hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [program]  2016. május 20. péntek   04:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zöld-foki melódiáktól a bossa nováig – Palya Bea vendége Mayra Andrade


  A 2015 májusában indult „Selymeim” - Énekesnők a nagyvilágból sorozat keretében Palya Bea közös koncertre hívja azokat a „dalos-tündéreket, zenész-amazonokat, akik simogatták, elringatták, vagy felébresztették rossz álmaiból”. Egy-egy estén így két produkciót hallhat a közönség: az egyiket tőle, a másikat pedig vendégétől, akivel - hogy szimbolikus és valós selymeik igazán összefonódjanak - egy-két közös dallal is készül. Ezt ígéri május 26-ra is mostani vendége, Mayra Andrade meghívásával.
  
  A Zöld-foki-szigetekről származó Mayra Andrade Kubában született, de mivel nevelőapja diplomata volt, családjával kiküldetésről kiküldetésre utazott. Szenegálban, Angolában és Németországban cseperedett fel, s bár tizennégy éves korában visszatért Santiagóba, három évvel később Párizsba ment, ahol végleg letelepedett. Ott kezdett énekelni is, afféle tinédzser sztárként, aki tizenhat évesen megnyert egy kanadai dalszerző versenyt. Pályafutására döntő hatással volt a 2001-ben elhunyt Orlando Pantera, aki megerősítette abban a vágyában, hogy „valami mást” alkosson a zenében, mint amit addig hallott. 2005. és 2014. között Mayra négy albumot jelentetett meg (Navega, Storia Storia, Studio 105, Lovely Difficult), melyek közül az utolsóval tárta legszélesebbre szárnyait. Nemcsak azzal nyűgözte le hallgatóit, hogy a zöld-foki melódiáktól a bossa nováig, a poptól a sanzonig, a reggae-től a jazzig minden belefért, hanem azzal is, hogy stiláris változatossága különlegesen mély személyességgel párosult. Cesaria Evora után mára az egyik legkeresettebb zöld-foki énekessé vált, annak is köszönhetően, hogy a szigetek irányzatai közül ő nem a mornát, hanem a lüktetőbb, erősebben afrikai ízű funanát képviseli megtoldva persze mindazokkal a hatásokkal, amik a korábbi utazásai során érték.
  
  2016-ban Mayra Andrade ugyan nem turnézik, a Müpa és Palya Bea meghívásának azonban nem tudott ellenállni. Ez lesz az első alkalom, hogy hazánkban lép fel, és biztosan állíthatjuk: Bea vendégeként minden adott lesz számára május 26-án, hogy varázslatos egyéniségével elbűvölje a magyar közönséget.
  
  Palya Bea és Mayra Andrade
  2016. május 26., 19:30
  Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 natalie cole    fesztiváljegy    bloodlet    queensryche    ill nino    kaltenbach    tintin kalandjai    steve lukather    backard babies    bury tomorrow    a titánok haragja    the dead lay waiting    timo tolkki    rockmaraton    szokolay-dongó balázs    vályi péter    x-men: first class    the panic broadcast    tesla    blended brew    fürgerókalábak    haemorrhage    smash into pieces    krapulax & bellepomme    timo tolkki  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!