hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. augusztus 2. kedd   04:25
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Arch Enemy koncert a Barba Negra Trackben
2016. augusztus 17., 18h Barba Negra Track



  Augusztus 17-én ismét a Barba Negra Trackben láthatjuk az Arch Enemy-t. A Michael Amott vezette zenekar tavaly decemberben, a Nightwish vendégeként járt utoljára Budapesten, most azonban egy önálló, teljes műsoridős koncerttel térnek vissza, ahol a legutóbbi album mellett a két évtizedes múltra visszatekintő dallamos death metal banda rengeteg slágere is előkerül majd. A svédek előtt a hazai divideD játszik.
  
  Egészen elképesztő teljesítményt nyújtott az elmúlt években az Arch Enemy: a 2014-es War Eternal album minden korábbi lemezüknél jobb eredményeket ért el a német és amerikai lemezeladási listákon, és kiadása óta a zenekar szinte egyfolytában úton van: nagyjából 200 koncerten vannak túl az elmúlt két évben, több mint 40 országban fordultak meg.
  
  Tavaly az alapos európai körutat követően Japánba is eljutottak, majd nyáron az Egyesült Államokat is újra bejárták a Summer Slaughter turné fő fellépőjeként, decemberben pedig már a Nightwish vendégeként, az Amorphis társaságában indultak arénaturnéra.
  
  Eközben egyébként a banda régi tagjai ismét összeálltak a két egykori alapítóval, Johan Liiva egykori énekessel és Christopher Amott régi gitárossal, és Black Earth néven az első három Arch Enemy album dalait játsszák élőben – de ez a felállás egyelőre csak néhány, Japánban adott koncert erejéig működött még májusban.
  
  Most augusztusban ismét útra kel az Arch Enemy, többek között a legnagyobb nyári metal fesztiválokat végiglátogatva: ott lesznek a németországi Wackenen, a csehországi Brutal Assaulton vagy éppen a Summer Breeze fesztiválon – éppen ezt két nappal megelőzve érkeznek a budapesti Barba Negra Track deszkáira. A színpadon az immár jól ismert új énekesnő, Alissa White-Gluz mellett ott lesz a Nevermore-ban megismert szőke gitáros-isten, Jeff Loomis is.
  
  A svédek előtt egy hazai csapat, a divideD játszik. A 2014-ben alakult dallamos modern metal zenekar stílusában rengeteg hatást ötvöz, és végeredményképp egy fogós, slágeres keveréket kapunk, mely egyszerre merít a 80-as évek hardrock és heavy metal slágereiből, a 90-es évek északi metalzenéiből, de indusztriális, elektronikus és szintipop elemeket is használ. A zenekar tavaly adta ki Ends Of Earth című lemezét, jelenleg pedig új albumán dolgozik.
  
  No One To Shoot című videójukat ide kattintva nézhetjük meg.
  
  A Concerto Music bemutatja: War Eternal Tour 2016
  2016. augusztus 17., szerda 18 óra
  Budapest, Barba Negra Track
  Arch Enemy, divideD koncertek
  Belépő: 5900 Ft, a augusztus 1-től 6900 Ft
  
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Barba Negrában, a http://track.barbanegra.hu, tixa.hu és concerto.hu weboldalakon.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 concrete    vasember 2    ticketexpress    katona tamás    war is the answer    heart in hand        pet shop boys    petrás jános    story of the year    bloc party    mutiny on the bounty    four year strong    charlie benante    whispered    ub40    hó márton és a jégkorszak    blind myself    pater sparrow    s beard    skalar music hungary    kutyák És macskák    johnny cash    leleményes hugo    eric martin  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!