beszámoló [koncert] 2016. augusztus 18. csütörtök 22:04
2 hozzászólás
szerző: MorelloArch Enemy 2016. augusztus 17, Barba Negra Track
A melodikus death metal svéd nagyágyúja, az Arch Enemy elég sűrű visszatérő az utóbbi években, így különösebben nem is okozott nagy meglepetést, amikor idén nyáron ismét időpontot kaptak a szabadtéri Barba Negra Track-ben. Tavaly felléptek már ugyanitt, azóta új lemezzel nem rukkoltak elő, így hát a kérdés csak annyi volt, vajon mennyiben lesz más ez a buli az akkorinál, fognak-e kicsit variálni a számok között?
A szabadtéri koncertek egyébként is hamarabb kezdődnek a megszokottnál, most még ehhez képest is valamelyest korábbra tették a kezdést, így az előzenekarnak számító divideD-nak csak a legvégére sikerült odaérnem. Kíváncsi lettem volna pedig rájuk, de biztos fogjuk még látni őket. A Track nézőszáma mindig csalóka, mert nem tűnnek olyan soknak a széles területen szétoszlott érdeklődők, viszont ha ugyanez a létszám a zártabb térrel bíró Barba Negra klubban jött volna össze, ott már érezhetően szűkösebb lenne a közérzet. De teljesen jó volt így, a létszámra nem lehetett panasz, a színpad előtt pedig kényelmesen elfért mindenki.
Igazából különösebben nincs mit ragozni a koncert kapcsán, mert a tavalyi beszámolóhoz sokat nem lehet hozzátenni, még egyszer ugyanazt meg nem akarom leírni. A legfeltűnőbb változás, hogy Alissa ma fekete ruhában pompázott, nagyon ért hozzá, hogyan kell dögösen kinézni. A színpadi munkája természetesen ezúttal is elsőrangú volt, nagyon élt a deszkákon. Bár a tavalyi buli is jól szólt, ez a mostani egészen fülgyönyörködtető hangzást kapott. Még elöl, oldalt, Mike Amott előtt is tökéletesen lehetett hallani minden mozzanatot, Jeff Loomis gitármunkája szintén arányosan szólt innen hallgatva.
Ugyancsak szembetűnő volt, hogy a banda mennyire együtt él a színpadon, remek az összhang közöttük. Amott és Loomis remek párost alkotnak, sokszor jöttek előre szólózni, egymásnak dobálgatva a témákat, olykor háttal dőlve egymásnak. De Alissa is nagy mosolyokkal nyugtázta Amott gitárszólóit, valamint Sharlee D´Angelo basszer szintén nagy lelkesedéssel zúzott a deszkákon. Az ő basszusának búgását ugyancsak szépen lehetett hallani. Az arányos hangképben pedig még Daniel Erlandsson fifikás cinezéseit is remekül lehetett követni a feszes dobjáték mellett.
Noha már sokadszorra játszottak nálunk, szemlátomást még mindig meglepi őket, hogy a magyar közönség mekkora rajongással fogadja az újabb és újabb nótákat. Nem volt fortyogó moshpit, nem volt különösebb nyomulás még az első sorokban sem, de a folyamatos headbang, a csápolások, villázások, a dallamosabb témák össznépi éneklése újra és újra elégedett vigyorra késztette a zenekar tagjait. Persze minden koncerten elmondják, hogy „ti vagytok a legjobb közönség”, de a mai összenézésekből, apró grimaszokból látszott, hogy tényleg nagyra értékelik az itteni rajongók fanatizmusát.
A nóták tekintetében sajnos nem sokkal kaptunk mást, mint tavaly, jobban megerőltethették volna a fantáziájukat. Hiszen 9 kiváló Arch Enemy album lapul a tarsolyban, és még ha a rendszeresen hanyagolt első hármat nem is számítjuk (bár az eredeti énekessel, Johan Liiva-val Black Earth néven újra összeállva talán igazságot szolgáltatnak ezeknek a nótáknak is – már ha tartós marad a formáció), akkor is bőven van lehetőség változatos setlist előállítására. A program gerince viszont szinte semmilyen változást nem mutatott, a Khaos Overture intro, a Yesterday Is Dead And Gone, Burning Angel, War Eternal, Ravenous, Stolen Life, My Apocalypse, You Will Know My Name, Bloodstained Cross, Under Black Flags We March, As The Pages Burn, Dead Eyes See No Future, Avalanche, No Gods No Masters, Dead Bury Their Dead, We Will Rise dalok megszokottként csendültek fel.
Persze mindez semmit nem von le a buli értékéből, hiszen aki esetleg először látta a bandát, annak sem volt nehéz rákattannia ezekre a himnikus, dallamos, dúdolható, andalító gitárszólókkal dúsított, de ugyanakkor mégis kőkemény zenére. De még én is azt mondom, hogy talán még egy hajszálnyival jobban is tetszett ez a buli a tavalyinál, igazi katarktikus élmény volt.
A ráadásra pedig tényleg sikerült egy kis extrát belevinniük a programba, hiszen megszólalt az Enemy Within, a kétségkívül legerősebbnek minősülő, 2001-es lemez, a Wages Of Sin nyitódala, amit már nagyon régen hallottam a bandától. Pedig korábban rendszeres nyitánya volt a koncerteknek. Aztán az ugyancsak remekül sikerült, bár élőben kissé mellőzött Rise Of The Tyrant-ről jött egy ugyancsak kevésbé kézenfekvő dal, a Blood On Your Hands (inkább a Revolution Begins-et szokták erről játszani, ha már...). Majd pedig gyönyörködhettünk Amott és Loomis gyönyörű összjátékában a Snow Bound című instrumentális dallal. Itt bontakozott ki igazán, hogy a zenében is mennyire képes egy nyelven beszélni a két gitárhős. Nem maradhatott ki viszont a Nemesis, az egyik legismertebb Arch Enemy dal, a közönség nagy megelégedésére. Utána viszont a rendszeres outro, a Black Earth című első lemezről kiemelt Fields Of Desolation dallamos része került elő, azonban most végre hangszeresen játszották ezeket a kellemes témákat. Nagyon jól jött ki ezzel a lépés, igazi élménydús lezárása volt a koncertnek ez a dalrészlet.
Bár a tervezetthez képest hamarabb kezdtek, így fél 10-kor már befejeződött a buli, pedig még a 10 órás csendrendeletig igazán jöhetett volna további néhány szám a rendelkezésre álló fél órában. Persze a banda így is kitette a lelkét a színpadon, kiváló produkcióval szolgálva a megjelenteknek.
Ez az előadás ismét megmutatta, miért ekkora név az Arch Enemy a színtéren. Fantasztikus képességű zenészek és egy nagyon egyedi ízzel ruházták fel a melodikus death metal világát. Ha Jeff Loomis dalszerzőként is kiteljesedhet náluk, még az eddigiekhez képest is egy érdekes zenei világot emelhet be az Arch Enemy-be. Alissa White-Gluz személyében pedig megtalálták a tökéletes női frontembert, az ő magával ragadó lelkesedése mindenkit tombolásra ingerelt. Amikor legközelebb jönnek, remélhetőleg már új lemezzel és ezzel együtt új dalcsokorral a hónuk alatt fognak érkezni.
Nekem is pontosan ugyanez volt a mondanivalóm lényege. Hogy attól még, hogy nem szedték szét egymást a jelenlévők az első sorokban, meg nem voltak 10 méteres circle pit-ek, mégis egyértelmű volt, hogy óriási hangulat uralkodik a nézőtéren.
ismeretlen
2016. augusztus 21. 19:56 #1
Hát hogy a divided-ről lemaradtál nem vesztettél sokat! A koncert jó volt, mondjuk ezt is vártam, mesteri számok mesteri zenészekkel! Egy dolog amit írtál azért csak böki a csőrömet: ” Nem volt fortyogó moshpit, nem volt különösebb nyomulás még az első sorokban sem”. Szerintem egy buli nem attól lesz jó mert a közönség átmegy tomboló gorillába, őrült vergődésbe, még akkor sem ha a stílust tekintve death metalról beszélünk! A közönségnek szerintem e sztereotípiák nélkül is tetszett, személy szerint nekem meg különösen, pedig nem vertem magam a földhöz! Azokat sem nagyon értem akik állandóan rázták a fejüket, hajukat, mert így nem láttak semmit a színpadi produkcióból, na de ez legyen az ő problémájuk. Szerintem őrült tombolás nélkül is lehet élvezni egy metal produkciót, legyen az bármilyen szélsőséges irányzata is a műfajnak! Úgyhogy nem kéne mindig ezzel jönni hogy nem volt örült őrjöngés meg ilyenek, mert enélkül is jó volt a közönség és e nélkül is jól érezte magát a banda.
22:04
