hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2016. szeptember 19. hétfő   15:16
3 hozzászólás

szerző: Morello
Warrel Dane, Dreamrites, Ad Astra
2016. szeptember 15, Dürer Kert

  Kevés lemez van a metal történelemben, amire rá lehetne mondani, hogy az első hangtól az utolsóig tökéletesek, megkerülhetetlen mesterművek. A Nevermore 2000-ben megjelent albuma, a Dead Heart In A Dead World viszont kétségkívül tagja ennek a szűk körnek. Már addig sem volt akármilyen a felvezetés, de ez a negyedik korong az a tökéletesre csiszolt gyémánt a Nevermore életműben, amely a legtökéletesebben bemutatja, mire képes a Warrel Dane énekes és Jeff Loomis gitáros nevével fémjelzett csapat.
  A banda gyakorlatilag mindent elért, amit ebben a műfajban el lehetett: nem csak a rajongók, hanem még az általában szőrös szívű kritikusok is csak az elismerés hangján szóltak róluk. A sikersorozatnak 2011-ben, sokkszerűen lett vége, amikor Jeff Loomis és a dobos Van Williams leléptek, egyedül hagyva Dane-t és Jim Sheppard basszert. Az okokat nem igazán részletezték, de az utalásokból kitűnt, hogy Warrel Dane életmódja már egyre kevésbé feküdt a maximalista Loomis-nak. Dane azóta a szólókarrierjét egyengeti, ma a Dürer Kertben viszont láthattuk, mi szúrhatta a szemét a szőke gitárosnak. De ne fussunk ennyire előre...
  
  Elsőként egy csöndesebb időszak után ismét után aktívvá vált Ad Astra léphetett fel a deszkákra, ráadásul megújult felállással. A csapat kézenfekvő választás a Nevermore elé (bocs, a mai Dead Heart... koncert kapcsán talán még néhányszor ösztönösen ezt a nevet fogom „papírra” vetni), zúzós de okos zenét játszik a hazai csapat. Korrekt produkciót nyújtottak az ekkor még elég gyér létszámú közönség előtt, jó lenne, ha kicsit felpörögne az élet körülöttük.
  A görög Dreamrites volt a második fellépő, meglehetősen érdekes társulat voltak ők. A fazonok megragadtak valahol a ´80-as évek közepén, nem csak fizimiskában, de zenében is. A Manowar gitáros Karl Logan által meghonosított, egyenes vágású frufrunál nem sok gázabb dolog van a mai világban, de a szétálló bongyor haj is a ´80-as években volt utoljára menő.
  A zenére viszont ugyanezt azért nem lehet elmondani, mert a ´80-as évek izgalmas, nagyívű metal zenei kísérletei, pont hogy sokkal menőbbek voltak, mint a mai modern (mű)keménykedés. A Dreamrites pedig ott vette fel a fonalat, ahol az Iron Maiden a Seventh Son... album környékén letette. Egész konkrétan: ha becsukjuk a szemünket, a hallottak alapján elég nagy összegű fogadásokat tudnánk kötni, hogy kiadatlan régi Maiden számokat hallunk, Bruce Dickinson énekével.
  
  De komolyan. Dickinson-nak nem túl régen volt ugye a műtétje, szerintem a hangszálait is kioperálták, és véletlenül Alexandros Siderakos-ba helyezték vissza. A görög fiú egy az egyben hozta Bruce jellegzetes énekdallamait, sőt még a mozgását is teljesen levette (a széles rúgásban kicsúcsosodó ugrásokat is ´80-as évekbeli Maiden koncertfelvételeken láthattunk). Zeneileg sem véletlenül jutott eszembe a Seventh Son... album, mert azt a fajta kevésbé nyers, de mégis tradicionális, ugyanakkor kalandozós, izgalmas, jól felépített heavy metal megoldásokat kaptunk, ami erre az időszakra volt jellemző.
  Lehet ezáltal szégyentelen kópiának nevezni a Dreamrites-ot (még igazság is lenne benne), de engem mégis rendkívüli módon szórakoztatott ez az egész, élvezettel figyeltem a nóták kibontakozását. Mert még ha meg is vannak az egyértelmű hatások, azért mégis tudni kell dalokat írni és a hangszereket mesteri módon kezelni. Ezek viszont megvoltak a Dreamrites esetében, így mégis értékelni tudtam a produkciót. A saját számok mellett azért egy Powerslave feldolgozás is belefért a repertoárba, mindezen fentiek után ezt szemtelenség is lett volna kihagyni. A koncert pedig azért is volt élvezetes, mert valamennyire át tudtam élni, milyen lehetett a még áttörés előtt toporgó Iron Maiden bulik hangulata, amikor még klubokban játszottak és nem stadionokban, mint most.
  
  Warrel Dane-t utoljára tavaly láthattuk, akkor a Sanctuary színeiben, az Overkill előtt melegítették be a terepet. Elég lelakott állapotban lépett akkor Dane a deszkákra, ráadásul torokproblémái is voltak, így nem sikerült igazán nagyot alkotnia (a koncert persze ettől függetlenül jól sikerült). Őszintén szólva, nem voltak túl nagy illúzióim Warrel Dane-nel kapcsolatban, hiszen a fénykorán bőven túl van már, és bizony látszik is rajta, hogy az utóbbi jó pár év nem volt jó hatással az egészségi állapotára. Azonban akárhogy is van, a Dead Heart In A Dead World kultikus számait kötelező volt élőben is végighallgatni.
  Dane-t egy brazil zenekar kísérte, jelenleg ők alkotják a szólóbandáját. Persze rajtuk is nagyon sok múlott, hiszen ezeket a briliánsan megírt, igen technikás dalokat meg is kellett valahogy szólaltatni, és ez esetben csak a tökéletes precízség elfogadható. Szóval fel volt adva a lecke rendesen. Szerencsére a brazilok szorgalmas nebulóknak bizonyultak, mert a leckét magabiztosan „felmondták”, remekül leszedték minden nüanszát ezeknek a kultikus daloknak.
  
  Maga Warrel Dane élő teljesítménye viszont kizárólag csak azért nem minősült csalódásnak, mert valami ilyesmire számítottam. Az énekes nincs túl jó bőrben, ezt ma is megállapíthattuk. Bár ezúttal nem volt kifejezetten beteg, a lemezminőségtől sajnos elég távol állt. A nagyívű dallamokkal küszködött, a mélyebbek azért mentek neki, a legidegesítőbb viszont a mikrofon állandó rángatása volt. Emiatt sokszor csak szakaszosan lehetett hallani az énekét, mert ilyenkor nem is mindig a mikrofonba, hanem mellé énekelt. Persze lehet, hogy mindez csak egy ügyes trükk volt némi csalásra a zűrösebb énektémákkal, de jobban szeretnénk, ha nem a fejünkben lévő „lejátszóval” kellene folytonosan korrigálni a koncerten elhangzottakat.
  Bár kicsit negatívnak hatnak a fentiek, a koncert bőven élvezhető volt. Egész egyszerűen azért, mert ezekkel a dalokkal nem lehet tévedni! A lecsóba rögtön belecsapó, zúzós, pörgős Narcosynthesis, az olykor sikoltozásba forduló We Disintegrate, a tökéletesen felépített, kihagyhatatlan klasszikus, az Inside Four Walls, a nyomasztó hangulatú, lúdbőrös Evolution 169, a fantasztikusan technikás összjátékot felmutató The River Dragon Has Come, a szívbemarkoló, lúdbőr #2, The Heart Collector, a jellegzetes Nevermore-os zúzásokkal operáló Engines Of Hate, a Paul Simon iránti tisztelet megnyilvánulásaként előadott, sötét szövegű The Sound Of Silence, a lassúbb, nagyívű Insignificant, a Nevermore szinten slágeresnek ható Believe In Nothing és a fájdalmas záró opusz, a Dead Heart In A Dead World, ez így volt tökéletes. Ezeket a nótákat így, egyben hallva, tényleg nagy élmény volt átélni. A közönség is lelkesen adta át magát a kívülről fújt számoknak, mindez óriási hangulatot eredményezett.
  
  De nem zárult még le a koncert, több további nóta is terítékre került. A Nevermore-tól a mindenképpen slágernek számító Enemies Of Reality, zárásként pedig a zúzós Born. A kettő között Warrel szóló életművét is megidézték, egy vadonatúj számmal, az As Fast As The Others-szel és két korábbival a 2008-as Praises The War Machine-ről, az érzelmes Brother-rel és a lazább When We Pray-jel.
  Azért érezhető különbség volt ezen dalok és a Nevermore tételek között. Itt tűnik szembe, mennyire sokat nyomott a latban Jeff Loomis zsenije, azokkal a fifikás, nyakatekert, de mégis befogadható, nem öncélú témákkal, míg Warrel szólólemeze inkább áramvonalasabb, talán egy leheletnyi rock & rollt is hordozó világot képvisel. De abszolút helye volt ezeknek a daloknak a mai nap, mert még ha a Dead Heart... lemezre összpontosult is minden figyelem, mégiscsak Warrel Dane koncertjén voltunk. Az mondjuk már túlzás volt, hogy a turnépólókon a klasszikus borítóra is Warrel Dane neve volt rányomtatva zenekarnévként (talán jogi okai lehetnek?)
  
  Azért valahol mélyen mégis ott motoszkál, akármennyire is jók voltak a brazil srácok, akármilyen lemezhűen játszottak minden témát, még a briliáns gitárszólókat is, azért ezen a speciális eseményen, a metal történelem egyik monolitjának számító Dead Heart In A Dead World lemez jubileumán Warrel Dane-nek, Jeff Loomis-nak, Jim Sheppard-nek és Van Williams-nek kellett volna a színpadon állnia, legalább egy speciális turné erejéig (sőt, ha már itt tartunk, a mai rendezvényen Vörös Attilát is szívesen láttuk volna vendégszerepelni).
  De ma azért nyilvánvalóvá vált az is, hogy ahhoz a minőséghez, amit a Nevermore-tól megszoktunk, Warrel Dane ma már kevés. Ha ez volt az ok, amiért Loomis-ék nem voltak képesek folytatni vele, sajnos meg kell őket értenem. Ma tulajdonképpen egy egészen kiváló Nevermore tribute bandát láthattunk, egy közepesnél valamivel jobb énekessel. Bízom benne, hogy Warrel képes lesz még valamikor megkapaszkodni, a magam részéről jobbulást kívánok neki!
  


Kulcsszavak:
  warrel dane     dreamrites     ad astra 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 ismeretlen 2016. szeptember 21. 12:54  #3

 ismeretlen 2016. szeptember 21. 12:53  #2

 jljljl 2016. szeptember 21. 12:53  #1

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Itt az As Fast As The Others című dal Warrel Dane posztumusz albumáról

Sanctuary: Warrel Dane nélkül is megcsinálják a turnét

Szívrohamban elhunyt Warrel Dane, a Nevermore és a Sanctuary énekese

Jövőre jön Warrel Dane újabb szólóalbuma

Ad Astra: új felállással Warrel Dane előtt
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Gojira, Alien Weaponry
KISS
Judas Priest, The Dead Daisies
Pearl Jam
Five Finger Death Punch, Ill Niño
Alestorm, Visions Of Atlantis, Rumproof
Helloween, HammerFall
Steel Panther
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
 kapcsolódó fotók: 

WARREL DANE - 2016. szeptember 15. DÜRER KERT

DREAMRITES - 2016. szeptember 15. DÜRER KERT

AD ASTRA - 2016. szeptember 15. DÜRER KERT
 kiemelt 
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
  
Az idén augusztus 17-20

Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 aceldama    clash of  the titans    trio3po    balaton    manegarm    the sharon tate    arnÓczky noÉmi    steam engine    black swan    eddie vedder    michael caine    bullet for my valentine    kristin davis    the trousers    night is the new day    erik sumo    the avengers    brain drill    serj tankian    carach angren    gravefruit    -szeged    william hurt    kispál attila    presidance: hungarythm  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!