrimony-val. Ezekkel zárult az egyik legmeghatározóbb szimfonikus metal banda, a Kamelot budapesti koncertje.
Egy kicsit tényleg igaz volt az a sejtés, hogy a legnagyobb slágereket a program első felében már ellőtték, talán valamivel arányosabban is adagolhatták volna a számokat. Ez olyan értelemben is igaz, hogy a 6 tétel erejéig felidézett Haven album kárára is érvényesülhetett volna még 2-3 korábbi szám. De komoly panasz nem érheti a Kamelot előadását, mert tényleg mindent beleadott a társaság és remekül kiszolgálták a közönséget. A zenészek mesterfokon bántak a hangszerükkel, Tommy Karevik pedig mindenkit meggyőzött arról, hogy Roy Khan után is van élet a Kamelot-ban.
Nekem a látványvilág még nagyon hiányzott ebből a fellépésből, valamint összességében úgy éreztem, bár remek dalokat hallottunk, továbbra sem a Kamelot-ot fogom az elsők közt emlegetni, ha a legnagyobb kedvenc power metal bandáimról kérdeznek. Az igazi meglepetés viszont az Aeverium koncertje volt a mai estén, egészen biztos vagyok benne, hogy sok új rajongót szereztek maguknak ezzel az előadással.
Nézd, én annyit láttam, hogy az Aeverium koncertjének kb. felétől, látványosan beindult a nézőtéren a headbang, csápolás, ováció, stb. Nekem ez azt jelzi, hogy a jelenlévők jelentősebb része nagyon elkapta a fonalat.
Persze biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek tetszett (volt is szó erről), én magam is meglepődtem elsőre, de aztán hamar ráéreztem az ízére. Arról is szó van fentebb, hogy az bár erős lenne, hogy ellopták volna a showt, de hogy a várakozást felülmúlták, az egészen biztos.
ismeretlen
2016. október 18. 15:08 #2
Jó lenne kiírni a hozzászólások karakterhosszát, mert most a hozzászólásom fele odaveszett!!!
ismeretlen
2016. október 18. 15:00 #1
Micsoda Az Aeverium ellopta a showt a Kamelot elől? Hát ez tényleg durva és természetesen oltári nagy baromság! Már ne haragudj de nekem pont az Aeverium volt az est mélypontja! A dagadt énekes pont úgy nézett ki, mint a szintén német Crematory énekese, ami nem baj, de a zene! Húúú, hát az valami borzalom volt! A zenészek közül a billentyűs játéka volt értékelhető színvonalú, meg nagy jóindulattal a 20 kilós énekesnőé, de a többi szót sem érdemel, csak szimplán szar volt. Meg az a már-már agresszív presszionálása a közönségnek a dagi énekes részéről, jó hogy már nem tartott egy tornaórát, hihetetlen komolyan mondom! És akkor jött még a ”kedvencem” a rapmetal, na az fel tette az i-re a pontot, még egy ilyen szart! A Withem sokkal jobb volt náluk és az legalább műfajilag is beleillett abba amit a Kamelot képvisel! A Withem-nél magasan képzett zenészekről beszélhetünk! Az énekes professzionális hangja, a basszusgitáros 8 húros basszusgitárján amit leművelt az nem volt semmi, a dobos is
20:16
Az Aeverium ellopta a showt a Kamelot elől? Hát ez tényleg durva és természetesen oltári nagy baromság! Már ne haragudj de nekem pont az Aeverium volt az est mélypontja! A dagadt énekes pont úgy nézett ki, mint a szintén német Crematory énekese, ami nem baj, de a zene! Húúú, hát az valami borzalom volt! A zenészek közül a billentyűs játéka volt értékelhető színvonalú, meg nagy jóindulattal a 20 kilós énekesnőé, de a többi szót sem érdemel, csak szimplán szar volt. Meg az a már-már agresszív presszionálása a közönségnek a dagi énekes részéről, jó hogy már nem tartott egy tornaórát, hihetetlen komolyan mondom! És akkor jött még a ”kedvencem” a rapmetal, na az fel tette az i-re a pontot, még egy ilyen szart! A Withem sokkal jobb volt náluk és az legalább műfajilag is beleillett abba amit a Kamelot képvisel! A Withem-nél magasan képzett zenészekről beszélhetünk! Az énekes professzionális hangja, a basszusgitáros 8 húros basszusgitárján amit leművelt az nem volt semmi, a dobos is
