hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2016. augusztus 30. kedd   04:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A legbulisabb nyárzárás a Tisza-parton volt


  A SZIN az egyetlen hazai Greener Festival díjas rendezvényként idén is az ökotudatosságot tűzte ki zászlajára, így sikerrel működött a RE:kocsma, ahol ki lehetett próbálni az ehető kanalat és a szalma szívószálat is, valamint ötösre vizsgázott a komposzt wc is. A SZINen négy nap alatt közel 90 ezren búcsúztatták ebben az évben is a nyarat.
  
  Jasmine Thompson, Foreign Beggars, 2Unlimited, Kwabs, Boban Markovic Orchestra – csupán néhány név a SZINre csábított nemzetközi sztárokból. Az egyik legnagyobb buli díját kétségtelenül a Dubioza Kolektív vihetné haza ebben az évben is: a bosnyák csapat buliján nem csak a közönség érezte magát remekül, de a zenekar azt is elárulta, hogy bár ez csak a második alkalom volt, hogy a SZINen játszottak, az őrületes hangulat miatt imádnak ide járni és ezúttal is remekül érezték magukat a Tisza-parti buliban.
  
  Természetesen a hazai zenekarok jelentős része is a SZINen tartotta nyárbúcsúztatóját: többek között itt volt a Wellhello, a Brains, az Irie Maffia, a Quimby, az Ivan & The Parazol, a Middlemist Red, a Fish! és a Supernem, a Halott Pénz koncertjén pedig még egy emlékezetes lánykérés is volt. A Nagyszínpad mellett mindennap három helyszínen, hajnalig ment a tánc, az egyik legnépszerűbb helyszín pedig a medencében lévő Silent Disco volt. A Szegedi Ifjúsági Napokon azonban a legnagyobb előadók mellett gondoltak a kezdő bandákra is, így egy új, interaktív helyszínen, a SZIN Hyde színpadon kezdő zenekarok kaptak lehetőséget, de az eredeti Hyde Parkban lévő Speaker´s Cornerhez hasonlóan itt is bárki felállhatott és beszélhetett vagy zenélhetett a mini színpadon.
  A zenei programokon túl 27 civil szervezet sátránál játszhattak, alkothattak és okosodhattak a fesztiválozók, a legaktívabbak pedig SZIN bérletet is nyerhettek a jövő évre. A főként Szegedhez kapcsolódó szervezetek közt itt volt a Móra Ferenc Múzeum, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, de az SZTE is számos programmal várta a SZINezőket.
  
  Visszatért a RE:kocsma: a fesztivál legzöldebb helyszínén ki lehetett próbálni az ehető kanalat és a szalma szívószálat is, a kínálatból a legnépszerűbb azonban egyértelműen a jégpohár volt. A RE-eszközök használatáért cserébe a fesztiválozók egy „öko-vip” karszalagot kaptak, amivel használhatták a komposzt wc-ket, amely különösen a lányok körében volt igen népszerű, a SZIN legtisztább mosdóit a látogatók egytizede kipróbálta a négy nap alatt. A RE:kocsma célja, hogy a jövőben több „öko-vip” programmal bővítsék ki a szolgáltatásokat. A fesztiválozók jól vizsgáztak a szelektív hulladékgyűjtők használatából is, a szervezők pedig a tisztaságért érdemelnek piros pontot.
  Az idei SZIN legdivatosabb kiegészítője kétségtelenül a karszalagokból készült fülbevaló volt, amit maguk a SZINezők rakhattak össze, az újrahasznosított ékszer pedig annyira népszerű volt, hogy szombat délutánra az összes kellék elfogyott hozzá.
  
  A leglátogatottabb napok a szerda, a péntek és a szombat voltK, mindent összevetve négy nap alatt közel 90 ezren SZINeztek idén, a Civil Falu játékos, ujjlenyomatos térképe – ahol a fesztiválozók bejelölhették, hogy honnan érkeztek – tanúsága szerint pedig még Londonból, Németországból, Kanadából és Nicaragua-ból is érkeztek fesztiválozók, hogy kiSZINezzék a nyár utolsó napjait.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 király!    zoolander 2    guilhem desq    világveleje    bibliotheque pascal    decapitated    helloween    death feast    levi fantasy    necrophagist    takács eszter    krist novoselic    chaos of disorder    them crooked vultures    black gives way to blue    jambalaya    johnny depp    számos pasas    deep in the woods    rod stewart    péterfy bori & love band    neal morse    zslenszky    the world alive    rooney mara  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!