hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. május 28. szombat   21:39
nincsen hozzászólás

szerző: Leslie
Thrash óriások összejövetele
2016. június 4, Barba Negra Track

  Június 4-én az igazi 90-es évek thrash korszaka fog felelvenedni a Barba Negra Trackben, hiszen olyan klasszikusokat láthatunk majd, mint az esseni Kreator, akik 1982 óta károsítják a hallójáratainkat, előtte pedig a magyar thrash klasszikusa a Moby Dick, akik még a Kreator-nél is régebben, 1980-ban kezdték ténykedésüket.
  Az estét a megyémből származó komáromi Vesztegzár fogja kezdeni, akik mondhatnánk, hogy az újkori thrash korszak szülőttei, 2005-ös alakulásukkal. Sok sok tagcsere és változás és két albummal a hátuk mögött érte őket az a megtiszteltetés, hogy a Kreator előtt játszhatnak. A csapat hamisítatlan thrash metalt játszik, nem hiszem, hogy nagy titok lenne, hogy mely zenekarok hatása érzékelhető zenéjükön, első albumukat a „Beteg világ”-ot Smici stúdiójában rögzítették.. Több tehetségkutató zenei verseny díjazottai, azt hiszem tökéletes nyítása lesznek a thrash orgiának…
  
  Az est két színpadon fog zajlani, és a második fellépő az ózdi Remorse lesz. Nagyon régre kell visszaemlékeznem, ha fel akarom idézni, mikor is hallgattam őket … Igen, 1990-91. környéke, ami pontosan az az időszak, ahol a thrash hullám legnagyobbjai nyomultak, lásd a germán Kreator, Sodom, Destruction trió, de sorolhatnánk a Metallica-Slayer-Megadeth vonalat is. Demózgatás, tagcserék után 1993-tól a magyar thrash élet alapvető tagjává váltak. Igazi túlélők a srácok, hiszen végtelen sok tagcsere és leállás, újraindulás után még mindig a thrash-t nyomják …
  
  És hogy tényleg láthassuk, ez aztán egy igazi időutazás lesz, a következő fellépő az a Christian Epidemic lesz, ugyancsak a megyémből, Lábatlanról, akik 1996-ban kezdték a zenélés. 2 demo és 5 albummal a hátuk mögött folyamatosan turnéztak az évek során, kihagyhatatlan részei voltak a magyar underground mozgalomnak. Stílus alapján picit talán kilógnak a sorból, hiszen szintetizátorral megtámogatott brutális death metalban alkotnak. Annak is az erőteljesen vallásellenes és kereszténységet kritizáló fajtájában. Az elmúlt 20 év rengeteg bulijának köszönhetően profi koncertélményben lehet részünk …
  A német Mantar zenekarról őszintén bevallom, még nem is hallottam. Ez nyílván az én zenei hiányosságom, de legalább itt az ideje, hogy a koncerten megismerhessem őket. A zenekar 2012-ben alakult és két album és egy koncertlemez után láthatjuk őket Budapesten.
  És akkor jöjjön az est három főbandája. Az Ektomorf az utóbbi években bizonyította, hogy bizony velük már nem csak Európában, de az óceán túloldalán is lehet számolni. Éppen egy észak-amerikai turné után érkeznek a Barba Negrába, a facebookon tökéletesen lehetett követni a turné történéseit. Farkas Zotyáéknak sikerült az a fajta kitörés, ami ebben a műfajban kis hazánkban ritkaság. Európa legnagyobb fesztiváljain játszanak, és igazából sajnos elég ritkán lépnek fel itthon, de ennek megvan az oka. A zene pedig több mint brutális, élőben pedig intenzív zúzás, ami bizony letarol. És az is sokat elárul népszerűségükről és elismertségükről, hogy olyan sztárokkal dolgoztak együtt, mint Christian Machado az Ill Nino-ból ( Numb and Sick ) vagy George „Corpsegrinder” Fischer a Cannibal Corpse-ból ( Evil by Nature ) Az 1994-ben indult banda igen komoly sikereket ért el, koncerten pedig félelmetes intenzitás és energia árad belőlük ! Kihagyhatatlan !
  A Moby Dick-ről, a magyar thrash metal soproni alapbandájáról igazából nem is tudom mit kéne mondanom. Majdnem velem egykorú zenekarról a magyar metal közönség mindent tud. 35 év ezen a színtéren mindent elmond. Ezen nőttem fel, az Ugass Kutya, Körhinta, Kegyetlen évek … 1990-ben bizony mindennaposak volt a magnóban a kazettájuk … Pár hónapja még a Gőbl Gabival való levelezésem is megtaláltam, hol volt akkor még e-mail, meg sms, vagy chat … Szóval őket ismét és ismét látni kell, mert a legszebb időket idézi vissza.
  És hát igazából szinte ugyanezt tudom elmondani az est főbandájáról, a Kreator-ről is. A legelső albumuktól része volt a mindennapi zenei életemnek a banda … Fentebb már felsoroltam, a germán thrash vonal bandáit, akik éves rendszerességgel bombázták ki az albumokat a 90-es években. Aztán a thrash hanyatlásával nehéz idő köszöntött rájuk, többet feloszlottak, stílust váltottak, majd visszatértek, s ha az elmúlt pár évet nézzük, újra itt vannak a Sodommal, Destructionnal együtt. Tavaly a Brutal Assault fesztiválon láttam Mille Petrozzáékat, óriási videófallal, fénytechnikával, és döbbenetesen energikus fellépéssel. Sajnálható, hogy a színpad mérete folytán ezt itt nem láthatjuk, de biztos vagyok benne, hogy hangulatos és igen erőteljes buli vár ránk … 1985-ben jelent meg az Endless Pain, s azóta 14 albummal jöttek elő az esseni thrasherek. Az eredeti felállásból csak Mille és Ventor a dobos maradt, de a jelenlegi négyes egészen tartós felállás. Két évvel a legutóbbi hazai Rockpartos fellépés után ismét láthatjuk őket. Aki valaha is hallgatott thrash zenét, annak ezen az estén itt a helye a Barba Negra Trackben. A világ és a magyar elit fog hatalmas élményben részesíteni …
  
  Program:
  Kapunyitás: 16:00
  
  Nagyszínpad:
  16:00 - 16:30 Remorse
  17:00 - 18:00 Ektomorf - a groove thrasherek első pesti bulija az USA turné után
  18:40 - 19:50 Moby Dick - thrash atomtámadás
  20:30 - 22:00 KREATOR - exkluzív buli 2016-ban Magyarországon!
  
  Kisszínpad:
  16:30 - 17:00 Vesztegzár
  18:00 - 18:40 Christian Epidemic
  19:50 - 20:30 Mantar
  
  Online jegyek ( Barba Negra ):
  ▲ 4999 Ft ▲ 2016.05.31-ig
  ▲ 5999 Ft ▲ 2016.06.01-től
  
  Papírjegy
  ▲ 4999 Ft ▲ 2016.04.06-tól vásárolható
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 26.
Új lemezzel, énekessel kiegészülve tér vissza Vinnie Moore Budapestre
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros (Dürer Kert - Budapest)
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Űrprogramot indít az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Újbuda Jazz Fesztivál – klasszikusoktól a kísérletekig: végtelen jazz a Fonóban
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 kiemelt 
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
  
Március 7-én végre Budapesten is bemutatja legutóbbi lemezét a Meshuggah

Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bilocate    irie maffia    puf    daniel radcliffe    when death comes    premonition 13    hobo blues band    barátság extrákkal    hawthorne heights    waking the cadaver    kyle eastwood    star wars    exploited    kaltenecker zsolt    eleine    volt 2001    greg graffin    machinae supremacy    csorna    shia laboeuf    guns n roses    savages    szabad az Á    a38 hajó    redneck zömbiez  

r42
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!