hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. október 12. szerda   16:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: Trentemøller live (DK) - Fixion lemezbemutató
2017. február 8. 19.00, Dürer Kert, nagyterem



  A dán Trentemøller és öttagú zenekara visszatér Budapestre, ezúttal frissen megjelent - Fixion című - lemezét mutatja be a magyar rajongóknak.
  
  A koppenhágai székhelyű Anders Trentemøller érzéke a szívszaggató melódiákhoz, kivételes produceri tehetsége, na és persze védjegyének számító különleges, valahol az indie és az elektronika között félúton mozgó hangzása korunk egyik legismertebb és -elismertebb művészévé tette.
  
  Úttörőként számon tartott debütlemezét 2006-ban adta ki, majd ezt másik három követte. A 2013-as Lost remekül megörökített minden mozzanatot és hangulatot, amitől Trentemøller az egyik legjobb koncertelőadó. Ennek méltó folytatása pedig most következett el, a szeptemberben saját kiadásban megjelent Fixion még annyira friss, hogy ropog. Az új lemezen természetesen minden rajta van, ami a dán zenészt jellemzi, a végeredmény pedig valami egyedülállóan dallamos és sötéten romantikus egyveleg. A fő motívuma továbbra is Anders kifogyhatatlan szenvedélye a műfaji határok eltiprása iránt, mindezt úgy, hogy a saját maga által kreált egyedülálló skálán marad, aminek egyik vége a lágy, minimalista szintidallam, a másik pedig a kőkemény elektro-punk.
  
  
  
  Az igazán eklektikus, mégis trentemølleres új anyag apropóján pedig újra Magyarországra látogat. Az élőben öttagú zenekarrá alakuló formáció mind zeneileg, mind vizuálisan olyan show-t ígér, amit remélhetőleg sokáig fogunk emlegetni.
  
  Az album:
  
  Jegyek: 6.500 / 7.500 Ft, elővétel: október 14. 10.00-tól



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 riverside    rod stewart    stain the canvas    death by stereo    csík    terror    anna and the barbies    kaltenbach open air    bandanas    kinkiez    jason biggs    begotten silence    jahoda réka    ir    septicmen     the somersault boy    damnations day    ego project    bon jovi    iggy pop    kapcsolat    josh homme    bam margera    apey & the pea    javier bardem  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!