hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [program]  2016. június 16. csütörtök   04:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A pesti belváros hangulata egy estére a Müpába költözik


  A Szabó Benedek és a Galaxisok erős kortárs szövegei mára a zenekar védjegyévé váltak, dalaik hűen adják vissza a húszas generáció életérzését. A dalszövegek június 20-án a Müpában minden eddiginél valóságosabb díszletek között szólalnak meg. Ezen az estén ugyanis a budapesti utcatáblák és a lámpaoszlopok megelevenednek, vendégek bújnak elő a sötét kapualjakból, miközben az együttes jól ismert és soha nem hallott számait játssza, ebben a formában először és utoljára.
  
  Az énekes-dalszerző Szabó Benedek első jelentősebb zenekara a bajai Gyökkettő volt. Budapestre költözése után a Zombie Girlfriend frontembereként lett ismert, majd 2013-ban kiadta Kapuzárási Piknik című első szólólemezét, és elkezdett koncertezni a Galaxisokkal. Elmondása szerint a dalszerzést egyfajta terápiának használja, az első album borúsabb hangvételű opusaiban leginkább szorongásokról, szakításokról, a középszerűség problematikájáról énekelt. Sokan rögtön Cseh Tamás utódjaként kezdték emlegetni – bár ő inkább Bereményi Gézához érzi magát közel –, ő lett a hang, aki megénekli a mai huszonévesek problémáit, életérzését. A tavaly megjelent, valamivel optimistább hangulatú Legszebb éveink című album és a Teljesség felé című dal klipje még inkább népszerűvé tette a zenekart. Az egyik legnagyobb hazai online portál az év legjobb magyar lemezének választotta, és telt házas koncerteket adtak Budapesten. Idén bekerültek a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató tizenkettes mezőnyébe, és a sűrű fesztiválszezon előtt június 20-án a Müpában a Hey, June! sorozatban egy másfajta környezetben is megmutathatják magukat. „Számunkra attól lesz különleges a fellépés, hogy lesznek vendégeink, extra hangszerek csatlakoznak bizonyos dalokban az alapfelálláshoz, például a forumos, GM49-es Gay Tamás tangóharmonikán. Aztán amellett, hogy eljátsszuk az első két album anyagát, félig bemutatjuk a készülő harmadikat is, tehát sok premier várható, de ezek mellett egy olyan dolog is megvalósul, amit már régóta szerettem volna, hiszen lesz mögöttünk egy díszlet, ami az eddigi kiadványaink hangulatát idézi meg.” – mesélte Szabó Benedek a koncertről, ami után a közönség a Ludwig Múzeum Late Night Passion rendezvényének keretében a Rock/tér/idő kiállítás terében is találkozhat a zenekarral.
  
  
  
  Hey, June!
  Szabó Benedek és a Galaxisok
  2016. június 20. 20:00, Fesztivál Színház
  Szabó Benedek – ének, gitár; Sallai László – basszusgitár; Günsberger Ákos – gitár; Bradák Soma – dobok
  Közreműködők: Bille Gergő – trombita; Gay Tamás – harmonika; Nagy Emma – hegedű



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
Forradalmi hétvége a Fonóban
Alföldi Róbert tárlatvezetése Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállításán
Nemzetközi toplistára került a Meybahar első nagylemeze
LENDÜLETBEN – A Fitos Dezső Társulat jubileumi kiállítása
Palotai Zsoltra emlékeznek a DJ-k világnapján a Zene Házában
Három napon át ünnepli létezésének 20 évét a Budapestért díjat is kapott buliszervező-csapat, az NVC
Ismét a főváros határain túlra terjed a Bartók Tavasz!
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 poison of marvel    arkan    x ambassadors    all that remains    vicious rumors    ticketportal    merlin    holy man’s glory    deák bill    toxic holocaust    faith no more    haemorrhage    gwen stefani    jon oliva    world war z    the trade    sentinels     kyle eastwood    rise and fall    mortal sin    legacy festival    trafó    zorall    marduk    leaner  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!