hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2016. május 2. hétfő   19:14
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hamarosan itt az új Képzelt Város lemez


  A Képzelt Város Upponyba vonult el, hogy inspirációt gyűjtsön soron következő nagylemezéhez, a világtól elzárt napok eredménye pedig a jövő héten megjelenő Köd című nagylemez, melyről most ízelítőként itt a Védtelen.
  
  A Képzelt Város immáron 11 éve meghatározó alakja a hazai post-rock színtérnek, védjegyük pedig a sötétebb gitárszólamokat meglágyító cselló. Munkásságukat eddig három nagylemez és két EP őrzi. A MamaZone Kiadó gondozásában megjelenő Köd számai némiképp a 2013-as Anatolij borús hangulatát követik, míg hangzásban kicsit egységesebbek, lendületesebbek, mint a korábbi dalok.
  
  ”A lemezt ősszel kezdtük el összerakni, néhány napra elmentünk Upponyba, hogy ott csak ezzel tudjunk foglalkozni, mivel a mindennapokban mindenki elég elfoglalt. Ott sok dal váza kialakult, ezeket próbáltuk meg továbbfejleszteni később, de volt olyan szám, amely végül nem került az anyagra. Az előző lemezzel ellentétben most nem egy kimondott konceptlemezt készítettünk, még ha vannak is kapcsolódási pontok a számok között. Különbség továbbá, hogy a dalok általában rövidebbek a lemezen a korábbiakhoz képest. Ez a szám pont a kivétel, egy kicsit hosszabb, és nagyjából az elsők között készült el.” – Mesél a lemezfelvételekről Kovács Ákos András, a zenekar énekes-gitárosa.
  
  
  
  És milyen az új dal? „Zeneileg a Védtelen egy kicsit összetettebb, mint a többi lesz, de az egyes részek váltakozása miatt van talán egy sajátos íve, amit nagyon szeretünk. A szöveg is ilyesmi, vagyis hogy érdemes magunkat és egymást időnként visszarántani a földre, ha szükség van rá. És sokszor van.”- Fűzi hozzá Ákos.
  
  A dobokat, a gitárokat és a szintiket, ahogy már az előző két lemezen is, egyben rögzítették a Supersize Recordingban Horváth Attila irányításával, míg az éneket és a csellót Marci és Máté (Miskolczi Márton – gitár, billentyűk; Győrffy Máté – gitár, basszusgitár) most induló stúdiójában, a Keplerben vették fel. A lemez keverését Marci végezte, az anyag pedig masterelésre visszakerült Atish-hoz a törökbálinti stúdióba.
  A kreatív vizuális megoldások a kezdetek óta jellemzőek a csapatra, így a borító készítésében ezúttal is kivették a részüket: a Gyöngyi (Barta Gyöngyi – cselló) és Marci által készített Simunagashi képeket felhasználva, Bihari Eszter tervezte meg a Köd borítóját.
  
  A lemezbemutató koncert május 11-én, az A38-on lesz, ahol a spanyol Toundra és az osztrák Doomina társaságában lépnek fel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zslenszky    kiss of the dolls    mighty boosh    unstoppable    funerus    garbage    bereményi géza    21 jump street     kajgün    reason    andy irvine    díva    stiff bastard    finntroll    muse    mr. big    the book of eli    slipchaos    seth rogen    stereotone    tius norma    volt 2012    ék    bill clinton    simpsons  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!