szerző: LeslieA Marduk szétzúzta a Blue Hellt Supersonic (Blue Hell & Red Hell)
Nem vagyok egy black metal rajongó, de a Marduk valamiért mégis mindig megfogott. Ráadásul ezen az estén a többi fellépő is sok érdekességet ígért, így ezt azért nem kellett volna kihagyni. Az est első fellépőjét bevallom őszintén, lekéstem. Sajna ezt a pesti közlekedést képtelen vagyok kiszámolni.
A miskolci Svoid volt színpadon, amikor érkeztem, s mivel nem ismertem eddigi koncertjeiket, érdeklődve hallgattam bele. S milyen jól tettem ! Nagyon súlyos és melankolikus hangzás uralta a színpadot, tonnás súllyal jöttek a riffek a hangfalakból. A színpadon több helyen füstölők voltak, ami nemcsak a füst, de az illat miatt is különös hangulatot teremtett. (Pár hete a Death DTA bulin is láthattunk ilyet) Az első szám alatt még úgy éreztem, az egy gitár egy bass egy kicsit vékonyka, de hamar rájöttem, hogy egyáltalán nem. Nagyon brutálisan szólt a Svoid, ütős kis bulit nyomtak!
És hogy nehogy megunja az ember a sok egyforma stílust, a másik teremben már nyomta is a görög Bio-Cancer. Na a hellén srácok aztán nem foglalkoztak lassú doomos témákkal, hanem az igazi thrash stílusban aprítottak. Iszonyatos lendülettel és szélvész gyorsasággal nyomták a bulit, látszott a srácokon, hogy nagyon élvezik a bulit. Persze előfordultak kiállások, ahol aztán lehetett bólogatni erőteljesen, de a lendület töretlen volt! A látvány is ott volt a szeren, az egyetlen kopasz gitárosuk mellett hárman azért rendesen headbangeltek méretes sörénnyel és ugráltak fel alá. Az énekes Lefteris amolyan ugatós szótagmondós stílusa feküdt ehhez a stílushoz, szerencsére a sikolyok elmaradtak … Nagyon jó volt a hangulat, a közönség is beindult a tempóktól, alapos bemelegítés volt a Marduk előtt.
Kicsit fura volt, hogy a Marduk hamarabb lépett színpadra főbandaként, mint Sear Bliss, de gondolom ez az időpont lett velük egyeztetve, s ezen nem akartak változtatni. A folyamatos háborús alapzaj már a színpadépítés alatt ment, előkerültek álcahálók is, és az üvöltő farkas a pentagram közepén felkerült háttérnek. A múlt heti Kampfar buli után ismét szembesülnöm kellett vele, hogy rohan az idő. 2005. szeptemberében ugyancsak Pesten láttam a Mardukot utoljára hazai földön, s az biza már 10,5 éve! Pár éve Csehországban is láttam-hallottam, de ott még vékonyabbnak tűntek a srácok, úgy megemberesedtek pár év alatt. S aztán színpadra léptek a black metal talán leghíresebb svédjei, Mortuus, Morgan, Devo és Widigs. Hogy hogyan jellemezném a Mardukot a színpadon? Mint amikor egy T-72-es harckocsi a maga 45 tonnájával nekilendül. Panzer Division Marduk. Brutális, gyors, letaglózó. Az az erő és dinamika, ami belőlük árad, azt át kell élni egy koncerten. A terem gyakorlatilag megtelt a kezdésre, s az emberek – a Svoid és a Bio-Cancer bemelegítésének hála – megőrültek. Iszonyatos nyomulás kezdődött, s még a mellettem álló, úgy két fejjel kisebb kislány is át akart mászni mindenkin. A hangulat tökéletes volt, Mortuus hergelte is a népeket. Ez persze okozott némi problémát nekem, mivel próbáltam megfelelő fényképanyagot összehozni a Mardukról (ennek eredményét lásd oldalunkon) A svédek pedig szünet nélkül dübörögtek át rajtunk, tonnányi riffek és fénysebesség. Talán felesleges is felsorolni a játszott nótákat, amolyan best of setlistet láthattunk, majd minden albumról szemezgettek a srácok, ami nem könnyű a kiadott 13 album és 4 koncert/válogatásalbum (ja és 9 kislemez) tükrében. A tizenévvel ezelőtti vérlocsolás ugyan elmaradt, de az Afrika, vagy a Panzer Division Marduk mellett fel sem tűnt. Egyszóval hatalmas és elsöprő erejű buli volt, mindenkinek csak ajánlanám, ezt élőben nézze meg legközelebb!
S ami fura volt és szokatlan, hogy a fejeket leszaggató páncélos hadosztály után következett a Sear Bliss. A Marduk végeztével sem gondoltam, hogy kell még egy koncert, mert ez bizony fárasztó volt, de mivel egy komoly jubileumi buli volt készülőben, nem hagyhattam ki. Érkezésemkor a srácok már nyomták a lassú, vontatott témákat, amit a Marduk után kicsit kevésnek gondoltam... egy pár percig. Aztán a Sear Bliss belekezdett, s onnantól már el is múlt ez az érzésem. A 20 évvel ezelőtt kiadott Phantoms albumot dalait tolták, mégpedig az albumon lévő sorrendben. A különlegességet jelentő harsonát Pál Zoli (na de hová lett a haja?!? – ja hogy 20 év eltelt?) kezelte a színpadon, és amikor éppen nem játszott, akkor léggitározott egyet hangszerével. Nagyon különleges, de abszolút hangulathoz illő betéteket (még ha teljes értékű hangszernek tekinthetjük is) tett hozzá a zenéhez. Aztán a jubileumi hangulathoz vendégzenész is járt, Csejtei Zoli érkezett, aki ezen az albumon anno tevékeny részt vállalt. Ő aztán az album utolsó With Mournful Eyes dalára és a bónusznótára is visszatért a színpadra. A hangzás tömény volt, és dübörgött rendesen, talán Csejtei Zoli mikrofonja volt kissé halk, a harsonát is tökéletesen lehetett hallani és élvezni. Nagy András hangja erőteljes volt, a számok közti átkötéseket is tőle hallhattuk. Minden fáradtságom ellenére nagyon hangulatos bulit láthattunk, azért ha valaki látta ennek az albumnak a 20 évvel ezelőtti turnéját, és a mostanit is, elmesélhetné, mi különbséget látott hallott.