hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2016. augusztus 25. csütörtök   15:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Még mindig fennáll a kétpólusú világrend?


  A Dungaree szerint igen, ugyanis a szegedi zenekar Bipolar World névre keresztelte bemutatkozó albumát. Senki ne temesse úgy a hazai rockzenét, hogy ne hallgatta volna meg ezt a lemezt: sallangmentes stoner/grunge dalokat hallhatunk rajta, melyek – ahogy a cím is sejteti – a kettősségekről szólnak.
  
  A 2014-es alakulás óta folyamatosan aktív szegedi zenekar két kislemez, két videoklip és számos koncert után elkészítette Bipolar World című bemutatkozó nagylemezét. Két dalt már ismerhetünk róla, a Climb out of the River és a Final Yell a két korábbi EP-ről kerültek rá az albumra. Múlt héten jelent meg klippel együtt a Status Quo, ez már előrevetítette a lemez társadalomkritikus, odamondós hangulatát: a videoklippel azoknak szóltak be, akik hisznek a chemtrailekben és a gyíkemberekben.
  Hat vadonatúj dal került tehát rá a bemutatkozó albumra, ezek között található fejvesztett zúzás, kemény gitárszólók, lassú blues és olyan autentikus grunge/stoner dalok, amelyek egy napon említhetők akár az Alice in Chains vagy a Pearl Jam zenéjével is.
  
  Így mesél az albumról és annak készítéséről Balogh Attila, a zenekar basszusgitárosa: „A tervünk az volt, hogy minden úgy szóljon a felvételen, ahogy élőben is. Semmi sallang, semmi plusz sáv. Amit ezen hallasz, azt hallod vissza élőben is. Minden dalnak megvan a saját hangulata, a szöveg épít köztük koherenciát. A kettősségekről szól a lemez; legyen szó emberekről, tulajdonságokról vagy csak szimplán egy hangulatról. Természetesen erre utal maga a címe is.”
  Horváth Zoltán gitáros a koherenciát emeli ki a lemez és a zenekar erősségeként is: „Tavasszal voltunk egy 14 állomásos turnén, ami nagyon összecsiszolt minket mind zeneileg, mind emberileg. Megismertük egymás rigolyáit, erősségeit és gyengeségeit. Minden tekintetben összeszoktunk, ez látszik élőben és hallatszik a lemezen.”
  Érdekesség, hogy teljes egészében Szegeden zajlottak a lemez munkálatai: a felvételek és a keverés a szegedi Our Sound Recording stúdióban készültek, a klipekért a szegedi No Total Films csapata felelt. Szintén a dél-alföldi városból származik a lemez egyetlen „külső” segítője: több dalhoz Lukács Gergely slammer írta a szöveget.
  
  Csütörtökön este az A38 Hajó tetőteraszán hallhatja a közönség először élőben az új dalokat, ahol a Dungaree (a) The Trousers társaságában lép fel, Facebook-esemény itt. A lemezbemutató koncertet követően az őszi-téli klubszezonban országos turnéra indulnak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szerelmek    eva mendes    brad pitt    dark shadows    septicflesh    affliction    flowers of whores    magna cum laude    pop ivan    csata: los angeles    tristania    michael amott    gazember lászló    jennifer garner    sleepless    stentor    gwen stefani    diane krüger    ankh    frames    tunneleffekt    mason     natalie portman    anvil    metalfest  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!