lemezajánló [nagylemez]  2004. április 23. péntek   17:47

nincsen hozzászólás

  Igaz, hogy lassan egy év telt el a The Unbeatable Eleven 2-es számú Superbutt album megjelenése óta, de most kaptam lehetőséget rá, hogy kicsit bővebben kivesézzem” az anyagot.
  
  A 2000 februárjában alakult csapat kezdetben megpróbált saját rajongóbázist kiépíteni magának, s ebből kifolyólag sok feldolgozást játszottak és rengeteg koncertezéssel igyekeztek minél több helyre eljutni. Ki ne emlékezne a jó öreg Sugar feldolgozásra vagy a később meg is jelent AC/DC klasszikusra. Aztán szépen kialakult a saját repertoár”, megjelentek az első kiadott nóták, gyarapodott a Superbutt koncertre járók tábora, s mára az egyik legbiztosabb lábon álló csapattá nőtte ki magát a társaság az underground színtéren. Bejárták már fél Európát, felléptek többek között itthon a Rollins Band előtt majd Téglás Zoli közreműkődésével tavaly nyáron megjelent a szöges” album.
  
  Fotós szemmel azt kell, hogy mondjam igazi kis remekmű a CD-hez tartozó booklet. Nekem nagyon tetszenek a képek talán a halas kicsit gyengébb a többinél és a fekete-fehér kivitelezés is tovább nyomatékosítja az emberben, hogy a szögnek semmi nem képes ellenállni még a műanyagbaba alkarja sem, s valóban egy verhetetlen albumot tart a kezében a hallgató. Természetesen angolul olvashatók a szövegek is, hisz nem titok a Superbutt külföldön is szeretne hódítani”, s a szövegeket illetve András kiejtését figyelembe véve ennek nem lehet akadálya. Külön érdekessége a CD-nek, hogy a tokba egy szög is bele van téve ősszintén nem tudom milyen megfontolásból talán azért, hogy még emlékezetesebbé tegyék ezzel is a fiúk a vásárlónak az albumot.

  Térjünk rá a dalokra, hisz ez a legfontosabb egy CD esetében. Egyből egy a televízióból jól ismert számmal indít a korong a videoklip erre a számra készült a Pioneer-ral, mely talán az anyag legerősebb nótája. Erőteljes kezdés és egy remek nekem nagyon tetszik ”uuuh lalala”-s sorbefejezés rögtön ad valami kis sajátos Superbutt ízt a nótának. A Spilt Milk elején nekem a drive my handes” Freshfabrik ugrott be, hasonlóan vannak itt is elnyújtva a hangok, de később a belassult, mérgesen szenvedős téma már eredeti Butt volt. Nem véletlen, hogy a szöveg is a végére a Mindent ölj meg amit szeretsz és légy szabad!” gondolatig kalandozik, s a sírás értelmetlenségét hangsúlyozza. A Fishmachine a vízalatti világba kalauzol el minket. Nagyon kellemes a vendégénekesnő Juci, az Anima Sound Systemből és András párbeszédszerű éneklése, melyet egy lassabb Juci szóló tör meg csak rövid időre. Ami viszont megdöbbentett, az az I know...” kezdetű rész. Totál olyan, mint az Aqua: Barbie Girl számának hasonló szövegbetéte. Ez kicsit belerondít az egyébként igen pozitív képbe. De mindent kárpótól a Bonestar. A legjobb szám szerintem a korongról. Bódítóan balladás énekkel indul, majd remek tempóra köszönet a Szabolcs-Zsolt gitrákettősnek - egy iszonyat király pörgösebb rész következik, melyet ismét András belassulása követ. Szenzációs nóta, sajnos nem is sikerül a későbbiekben überelnie ezt a csapatnak. Az ötös nóta egy amolyan színházi bejátszással - vagy esetleg filmrészlettel - indul de sajnos én nem tudtam ráérezni a szám varázsára, pedig van neki ezt többen mondták már.

  A következő említésre érdemes dal a Balloonhead túl zakatolósra sikeredett - az Eat My Brains Tükör, tükör a falon...” része. A monotonitása és a háttérben folyamatosan ismételgető hang valami iszonyat súlyos feelinget kölcsönöz a nótának. Kicsit az öregedő Ozzy-ra emlékeztet, de ezzel nem akarok senkit megsérteni. A Helmet And Gloves-ban Salim került előtérbe ha már itt tartunk Béla végig remekül nyomatja a ritmust a srácok alá a Victory meg kicsit unalmasra sikerült nem baj ilyenek is kellenek egy albumra -, viszont a Wild ismét egy olyan darab ami nem sorolható a szokványos kategóriába. Gitár, basszus, lüktető dob és Rollins Band-es András beszéd. A This side, Our side, Take a ride” szöveget meg pont annyi ideig tart elmondani, mint ameddig a rövidke szám tart, de ez is azt mutatja, hogy a Superbutt képes nagyon nem kommersz dolgokra is. Remek. A zárás pedig? Zoli hangja első pillanatra megragadja a hallgatót Téglás Zoli vendégszerepel a számban az Ignite-ból és a dallamos, tényleg éneklős részek kellemes harmóniát suágroznak. Olyan az egész dal, mintha a visszhang válaszolgatna Zolinak, András személyében. Az All you can be...” refrén klasszis a maga tökéletességével, a lassan elhalkuló záróakkordok pedig méltó befejezését adják ennek a hazai szinten páratlan anyagnak.
  
  Sejtelmesség, kemény rock zene, természetesség és sok-sok irónia. Valahogy így lehetne összefoglalni a Superbutt The Unbeatable Eleven korongját, s mindenkinek aki a hazai underground rockzenei élet tagjának vallja magát, nélkülözhetetlen, hogy beszerezzen egyet ebből az európai színvonalú anyagból.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: