hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. április 19. kedd   15:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
SZIGET - A szervezők teltházra készülnek!


  dén – a régi időket idézve – újra szerdától szerdáig tart a Sziget, azonban ugyanúgy Mínusz egy és Nulladik nappal felvezetve az öt teljes fesztiválnapot, mint az előző pár évben. Bár tavaly csúcsra járatták a hangulatot, idén a szervezők megpróbálják még magasabbra tenni a lécet. A nagy érdeklődésre számító eseményen még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a higiéniára, a látványra és a szolgáltatások minőségére. Magyarország első számú turisztikai attrakcióján megerősített intézkedésekkel készülnek, hogy garantálhassák a világ minden tájáról idesereglő látogatók biztonságát. Kezdés augusztus 10-én.
  
  
  
  Tavaly itt fejeztük be: „Három teltházas nappal, óriási érdeklődés mellett zajlott a 2015-ös Sziget, ami végül látogatócsúcsot is hozott. Már az első napon teltházat jelentettek a Sziget szervezői, akkor 80 ezer embert engedtek be, miután csak a Nagyszínpadon volt program. Aztán jött a pénteki rekord, ekkor már 90 ezer volt a teltház és szombaton is kikerült a „megtelt” tábla. „A hatalmas érdeklődés az eddigi törekvéseink visszaigazolása„ – nyugtázta a 23. Szigetet Gerendai Károly főszervező.
  
  Az elmúlt Szigeten tehát 441 ezer látogató gyűlt össze az egy hét alatt, s egyértelműen minden idők legjobb fesztiválját élvezhettük – ez volt a közönség, a zenészek, a szakma és a sajtó visszajelzése, s megkoronázása pedig, hogy a European Festival Awards idei díjátadóján – ahol már kétszer a legjobb nagyfesztivál díjat is elhozta a Sziget – idén a „Legjobb zenei felhozatal” elismerését is megkapta kedvenc fesztiválunk. „Ilyen előzmények után nem könnyű még jobb fesztivált szervezni, de mi megpróbáljuk„ – mondta Gerendai Károly.
  
  A főszervező elmondta, hogy az előzetes visszajelzések szerint akkora az érdeklődés a Sziget iránt, hogy teltházra készülnek. „Az ötnapos bérletek már hetekkel ezelőtt elfogytak, a hétnapos belépőknek pedig már majdnem a háromnegyede gazdára talált és még két hét van a május 5-ei jegyárfordulóig, amikor számítunk még egy nagyobb „rohamra” – adott gyors összegzést Gerendai. „Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk azt, amit csak a legjelentősebb és legsikeresebb fesztiváloknál lehet tapasztalni a világban, hogy – bár természetesen fontos a zenei felhozatal – elsősorban a feeling, a csak ezeken a rendezvényeken átélhető különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.„ – mondja a Sziget-főnök. Az „egyedi feeling” már a kezdetektől fogva a Sziget védjegye volt, benne változatos zenei felhozatallal, zenén túli programkavalkáddal, minőségi szolgáltatásokkal és egyedi látványvilággal, mostanra azonban ez a siker legfőbb garanciája is a hihetetlen mennyiségű fesztivált kínáló világpiacon.
  
  A látványvilággal kapcsolatban Gerendai elmondta, hogy az Art Of Freedom pályázatára idén kétszáznál is több pályamunka érkezett a világ minden pontjáról dizájnerektől, képzőművészektől, fényszobrászoktól vagy éppen lelkes „amatőröktől”, hogy legvadabb elképzeléseik a fesztivál idejére testet öltsenek. Hatalmas űrkomp, világító PET palack sárkány, óriás szobrok, különleges világítások, – idén is majd´ száz köztéri installációval találkozhatunk a Fesztiválköztársaság különböző szegleteiben, hiszen a Sziget a „vizuális összevisszaságtól”, az apró rejtett vagy éppen monumentális szépségektől válik a mi szigetünké, ahol egy-egy koncert között szürreális tájakra tévedhetünk, mesebeli felhőkön pihenhetünk, míg nappal némely művészeti alkotásnak mi is részesei lehetünk.
  A fesztivál sajtótájékoztatóján megtudtuk azt is, hogy lényegesen többet fordít idén a Sziget a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra. A szervezők a kezdetektől fontosnak tartják a fenntartható fesztiválozást, idén hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Az újrahasznosítástól, a tudatos vásárlásig, a szelektív gyűjtéstől, a zöldenergia felhasználásig számos fontos területen tudnak jó példákkal segíteni és aktív közreműködésre serkenteni egy ilyen rendezvény keretein belül. De ezentúl idén már kitiltják a kereskedők kelléktárából a műanyag zacskókat, komposztálható és újrahasznosított eszközöket vezetnek be a büfék jelentős részében, a szemétgyűjtő edényzet mellett nagyszámú csikkgyűjtőt helyeznek el szerte a rendezvényen. Az újrahasznosítás gondolatához és a Szabadság Szigetének humanitárius szellemiségéhez kapcsolódik a szervezők tavaly indított kampánya, melynek sikere és a probléma megoldatlansága miatt idén ismét úgy döntöttek, kérik a fesztiválozókat, hogy az általuk már nem használt kempingeszközöket, sátrakat, takarókat, matracokat gyűjtsék össze azoknak az Európába igyekvő menekülteknek, akik olykor kénytelenek a szabad ég alatt meghúzódni.
  
  Minden fesztivál egyik Achilles sarka a higiénia. Ezért bár a Szigeten eddig is jobbnak számított a helyzet a konkurenseknél, most még tovább fejlesztik a WC és zuhany blokkokat, és a takarítók számát is növelik. Nem csupán arra törekednek, hogy a nagyobb érdeklődést követve több legyen mindenből, de a belbecs és a külcsín, azaz a komfortfokozat növelése és az esztétikus látvány is fontos kritérium az idei fejlesztésekkel kapcsolatban.
  A Sziget vendéglátásának változatossága ma már nem kérdés, kínálata egyedülálló nemzetközi mércével mérve is, s híre van annak, hogy a minőségi vendéglátásra egyre nagyobb az igény és a törekvés. Így lehet az, hogy immár külföldről is érkeznek vendéglátósok, mint például Szlovákia legjobb éttermének, a Fou Zoo-nak a fesztiválokra dedikált kitelepülése, a FoodStock. És persze lesz minden, mint eddig a hamburgertől, a pizzán át a legjobb és legizgalmasabb FoodTruck őrületekig, a magyar háztáji termékkülönlegességektől, a különböző nemzetek étkéig.
  
  A Szigeten a KIOSK étterem látja vendégül a fesztivál fellépőit. Idén, ahogy a korábbi években is, igazi különlegeséggel készül Budapest egyik legnépszerűbb étterme. „Minden évben nagy öröm és nagy kihívás is a fesztiválon éttermet - profin - üzemeltetni. A menüink minden nemzetközi igényt kielégítenek, de nagy hangsúlyt fektetünk a magyar konyha bemutatására, a hazai gasztronómia hírnevének népszerűsítésre is„- mondta Orosz Gábor a KIOSK–ot vezető séf. „Egy átlagos Sziget napon közel 600 ember igényét tartjuk szem előtt, naponta több mint 150 kg húst és halat szolgálunk fel és több mint 150 kg zöldséget és gyümölcsöt használunk fel. A háttérben 60 fős személyzet dolgozik azért, hogy a fellépők - a fesztivál élmény mellett - igazi gasztronómiai élményben is részesüljenek. A menü összeállítása mellett külön kihívást jelent a fellépők egyedi igényeink teljesítése pl.: organikus ételek vagy akár friss homár, de odafigyelünk, hogy a folyamatosan változó menüben laktóz és gluténmentes ételek is legyenek.”
  
  Megújítják a Sziget Fesztiválköztársaság irányítórendszerét is, hogy polgárai átláthatóbb, egyértelműbb és kezelhetőbb kommunikáció segítségével találjanak utat helyszínek kavalkádjában.
  Újabban többször felmerülő kérdés, hogy hogyan tudja egy nagyfesztivál a fokozott biztonságot megteremteni. A főszervező elmondta, hogy a látogatók biztonságának garantálása eddig is az egyik legfontosabb kérdés volt, ezen a téren a szervezők eddigi erőfeszítései nemzetközi szinten is kimagaslóak. Ugyanakkor az új kihívások miatt itt is folyamatosan fejleszteni kell, de mindezt úgy, hogy a biztonságérzetet növeljék, s közben a felhőtlenül szórakozni vágyókban félelmet ne keltsenek, így – bár a szigetlakókat őrző szolgálatok nagyobb állománnyal lesznek jelen – ez inkább csak a bejárat és környékénél lesz érzékelhető, belül továbbra is a láthatatlanságra törekszenek. A biztonságot különböző technikai fejlesztésekkel is igyekeznek erősíteni. A leglátványosabb ezek közül a bejáratoknál felállított „check in” rendszer lesz, amely ugyanazon az elven működik, mint a nem schengeni övezetben a határbelépés, vagy a reptéri becsekkolás. Azaz a jegybeváltáskor személyi azonosítást is végeznek majd, és a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. Innentől a bejáratnál felállított kamerás „beléptető” rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni a kiadott karszalaggal a rendezvényre.
  
  A Sziget készpénzmentes fizetési szolgáltatását idén is - immáron a Sziget csoport tagjaként – a Festipay biztosítja. A fesztiválozók idén számos új szolgáltatással találkozhatnak majd a Hajógyári-szigeten. Az innovatív fejlesztések között több olyan megoldás is van, amely mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacon is úttörő jellegű, ilyen például, hogy a Festipay alkalmazás már nem csupán segíti majd annak követését, hogy hol és mennyiért fogyasztottunk vagy hogy áll az aktuális egyenlegünk, hanem további kényelmi szolgáltatást biztosítva, – az alkalmazásban regisztrált bankkártyánkkal - kényelmesen, sorban állás nélkül tölthetjük fel a fesztiválkártyánkat. Kifejezetten a Szigetfesztiválon, a világon elsőként debütál majd a virtuális fesztivál kártya, amely teljes körű fizetési lehetőséget kínál mobiltelefonon keresztül. A fesztiválozók igényeihez igazodva, valamint a gyors és zökkenőmentes készpénzmentes szolgáltatás biztosítása érdekében a Festipay további meglepetéseket is kínál majd a Szigeten.
  
  Zenei programok
  
  Nagyszínpad:
  
  Idén is Mínusz 1-dik nappal indul a Nagyszínpad programja, benne Marky Ramone 40 Years of Punk Rock címmel ünnepli a műfaj évfordulóját, majd a friss lemezével érkező Skunk Anansie, és a nagy fesztiválkedvenc Die Antwoord is színpadra lép a nyitónapon. A nulladik nap szupersztárja Rihanna lesz, aznap először a Punnany Massif lép színre, akik csak 4 fesztiválfellépést vállaltak idén, majd utánuk sorban Jake Bugg és a Parov Stelar zenél. De ott lesz még a Fesztiválköztársaság „központi rendezvényhelyszínén” Manu Chao a La Ventura produkcióval, a Muse, David Guetta, SIA és az End Show porondmestere, Hardwell. Fellép továbbá a Sigur Rós, Noel Gallagher zenekarával, a Bastille, John Newman, a Last Shadow Puppets, a Bring Me The Horizon, a SUM 41, a Kaiser Chiefs, a The Lumineers, a Quimby, a Years&Years és a Parkway Drive, de itt mutatkozhat majd bea Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny győztese is.
  
  OTP Bank A38 Színpad
  
  Az A38 megasátrában eddig ismert nevek: Rico & Sticks # Opgezwolletotnu, MØ, Naughty Boy, Movits!, Travis Scott, Datsik, DJ Sliink, Jain, Kovacs. K.I.Z., Unkle live, Boys Noize, Molotov, Kodaline, Róisín Murphy, Excision, Oscar and the Wolf, Brains, Carnage, Block Party, Wilkinson live, Tourist, The Neighbourhood, CHVRCHES, M83, Dillon Francis, Aurora, Fidlar, Jess Glynne, Bullet for My Valentine és a Crystal Castles.
  
  Világzenei Színpad
  
  A nulladik nap három produkciót kínál: a korábbi Grammy jelölt Buika, az indiai szülők gyermekeként San Franciscóban született Rupa Marya valamint Ilaria Graziano és Francesco Forni duója.
   A „rendes” napokon pedig jön a szerb Goran Bregovic az elmaradhatatlan Wedding and Funeral Band élén, a román Fanfare Ciocarlia, a tavaly újjászületett Värttinä, a Leningrad, Rachid Taha, az olasz Baro Drom Orkestar, Django Lassi, Aziza Brahim, Dudu Tassa & The Kuwaitis,a The Džambo Aguševi Orchestra, a Les Hurlements d´Leo, Enzo Avitabile & Bottari ésaScorribanda,a Mau Mau, a Yiddish Twist Orchestra, a Systema Solar, az LA-33, La Dame Blanche, a Soviet Suprem, a Kultur Shock, a Malasañers, a Hackney Colliery Band, a PASO, a Cimbaliband, és a Lajkó Félix feat. Óperentzia és a Psycho Mutants.
  
  Telekom Aréna
  
  Az Aréna nagysátrába most is világsztár DJ-k produkcióit láthatjuk majd – akiket eddig tudunk: Afrojack, Vinai, Dyro, DVBBS, Zedd, Nicky Romero, de hamarosan jöbbek újabb nevek.
  
  Colosseum
  
  A sziget egyik leglátványosabb helyszíne a raklapokból épült Colosseum. Idén a helyszínt megalkotó HelloWood csapat segítségével az építmény megújul. A programja még alakulóban van, de hamarosan érkeznek az idei fellépők nevei.
  
  Európa Színpad
  
  Az új helyszínre, - az olasz kemping mellől a Sziget közepére - költöző Európa Színpad programjának összeállítása során egyik alapvető szempont volt, hogy olyan feltörekvő és otthon már nagyobb népszerűségnek örvendő zenekarokat mutasson be, akik saját hazájukon kívül még kevésbé ismertek, de itt lehetőséget kapnak egy nagyobb, nemzetközi közönség előtti bemutatkozásra. A program a fesztivál promótereinek ajánlataiból és a Sziget kutatómunkájának köszönhetően áll össze minden évben. Olyan izgalmas produkciókat sikerült idén is meghívni, akik megállják a helyüket egy nemzetközi fesztiválszínpadon. Az idei programban valamivel több zenekar szerepel majd, mint eddig, mivel a Nagyszínpad headlinere után, este 23:00-tól még két akusztikus vagy elektronikus live act produkciót hallgathat meg a közönség. Egészen biztos, hogy érdemes lesz csemegézni a névről talán még ismeretlen, de zeneileg érdekeset, különlegeset nyújtó zenekarok között. Ez az egyik olyan színpad, amelyhez talán szükséges egy kis kutatómunka, amely nem lesz nehéz, hiszen a Sziget weboldalán minden fellépőhöz mutatnak linkek videókhoz, Facebook oldalhoz, de itt is kiemelnénk a program legérdekesebb zenekarait.
  A milánói I Ministri olasz nyelven adja elő, dallamos rock számait, nem csak a Sziget nagyszámú olasz közönségének. Végre itt lesz nálunk Ceza a török rapper, aki már a középiskolai évek alatt elkezdte űzni mesterségét és a ´90-es években több zenekart is alapított, majd Ceza néven 2000 óta jelennek meg, a politikát sem hanyagoló szövegeivel albumai a mai napig. Érdekesség, hogy Ceza, született Bilgin Özçalkan eredetileg elektrotechnikus és felesége a szintén rapper Roka. Egyik kedvencünk a francia nyelven rappelő, hattagú belga La Smala együttes, akik két roppant dinamikus albumot adtak már ki, amely dinamizmus a fellépéseiken általában hatalmas ugrálásra késztetik a közönséget. A hazájában sorra teltházas koncerteket adó Deluxe igazán vicces showműsorára készülhetünk majd, amelybe a tagok, LiliBoy, Pépé, Kilo, Kaya, Soubri, Pietre turnéjuk utolsó állomásán, a Szigeten biztosan mindent beleadnak majd. Másik kedvencünk az ukrán Brunettes Shoot Blondes, akik nem csak zenéjükkel, de fantasztikusan egyszerű ötletekből álló, megunhatatlan, egysnittes videóklippjeikkel lopták szívünkbe magukat. Eljön hozzánk az Oroszországban stadionokat is megtöltő,ötéves alakulásuk óta hatalmas sikereket elérő Therr Maitz is, akik az egyetlen olyan orosz előadók, akinek egyszerre három száma is az iTunes toplistáján szerepelt. A friss albummal jelentkező, izraeli Maya Isacowitz Amerikában kezdett zenélni, ahol neves fesztiválokon és még Suzanne Vega előzenekaraként is fellépett. 2012-ben elnyerte a Legjobb Új Előadó díjat Izraelben és abban az évben 100 állomásos, teltházas turnéja volt. A német Die Nerven rock trió nem csak az „idegeinken” játszik majd, hanem az Európa Színpadon is. Az egyre népszerűbb román elektro-formáció, a Golan kellemes zenéjére is táncolhatunk egy jót. Itt lesz En.Dru, az egyszemélyes cseh beatbox zenekar, valamint az alig egyéves létezésük óta a nemzetközi zenei sajtó figyelmét jócskán felkeltő, dán Palace Winter, a remek, egy albummal rendelkező, svájci Serafyn és a francia elektro legújabb üdvöskéje, a Perturbator és persze sokan-sokan mások…
  
  YourOpen Tehetségmutató Fesztivál - Európa Színpad - Hallgasd körbe Európát 2 nap alatt!
  
  A Sziget Európa Színpadán a 0. és -1. nap az európai tehetségeké. A 2 napos YourOpen keretében 16 országból érkeznek feltörekvő zenekarok azzal a céllal, hogy bemutassák tudásukat a világ talán legnemzetközibb és legnyitottabb közönsége előtt. A fellépők saját országukban rendezett tehetségkutató fesztiválok nyertesei, akik ezen a két napon egymásnak adva a színpadot lépnek a Sziget közönsége elé. A program 14:00-tól estig tart mindkét napon.
  
  Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál Színpad
  
  A hazai zenei élvonal sorakozik fel a „magyar zene színpadán”, ahol a VOLT Fesztivál családias hangulata és a jó zenék együttesen garantálják a felhőtlen szórakozást.
  A magyar zene központi helyszínén délutántól kezdődően felvonul a hazai zenei élet krémje a legismertebbektől a legígéretesebb feltörekvőkön át, hiszen itt lép fel többek között a Kiscsillag, a Bin-Jip, Péterfy Bori & Love Band, Hiperkarma, a MiddleMist Red vagy éppen a Szabó Balázs bandája. A koncertek után minden nap hajnalig tartó buli vár, a talpalávalót a legnépszerűbb DJ-k szolgálják.
  
  Hungarikum falu
  
  A Hungarikum falu idén újra a Szigetre varázsolja a magyar vidéket, hogy a fesztiválra érkező külföldieknek ízelítőül szolgálhassunk magyar hagyományból, virtusból, ételből-italból.
  Az idei év témája a „JÁTÉK”, a magyar hagyományra jellemző játékos jókedv, a táncolható, készíthető, megtanulható játékok egész sora. Az érdeklődők, a témát körüljárva tanulhatnak délutánonként népi játékkészítést, kipróbálhatják a Skanzen népi játékparkjának különleges játékait és elsajátíthatnak játékos táncokat a délutáni tánctanításokon is. Esténként a táncházban ki-ki úgy járhatja, ahogy délután tanulta. A talpalávalót a magyar népzenét játszó zenekarok legjava húzza majd, a Hungarikum falunak helyet adó különleges, fából ácsolt sokszögletű csűrben. A helyszínen a Turai Táncegyüttes és a Corvinus Néptáncegyüttes táncosai mellett erdélyi hagyományőrzők is várják az érdeklődőket.
  
  Afro-Latin-Reggae Village
  
  A Sziget egyik leghangulatosabb programhelyszínének felhozatala idén még színesebbé válik. Minden nap 11.00 és 17.00 óra között folyamatos workshopok, tánc- és dobtanítások várják a fesztiválozókat. A reggeli ráhangolódást 11.00-tól 45 perces jógával kezdik, utána 45 percenként capoeira, salsa, samba, afrikai tánc- és dobtanítás, valamint észak-afrikai hastánc és afro-karibi tánc workshopok váltják egymást autentikus oktatókkal. Idén először itt próbálható ki a Slackline a Szigeten, mely az egyensúlyozástól az akrobatikáig nagyon sok mókás dologra használható. Minden nap 17.00 órától 05:00-ig afro-karibi és reggae DJ-k keretezik az esti programot és hozzák el a Szigetre a „sunshine reggae” életérzést. Autentikus táncprodukciók, zenekarok és sound system formációk egyaránt színesítik a színpadi programot.
  
  A Sory Ballet Camara autentikus afrikai tánc- és dobshow produkció egyenesen Szenegálból érkezik és a fesztivál alatt 5 alkalommal, eredeti kosztümökben mutatja be az afrikai népcsoportok táncait és zenéit. Modernebb alapokon ugyancsak az afro vonalat erősíti a magyar-ghánai formáció, a RedRed. A latin vonalat idén legmarkánsabban az első magyarországi timba zenekar, a Barrio Latino képviseli majd. Indonéziából érkezik hozzánk Ras Muhamad, a dél-kelet ázsiai reggae szcéna meghatározó alakja, aki számos ázsiai és amerikai fellépése mellett idén először hazánkban is koncertezik.
  A hazai reggae vonal képviseletében fellép a Riddim Colony (zenekari, akusztikus és sound system verzióban egyaránt), a Paso Soundsystem, a Love Alliance, a Goatmét Soundsystem, az Afrodzquam zenekar és a Manaky formáció. Szlovákiából vendégünk lesz a Medial Banana és 8 év után ismét a fellépőink között köszönthetjük az osztrák Bassrunner SoundTribe-ot is. Idén a Mínusz egyedik napon lép fel a programhelyszín évről-évre visszatérő egyik legsikeresebb formációja, Szilágyi Áron doromb művész nagysikerű nemzetközi organikus trance projektje, az Airtist.
  
  Blues Kocsma Színpad
  
  A Blues örök! Feledhetetlen nyáresték, fesztivál, buli, haverok és fergeteges hangulat. A színpadidén új helyszínnel 16:00-tól hajnal 03:00-ig várja a blues zene kedvelőit. A koncertek a műfaj széles skáláját elevenítik meg hazai és külföldi előadók tolmácsolásában a blues nagyjaitól a feltörekvő fiatal zenészeken át, ezzel lehetőséget biztosítva a felejthetetlen hangulathoz minden generáció számára.
  A külföldi előadók közül Angliából Errol Lintonérkezik, aki egyedülállóan ötvözi a blues és a reggae műfaját.Hollandiából a 2015-ben a legjobb Európai Blues Band címmel jutalmazott Leifde Leeuw Bandés Erik Ankoné szólóformációja lesz hallható, Lengyelországból pedig a Krakow Street Band érkezik hozzánk.A hazai előadók közül a Jambalaya, Tom White & the Mad Circus, Lead Zeppelin, valamint a Jack Canon Band szórakoztatják a blues zene szerelmeseit.
  
  Budapest Park Tribute Színpad
  
  A pörgős bulik kedvelőinek nem kell külön felhívni a figyelmét a nagy elődök munkássága előtt tisztelgő Tribute Színpadra: itt kapnak helyet a világ legnagyobb csapatainak tribute bandái, ahol a régebbi idők nagy nevei mellett évről-évre megismerkedhetünk új csapatok feldolgozásaival is. A Tribute Színpad idén is olyan klasszikusokkal vár, mint a Stoned – Rolling Stones tribute band, a Pearl Jam Tribute by Grunge Electric vagy a Motörhand – Motörhead tribute band. Emellett lesz Maroon 5 Cover Show, Rage Against Tribute by Subscribe, ésPiknik Park – Linkin Park tribute band is. Aki pedig magyar feldolgozásokra vágyik, annak a Tökéletes Helyettesek, azaz a Kispál tribute koncerten a helye.
  
  Sziget Beach - Cökxpôn Chill Garden
  
  A Szigeten 17. éve működő Cökxpôn Chill Garden idén újra a Sziget Beach panorámás folyópartján várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó Sziget-lakókat. A színes, óriási textil dekorációk árnyékában, mesés fényekkel és mámoros illatokkal elvarázsolt chill-out kertben a fesztiválozók párnákon heverészhetnek chai teát szürcsölgetve, puha szőnyegen táncolhatnak a felkelő nap sugaraiban, valamint feltöltődhetnek energiával a Pránanadi sátorban és a különböző nappali workshopokon.
  Idén számos új rekreációs program segíti a fesztiválozók testi-lelki felfrissülését, a különböző tánc-, kézműves- és zsonglőrtanfolyamok mellett többféle jóga- és táncterápiás foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődők. Az agytorna kedvelőit társasjátékokkal várja a Játszóház Projekt, akik pedig tovább szeretnék ismereteiket bővíteni, azok számára izgalmas interaktív programot nyújt az Artemisszió Human Library élő könyvtára, valamint a Human Rights Adventures élménypedagógiai csoport.
  
  A pszichedelikus, illetve ambient zenei előadókat ez alkalommal is kortárs és orientális táncelőadások, performanszok és tűzzsonglőrök kísérik, az éjszaka során mozivá átalakuló chill sátorban pedig a MOME Anim (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animáció Tanszéke) hallgatóinak animációs filmjei láthatóak majd. A Cökxpôn Chill Garden a Sziget egyedülálló non-stop programhelyszíne, melynek alkotói végigkísérik a fesztiválozókat az ébredezés pillanatától, a napsütötte délutánon át a holdfényes éjszakákig, igazi közösségi élménnyé varázsolva az együtt eltöltött időt.
  
  Lightstage
  
  A Blokk Építészműhely által tervezett, fából és több száz lámpával készült Lightstage idén is a Sziget egyik legzöldebb pontján, az Alternativa Camping bejáratánál épül fel és koradélutáni programokkal várja a közönséget. A Puglia Sounds zenei exportiroda közreműködésével megvalósult színpadon olasz, francia, holland és magyar tehetségek mutatkoznak be. Az egész helyszín a nappali rekreációt szolgálja, nem csak zenével: gluténmentes és slow food étterem, olasz bár, jógaórák készítik fel az esti fesztivál-üzemmódra a Szitizeneket. A helyszín már meglévő fellépői: Barbados, Bugo, Dirty Harry´s Dynamite, Giosada & Band, Landlord, Lola, Lysergic, Mama Marjas, Osc2X, Selton, valamint a Teapot Industries.
  
  Tábortűz
  
  A mozgalmas, lüktető fesztivál zajában jól esne egy kis nyugalom, meghitt hangulat, visszafogottabb hangerő és fantasztikus muzsikusok? Ha igen, a Tábortűz mellett a helyed!
  Idén új helyszínen, a Civil Sziget központi terén lobban lángra a Sziget Fesztivál óriási tábortüze esténként! Tudjuk, nincs igazi tábortűz zene és éneklő közönség nélkül, ezért az idén beérkezett több mint 120 pályázatból a közönség választhatta ki azt a 25 produkciót, akiket meghallgatnának majd a lobogó tűz mellett. Az akusztikus előadások a fesztivál minden napján 23:00-kor kezdődnek a Civil Sziget területén.
  
  Nem zenei programok
  
  Nagy Utcaszínház - Transe Express (F): Mù
  
  A 2006-os és 2007-es nagy sikerű fellépésük után idén újra ellátogat a Szigetre a Transe Express francia utcaszínházi társulat. Legújabb produkciójuk, a Mù című előadás egy varázslatos utazásra invitál Jules Verne világába, ahol a víz alatti mélység legmélyebb bugyrain, tűzön és levegőn át követhetjük a társulat tagjait egészen a Holdig. A fellépők monumentális elemek, színészek, akrobaták, táncosok, énekesek, zenészek, színek és fények segítségével, mintegy alkimistaként mutatják be a négy alapelemet és kalauzolják a közönséget térben és időben egyaránt. Látványos és magával ragadó produkció egy fantáziavilágba, mely garantáltan elvarázsol. A Transe Express szabadtéri előadásainak egyik előnye, hogy lényegesen közvetlenebb kapcsolat alakul ki a közönséggel, hiszen az egyes jelenetek a nézők előtt, körül és fölött játszódnak, még teljesebb élményt kínálva ezáltal. Nagyszabású produkciójukkal és emlékezetes előadásmódjukkal újabb kalandokat és önfeledt szórakozást kínálnak a nézők számára augusztus 11. és 15. között minden este a Nagyszínpad záró programja után.
  
  Cirque du Sziget
  
  A Cirque du Sziget helyszín egyedi produkciókkal és látványos előadásokkal készül. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy a Sziget sokkal több, mint egy szimpla zenei fesztivál.A Cirque du Sziget helyszín tavalyi hatalmas sikerével, 2016-ban a cirkuszi előadások nem egy, hanem két, egyenként közel 640 fő befogadására alkalmas sátorban, valamint a mellettük felállított szabadtéri színpadon kapnak helyet. Olyan nagyszerű, nemzetközileg is elismert újcirkuszi társulatok produkciói kerültek be a műsorba, mint a Soap (D), a Circa (AUS), a Marcel et ses drôles de femmes (F), a Les Dudes (CAN), vagy éppen a Quebeci Cirkusz Iskola közös estje a Baross Imre Artistaképző növendékeivel. A híres hazai cirkusztársulat, a Recirquel ugyancsak fellép a fesztiválon. A Cirque du Sziget előadásait augusztus 11-16-án, 15:30 és 01:15 között tekinthetik meg a fesztiválozók. A programok minden nap a szabadtéri színpadon kezdődnek, majd a két cirkuszi sátorban felváltva mutatják be a darabokat késő délután, valamint a Nagyszínpad koncertjeit követően, továbbá a helyszín programját minden nap egy félórás tűzzsonglőr show zárja.
  
  Soap (More Promotions - D)
  
  Markus Pabst és Maximilian Rambaek 2007-ben, a színpadot egy hatalmas fürdőszobává varázsolva állították össze a darabot, kombinálva két, korábban összeegyeztethetetlennek hitt dolgot: az akrobatikát és a fürdőkádakat. Talán nehéz elképzelni, de attól még igaz: 7 fürdőkád igenis lehet színes, vicces és látványos, nem is beszélve a bennük, rajtuk és körülöttük zajló nagyszerű mutatványokról, melyeket a fesztiválozók is megtekinthetnek minden nap 23:30-tól. Cirkusz, színház és vígopera briliáns ötvözete a darab, mely során annyi víz kerül a színpadra, amennyi csak lehetséges, időről-időre eláztatva a fellépőket (akik között egyaránt található légtornász, akrobata, zsonglőr, énekes és táncos) és megadva mindent, ami a nagyszerű szórakozáshoz szükséges.
  
  Circa (AUS): Beyond
  
  Mindig van egy választóvonal emberek és állatok, ésszerűség és őrültség, a logikus gondolatok és az álmok között. Lépjük át ezeket a választóvonalakat a CIRCA társulatával! Lendületes cirkuszi mutatványokra, komplex zenei aláfestésre, önfeledt szórakozásra és az élményre számíthatunk, hogy sosem tudhatjuk, éppen milyen helyszínen találjukmagunkat: kabaréban, állatkertben, elmegyógyintézetben vagy éppen a színpadon. A társulat hét művésze augusztus 11-16. között minden nap 18.00-tól tárja fel a lelkét és keresi az egyensúlyt a választóvonalakon.
  
  Québec Circus School (CAN): La Souche
  
  A Quebeci Cirkusz Iskola tanulóit arra kérték, hogy állítsanak össze egy darabot a szakterületüknek és a személyiségüknek megfelelően úgy, hogy nem töltenek a feladattal 20 óránál többet. Az előadás címe La Souche egy, az iskolához közeli pub neve, ahol a tanulók szoktak találkozni. Ez adott ihletet a darabjuk elkészítéséhez. Az eredményt mindenki megnézheti a Szigeten.
  
  Baross Imre Artistaképző: A labda
  
  Egy varázslabda pezsdíti fel a Baross Imre Artistaképző tanulóinak egyhangúnak látszó életét, ami nem pusztán megvilágítja a fellépőket, de ahogy kézről-kézre adják, újabb és újabb érzelmeket hoz felszínre, menekülésre bíztat, kibékíti az ellentéteket vagy éppen önzetlenségre sarkall. A Baross Imre Artistaképző és a Québeci Cirkusz Iskola kombinált előadása megtekinthető augusztus 11-16. között minden nap 16:30-tól.
  
  Marcel et ses drôles de femmes (F): Miss Dolly
  
  Miss Dolly látványos cirkuszi produkciója különleges módon ötvözi az érzékiséget, a szép és förtelmes elemeket, almákat, humort, abszurditást, légtornász mutatványokat és a szél erejét minden nap 17:30-as kezdéssel a szabadtéri színpadon.
  
  Les Dudes (CAN): Let´s do this!
  
  Zsonglőrködni könnyű – kis gyakorlással bárki megtanulhatja. Még talán valaki vállán zsonglőrködni sem olyan bonyolult. De amikor egy monocikli és némi tűz is bekerül a képbe, az eredmény nagyszerű vagy éppen katasztrofális lesz. A kanadai Les Dudes duó minden nap 15:30-kor mutatja meg a trükköt a szabadtéri színpadon.
  
  Recirquel: Párizs éjjel
  
  A Recirquel társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. Legfontosabb célkitűzése, hogy megismertessen a világgal egy közép-kelet-európai, magyar újcirkusz irányzatot. A társulat a magyar cirkuszművészet erős technikai tudását és hagyományait megőrizve dolgozik a műfaj megújításán, amelyben az artisták mellett egyaránt hangsúlyos a zene, a tánc, az ének és a színház. A Párizs éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival megbolondítva, így téve felejthetetlenné az előadást. A közönség a színpadon és annak közelében elhelyezett asztaloknál foglal helyet, ezzel az előadóművészek és nézők közötti távolság eltűnik, a mutatványok a nézők közvetlen környezetében zajlanak. Kiváló dzsessz zenészek, énekesek, táncosok és csodás cirkuszművészek segítenek feltárni a hőn áhított párizsi éjszakák titkait minden nap 23:00-tól a Cirque du Sziget helyszínen.
  
  Színház- és Táncsátor
  
  A 2016-os Szigeten a tavalyi évhez hasonlóan nagy helyszínen, de még több programmal, két színpadon, sátorban és szabadtéren egyaránt, naponta két-két előadással várja a Színház- és Táncsátor az érdeklődőket. A szabadtéri színpadon délután és este a kortárstánc fiatalabb generációja mutatkozik be, magyar és nemzetközi előadók részvételével. Magyarországról fellépnek: Újvári Milán szólóelőadásával, egy táncos és egy zenész, Juhász Adél és Porteleki Áron közös alkotásukkal, Szeri Viktor és Vavra Júlia, két fiatal kortárstánc alkotó performanszukkal, és a Body Lotion, Arany Virág és Lányi Júlia formációja. Trefeli József és Varga Gábor, Svájcban élő és alkotó magyar művészek Jinx 103 című, a magyar néptánc elemeiből építkező produkciójukkal lépnek fel.
  
  A rotterdami Maastheater, a színház és a tánc határterületén dolgozó fiatal alkotókat támogató szervezet két előadással is bemutatkozik, a Twins című duóval, és a Play it Back című szólóval. Izraelből Roni Chadash szólója, valamint Etay Axelrod és Chiaki Horita, a Batsheva – the Young Ensemble táncosainak előadása érkezik a szabadtéri színpadra. A török Ziya Azazi már másodszor érkezik Szigetre, Ember című darabja ismétlésen és kísérletező örvénylésen alapul, amit áthat az önpusztítás, saját halandóságunk tudatának fájdalma és az élet körforgásából fakadó elkerülhetetlen vég gondolata, melyeket tűz hozzáadásával hangsúlyoz, ezzel is kiemelve az élet kettőségeit: öröm és fájdalom, kezdet és vég, hiány és jelenlét.
  A sátorban naponta kétszer, 17:00-kor és 23:00-kor a kortárstánc jeles magyar és nemzetközi képviselői lépnek fel. Csütörtökön a világhírű Hiroaki Umeda Fluid Intelligence című előadásának ősbemutatója lesz a Színház- és Táncsátorban. A japán koreográfus 2016-ban öt magyar táncossal dolgozik együtt hazánkban. Az előadás a Sziget, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Pro Progressione és a SÍN Kulturális Központ közös produkciójában, a Japán Alapítvány támogatásával jön létre. Az augusztusi bemutatót követően az előadás szeptemberben a Trafóban lesz látható.
  
  Az E.sperimenti Dance Company az operaáriákat hívja segítségül, hogy kortárs koreográfiájukkal bemutathassák, mennyi lehetőség, humor és érzelem rejlik a kortárstánc és a klasszikus zene különleges kombinációjában. A társulat a legkülönbözőbb stílusokat és dinamikákat ötvözi, a hip-hoptól kezdve a kortárstánc elemein át, a modern táncig és a talajon bemutatott gyakorlatokig.
  
  A National Dance Company of Wales, valamint a Kibbutz Contemporary Dance Company előadásaikban a kortárstánc karakteres, dinamikus, technikailag igen magas szintű koreográfiái jelennek meg. A Spanyolországból érkező Dani Pannullo Dancetheatre Company és az argentin Cortez-Fontán társulat egy-egy kisebb, a világra és a társadalomra finoman reagáló munkát hoznak el a Szigetre. A Cortez-Fontán társulat Los Cuerpos (A testek) című előadásában állatias ösztönök, brutalitás, valamint a fizikai erő és a szépség közti kettősségekkeverednek, a művészeka test kecsességét és a bennünk rejlő erotikát ötvözve a nyers, ösztönszerű reakciókkal feszegetik az egymás között húzódó fizikai határokat.
  
  A Színház- és Táncsátorban képviselteti magát a kortárs cirkusz is. Az utolsó estén a cseh Losers Cirque Companytársulata mutatja be a színház karakterjegyeivel gazdagon átszőtt újcirkuszi előadását. Az alkotók a példaképek, a partnerkapcsolatok és a szerelem között húzódó határok mibenlétét kutatják, felcsillantva a reményt, hogy előbb-utóbb – de talán már az előadás végére– mindenki megtalálja a boldogsághoz vezető utat.
  
  Ismét vendégeskedik a Szigeten a Tünet Együttes, nagy sikerű, Az éjszaka csodái című produkciójával, melyet a Trafóban mutattak be és játszanak nagy sikerrel azóta is. Molnár Csaba Eclipse című előadását a Budapest Kortárstánciskola diákjaival hozta létre 2015 decemberében, a 18 női táncossal alkotott koreográfia a partik világát idézi meg.
  
  A fesztivál egy hete alatt a berlini Maxim Gorki Theater és a Talking Straight formáció helyszín-specifikus, a mai világra ironikusan, frissen reagáló színházi projektjét is vendégül látjuk, melyben a Szigetlakók aktívan részt vehetnek, így hozva létre közösen a napról-napra formálódó előadást.
  
  Vadas Zsófia Tamara koreográfus, Tóth Márton Emil és Brückner János képzőművészek egész éven át tartó, Sleeping Beauty című projektjének egy állomása is a Szigeten valósul meg. A projekt alapgondolata Csipkerózsika története köré épül, ebből kiindulva foglalkoznak az alkotók az álommal, a halál gondolatával, a mesével és a hétköznapokkal, ugyancsak számítva a Szigetlakók aktív részvételére.
  
  Klasszikus, Opera és Jazz Színpad
  
  Óbudánaknemcsak Sziget Fesztiválja, de egy profi szimfonikus zenekara is van. Idei állandó vendég az Óbudai Danubia Zenekar lesz, az ő vendégük pedig Oláh Kálmán zongorista-zeneszerző, de Hámori Máté karmester vezetésével játszanak filmzenét is, emellett rendhagyó portrét láthatunk/hallhatunk Mozartról, a csokigolyók sztárjáról – kizárólag 18 éven felülieknek. Nem hiányozhatnak a Virtuózok sem, a nagy sikerű televíziós vetélkedő tévénézők százezreivel szerettette meg azokat a fiatal tehetségeket, akik közül néhányan most egy könnyűzenei fesztivál rendhagyó közegében is megmutatják, hogy csodagyerekek igenis voltak, vannak – és velünk lesznek a Szigeten is.
  
  A tavaly nagy sikert aratott Armel Opera Festival visszatér: Hello Flöte! – Üdv az elvarázsolt diliházban! Itt Tamino gumicsőbe csavarodott, az Éj Királynője egy „control freak”, Papageno pirulákon él, Pamina paranoiás, Papagena pedig fiatalkorú alkoholista – a Sarastro által irányított intézetben. Ismerkedjünk meg Alföldi Róbert ARTE közönségdíjas Varázsfuvola-rendezésének legjobb jeleneteivel, a Szegedi Nemzeti Színház produkciójából. A Bring it on! közönséget bevonó improvizációjára és a minden nap más vendégművészt kínáló Crossymphony mellett ismét lesz Conduct me!
  
  Valljuk be, a Szigetre jellemzően nem az operáért jönnek, de ki mondta, hogy nem lehet „véletlenül” szerelembe esni? A MoltOpera fiatal művészei a tőlük megszokott közvetlen hangvételű, időnként meglepő stílusban igyekeznek megmutatni, hogy ők maguk miért váltak az opera szerelmeseivé. És persze az Operaház művészei is itt lesznek, akiknek már negyedik éve sikerül megénekeltetniük a közönséget. Most ráadásul nagyzenekar kíséri majd őket.
  
  Talamba Ütőegyüttes a tőlük megszokott hangszerkavalkád és ritmusorgia mellett meglepetésvendégekkel is készül a Szigetre: ők minden este itt lesznek. Ahogy megyünk bele az éjszakába, tovább lazulunk, és éjfél után jön a Jazz a lelke mindennek, a hazai jazz-szcéna már jól ismert és bizonyosan hamarosan ismertté váló előadói. A teljesség igény nélkül: Párniczky András jazzgitáros Párniczky Quartetje, Bille Gergő és a BG 5 formáció, a Closingtown Orchestra és a Tóth Evelin Trió.
  
  A végére pedig a legnagyobb dobás: két estén is a helyszín vendége lesz Gabriel Prokofjev, a zeneszerző unokája, aki nem esett messze a fájától, mert zeneszerző, producer, DJ, lemezkiadó és klubtulajdonos egy személyben.
  
  Vándor Vurstli
  
  A Sziget múltidéző házi vidámparkja, a Vándor Vurstli változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja idén is a játékos lelkű Szigetlakókat. Vásári mutatványok, célbadobó szerkezetek és szemfényvesztések színes kavalkádjából épül fel az öt napig tartó káprázat, a jelen lévő úri közönség szórakoztatására. A platánfák árnyékába a múlt század fordulójának békés idillje költözik.2016-ban a közönség nem kis örömére nemzetközi nagyszerűségekkel bővül a kínálat. Századfordulós vásári panoptikummal érkezik a katalán Automatarium. Különös automatáikban zsetonnal működik az időutazás, a karakterek életre kelnek, hogy robotszerű mozgásukkal, a közönséggel folyamatos interakcióban jósolják meg a jövőt, idomítanak vadállatokat, vagy éppen varázsoljanak elő egy nyulat a kalapjukból. Az Omnivolant kis fehér lakókocsija egyik percről a másikra, egy látványos cirkuszi show keretein belül alakul át rögtönzött vendéglátó egységgé, ahol a nézők nem pusztán élményekkel, de szerencsés esetben egy-egy kávéval is gazdagodhatnak. Első ránézésre talán csak a vattacukorárus hölgy és néha kissé nyers férje berozsdásodott kapcsolatának lehetünk szemtanúi, de gyorsan kiderül, hogy az előadás nem más, mint egy akrobatikus elemekkel tarkított költemény.
  
  Improvizáció, mozgás, kísérletező kedv és érzelmek egyesülnek a vérpezsdítő ritmusokban, melyeket a Brincadeira dobosai varázsolnak elő hangszereikből. 2009-ben elindították társadalmi projektjüket, mely során fiatal tehetségeket karoltak fel mind szociális, mind szakmai szempontból, akiket 2013 végére a társulat tagjai közé emeltek és már velük közösen állították össze az új darabjukat. Gyere és hagyd, hogy egy ritmusra verjen a szívünk!
  
  Óriási misztikus teremtmények és tűzokádó sárkányok vonulnak fel kelta és heavy metal dallamok kombinációjára. A Sarruga csapata óriási halaikkal 2005-ben már járt a Szigeten. Utcaszínházi produkcióikban saját „teremtményeikkel” hökkentik meg a nézőt, hatalmas rovarokról és misztikus teremtményekről, mintázott, színes papírból készült installációkkal, melyeket különböző eszközökkel és emberi erővel mozgatnak. Idén a Kremah című előadásuk érkezik, melyben óriási sárkányok a főszereplők. Pakito Gutiérrez, a társulat vezetője már 18 éve készíti a hatalmas bábokat, mára már egy komplett csapat és a technológia ötvözésével kelnek életre a lények. Ugyanakkor az újabbnál-újabb bábok készítése mögött a mai napig ugyanaz a drámai ok áll: Pakito teremtményei segítségével szeretné bemutatni és megtestesíteni az emberek félelmét a kontrollálhatatlan, önálló természettől.
  
  Mihez kezd két bohóc, ha unatkozik? Barátokat keres. És mi történik akkor, ha a bohócok kitalálják, hogy az új barátaikkal fenekestül felforgatják a Fesztivált? Murmuyo két bohóca virtuozitásával és szertelen fantáziájával varázsolja el a nézőket, miközben állandó interakcióban van velük, felhasználja a nézőket is az érzelmek kommunikálásában, képek összeállításában, karakterek megtestesítésében. A két bohóc karaktere 15 éve született Chilében, a játékok és a provokáció célja azóta is a realitás és a mindennapi élet éles, szatirikus kifigurázása.
  
  Múzeumi Negyed
  
  A 2008-ban létrehozott Múzeumi Negyed, a legnagyobb és legérdekesebb budapesti és magyarországi múzeumok interaktív bemutatkozásának helyszíne, egy kulturális és művészeti találkozóhely.
  Idén a Múzeumi Negyed kiemelt programeleme a párizsi Musée national de l´histoire de l´immigration (Bevándorlástörténeti Nemzeti Múzeum) utazó kiállítása lesz, a Sziget egyik kiemelt témája - a migráció és menekültkérdés történeti és kulturális áttekintése - keretében. A Múzeumi Negyedben elsőként megjelenő európai múzeum és a vele együttműködő budapesti Néprajzi Múzeum közel 30 folyóméternyi közös kiállítással és interaktív programokkal járja körül a határok témáját. A határok kijelölése és a határok átlépése az emberiséggel egyidős világjelenség és problémakör. Milyen valós és képzelt, természetes és épített határtípusok vannak a világon? Milyen szükséglet hozza létre a különböző határtípusokat? Lehet, hogy a határok a másiktól való félelem jelképei? Mi a szerepük és hatásuk az emberek mobilitására?
  A magyar-francia közös kiállítási programban a témával összefüggésben a határátlépés és a migráció kerül a középpontba. A párizsi múzeum sokoldalúan és sokszínűen mutatja be a migrációt a Berlini fal lebontásától kezdődően. A Szigetre készített rendhagyó kiállítás ötvözi a történelmi, geopolitikai és művészeti nézőpontokat, amely a látogatókat gazdag fotóanyaggal és kutatási eredményekkel várja. A közvetítésben szakértő mediátorok vesznek részt, a kiállítást folyamatos filmvetítés és kerekasztal-beszélgetések egészítik ki. A budapesti Néprajzi Múzeum ezúttal vándorló, talált és hallgatag tárgyakra fókuszál. Bemutatja a migrációs hullám után a szerb-magyar határmezsgyén talált tárgyakat, és felteszi a kérdést: mit üzen számunkra egy muszlim női kendő, egy fogkefe, egy SIM-kártyatartó, egy fél pár cipő, vagy egy pillepalackból kialakított pohár. A padlótárlathoz kapcsolódóan láthatóak lesznek a gyűjtés során készített fotók is. A határon gyűjtött tárgyak hallgatagok: személyes történetüket nem ismerjük, ezért a szigetlakók fantáziájára bízzuk őket. Szó lesz még Vándorló tárgyakról, a Néprajzi Múzeum bevándorlókat és személyes tárgyaikat vizsgáló projektjéről, illetve a DiverCityről, a sokszínű várost és a múzeumot összekötő nemzetközi kísérletről. Történészek segítségével mindenki megvizsgálhatja, hogy a Kárpát-medencéből nézve az ő népe részt vett-e bármilyen migrációs folyamatban az elmúlt 2000 évben, emellett az aktuális egyéni mobilitásokat is ábrázoljuk egy kollektív világtérképen. A sátrak körül a Világpark játszótéren migráns vendégeink saját népük jellegzetes szabadtéri játékaival invitálnak a közös játékba.
  A Múzeumi Negyed többi kitelepülő intézménye: Aquincumi Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, kArton képregény és karikatúra múzeum, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Mai Manó Ház, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, PAM Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum,Magyar Nemzeti Galéria, Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum, Vasarely Múzeum.
  
  A múzeumok kihelyezett programokkal, játékokkal várják azokat a fesztiválozókat, akik a lazítás mellett, történelmi, művészeti ismereteiket is szeretnék bővíteni, valamint az előző évekhez hasonlóan augusztusban a résztvevő múzeumok aktuális kiállításai kedvezményes, félárú jeggyel látogathatóak, sértetlen sziget, valamint CITYPASS karszalaggal érkezőknek.
  Ji Csing Labirintus
  
  Az Élőkép Színház az elmúlt bő másfél évtizedből már jól ismert nyolcszögletű labirintusában ezúttal az ősi kínai javaskönyv, a Ji Csing alapját képező nyolc háromvonalas ősjelet (trigramot) személyesíti meg. Ezek sorban: Az Ég, A Föld, A Dörgés, A Szél, A Víz, A Tűz, A Hegy, A Tó.
  
  A látogatók a bejáratnál egy nyolcszögletű (bágua) kerék segítségével kipörgetik maguknak azt a két trigramot, melyeket a labirintusban bolyongva az azoknak megfelelő szereplőkkel és a látogatótársakkal interakcióba lépve tudnak majd önmagukra vonatkoztatni és megfejteni.
  A labirintus naponta 8 órát van nyitva: 14.00 – 22.00 között. Kapuzárás 21.00-kor.
  
  GameLandHub
  
  Dübörög a digitalizáció. Szinte összefolyik a valós életünk a digitális térrel, így a Szigeten is szinte kötelező megtenni a következő lépést. Olyan játékok várhatók, mint a PS4 vagy Xbox és az e-sport.
  A digitális játékok mellet, a hagyományos játékok is megtalálhatóak lesznek, de itt is számtalan újdonsággal bővül a kínálat. Ilyen a party társasjátékok új generációja, a világ legjobb és modern társasjátékai. Képzett játékmesterek segítségével lehet játszani többek között, a Dixittel és a Banggel, a kooperatív játékok gyöngyszemeivel, a Hanabival és a Pandemic-kel. De megtalálhatóak lesznek a legújabb sikerjátékok is, mint a Concept és a Firkaland.
  
  A party társasjátékokkal versenyzési lehetőség is lesz a Gémklubban.
  
  Az elmúlt év népszerűségi listáján az első három helyezettben megtalálható volt a darts is. Idén is lesz darts bajnokság – amely reményeink szerint legalább annyi fejtörést és örömet ad majd a játékosoknak, mint a Rubik kocka. Mindemellett a Rubik kocka kirakásának oktatása, a versenyek és a Póker a többi kártyajátékkal is ott lesznek a Game Land sátorban.
  Sakk Sátor
  
  A sakksátor már évek óta remek lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódásra, kizökkentve látogatóit a fesztivál nyüzsgő forgatagának zajából. A sátorban amellett, hogy a partibemutató elemzésekkel egybekötött oktatások segítségével mindenkiből egy kicsit jobb játékos válik, lehetőség van arra is, hogy a Fesztiválköztársaság polgárai sakk és feladványfejtő versenyeken összemérjék tudásukat a világ minden pontjáról érkező társaikkal. Azok számára is tartogat meglepetést a sátor, akik ennél nagyobb kihívásra vágynak: ha igazán profinak érzed magad, mérd össze tudásod hazánk legjobb sakk nagymestereivel! Mindenkit sok szeretettel vár a sakksátor stábja, hogy a magyar mellett angol, német és flamand nyelven is segítsenek a sakk iránt érdeklődőknek a legjobb stratégia kialakításában. A sakk sátor programja a Magyar Sakkszövetség szervezésében valósul meg.
  
  SzigetMozi/TEDxBudapest Klub Sátor
  
  Üljünk újra egymás mellé a SzigetMoziban!
  
  Folytatódik a Filmalap és a Sziget közös kezdeményezése a #SzigetMozi, mely nagy sikerrel debütált tavaly. Augusztus 10-től délutánonként ismét magyar filmeket vetít a #SzigetMozi, a külföldi résztvevőkre is gondolva angol felirattal. Az ingyenes vetítéssorozat bemutatja a közelmúlt kiemelkedő magyar mozisikereit és a nemzetközi filmfesztiválok kedvenc magyar alkotásait is Európa legmenőbb könnyűzenei és kulturális fesztiválján. A Filmalap megalakulása óta elsődleges célja, hogy visszahódítsa a nagyközönséget a magyar filmekre, és felhívja a figyelmet a mozizásra, mint emlékezetes közösségi élményre.
  
  TEDxBudapest Klub bemutatja - Together/apart
  
  Mindannyian különbözőek vagyunk, mégis egyek. Amit megélünk, lehet különböző, az értékek és a szempontok azonban nem. Hogyan éljünk együtt a sokszínű világban, hogyan maradjunk nyitottak az ismeretlenre, hogyan fedezzük fel a másban a hasonlót? Hogyan válnak az apró tettek is a változás mozgatóivá? A TEDxBudapest Klub előadások, viták, különböző nézőpontok, vélemények aktív megosztásának helye - ahol a párbeszéd elkezdődik. A TEDxBudapest/TEDxYouth@Budapest immár 7. éve kutatja és hozza össze azokat a tehetséges és tettre kész fiatalokat, akik a maguk eszközeivel mind azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék világunkat. A TEDx-konferenciákon olyan arcokat mutatunk be, akik nagyszerű ötleteikkel, formabontó gondolataikkal, innovatív termékeikkel formálják a jövőt - akiket érdemes felkarolni, akikre érdemes odafigyelni. Az idei Sziget Fesztiválon többek között velük, vendégeikkel és külföldi előadótársaikkal találkozhattok.Gyertek a TEDxBudapest Klub Sátorhoz, ha kíváncsiak vagytok az életünket formáló innovatív ötletekre, inspiráló gondolatokra, a híres magyar kreativitásra, vagy csak egy szórakoztató délutánt szeretnétek velünk tölteni a TEDxBudapest Klubban.
  
  ArtZone
  
  Az ArtZone, egy, a Sziget pezsgő világától elkerített rét, ahol a kreativitás és a nyugalom honol. A nappali szabadidő tartalmas és szórakoztató eltöltésére létrehozott helyszín idén harmadszor várja a látogatókat évről-évre nagy sikerrel. A szervezők idén is hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra, ezért ezek a témák több ponton is visszatérnek a programban. Kezdésként új partnerként köszönthetjük a tihanyi ArtPlacc fesztivált, ahol idén a fenntarthatóság témája köré épülnek a programok. Az ArtPlacclegkiemelkedőbb műveit a szigetlakók is megtekinthetik Best of ArtPlacc c. kiállításon a Kapusátorban. A kiállítást extrémebb formában befogadni kívánók, a művekhez a Gray Box Project művészeti innovációs műhelyMOVEtöri különleges tárlatvezetésének köszönhetően kerülhetnek közelebb. A Kapusátor kiállításának témáját és a kiállított alkotásokat amozgás és a kortárs tánc formanyelvén és eszköztárán keresztül dolgozzák fel és értelmezik minden nap 15:00-16:00 között. Nagy várakozáskíséri a helyszín szintén új partnerét a Kortárs Építészeti Központot,azaz a KÉK-et az ArtZone programjában. Építészet és design, közösségi kertészkedés,téralkotás, ‘Do It Yourself´ fesztiválkellékek, legfrissebb kreatív projektek, Pecha Kucha, kertdeko, fesztiválmakettés minden nap kézműves és építészeti vizualizációs workshopokkal várja látogatóit a KÉK az Art Zone-ban. Kerekerdő, Viharsátor, Nagy szőnyeg, Szálló vetítő ezek a MOME installációi, amiket nem csak megtekinthetünk, de amikbeninteraktívan részt is vehetünk a fesztivál hét napján. Mindemellett recycling ékszereket, divatos fesztivál pólót és táskát is készíthetnek a látogatók a MOMÉ-s diákok jóvoltából. Az ArtZone-ból nem hiányozhat egy a földöntúli, mese világokhoz kötődő sátor. Idén ezt a szerepet aboldogságot hirdető Unicorn Factory helyszíne tölti be. A fesztivál ideje alatt a közönség összefogásával elkészül a „WEAREALL ONE” (mindegyek vagyunk)közösségi Sziget zászló. Ezenkívül változatos formákban készíthetnek a látogatók unikornisokat az álomfogótól a nyaklánc medálig, vagy válhatnak maguk is unikornissá virágos unikornis fesztivál fejdíszt készítve, mindezt varázslatos környezetben. Budapest egyiklegmenőbb csapata a HelloWood és a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium hívta életre Budapest első nyitott faipari műhelyét, a #Technikát. Ez az egyetemisták, asztalosok, laikusok és gyerekek számára is elérhető nyitott faipari műhely egy hétre kitelepül a Szigetreazzal a céllal, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítson arra, hogy megismerkedhessen és elmélyülhessen a faipar és a barkácsolás újra népszerű és izgalmas világában. A divatnak is újra behódol az ArtZone. Legalábbis, ami a Popup Store sátrat illeti. Fiatal divattervezők és divat diktátorok napi váltásban mutatkoznakbe a Sziget lakóknak direkt a Szigetre készített kollekcióikkal. És ha ez még nem lenne elég, minden tervező külön workshoppal is készül, ahol elleshetünk tőlük egy-egy trükköt, amit használnak a ruhák, kiegészítők tervezési vagy kivitelezési folyamatában.A Magyar MozgóKéptár,mint a Sziget „nagyöregje”, idén is színesíti az ArtZone programját. Nemzetközi alkotótábor és kiállítás neves, fiatal képzőművészek részvételével, ahol a látogatók is kipróbálhatnak különböző technikai eljárásokat. Festés fák közé kifeszített vásznakra, lepedőkre, falemezre, kartonra,
  papírra, rajzolás, testfestés, szobrászkodás, interaktív alkotás mellett zenei performanszok, improvizációk, dzsemmelések, egyedi készítésű ruhadarabok bemutatója, irodalmi, építészeti,filozófiai előadások,fotó-videó installációk, dokumentumfilmek vetítése lesz az MMKÉPTÁR programja. A „nagyöregek” közül az AGORA Nemzetközi Alkotótábor sem maradhat el. Nemzetközi csapatuknak köszönhetően évről-évre, napról-napra színesedik a Sziget és készülnek szebbnél szebb képek.Az Art Center független, alapítványi, közös kulturális érdekeket szolgáló platform helyszínén a látogatók kőbe véshetik az emlékeiket, kiszínezhetik az üres óráikat, beszélgethetnek a művészet univerzális nyelvén és meglephetik saját magukat is a kreativitásukkal! Az ArtZone visszatérő partnere aKisképző, ahol az idén „Mit jelent Neked a művészet?” témában a sátorban kiakasztott rajzfelületekre lehet rajzolni bármit, ami a Szitizeneknek eszükbe jut a művészetről. Aki rajz helyett inkább kártyázna, az olyan játékban vehet részt, ahol az idei fellépők nevét híres művészek stílusában ábrázolt arcképükkel párosíthatja majd össze, agyagozhat, illetve fotózkodni is lehet a kisképzősök által készített különleges enteriőrben.
  
  Az Art&Me Galéria és élménytér a land art jegyében, a természet formavilágát és annak eszközeit felhasználva szabadtéri installációk létrehozását teszi lehetővé a fesztiválozók számára, melyekhez kiegészítő workshopok csatlakoznak.Az installációk és alprojektek ősi/bennszülött kultúrák világába engednek betekintést, ahol a látogatók akár egy azték harcos, amazon vagy istenség bőrébe bújhatnak.
  Extravagáns neon testfestés, totemfestés és állítás, világító ösvény építése, egész héten a legkülönbözőbb programok várják az érdeklődőket. A Medence Csoport workshopjain a Szitizenek szakértő segítséget és megfelelő eszközöket kapnak ahhoz, hogy létrehozzanak valami újat, akkor is, ha még soha nem próbáltak egyedi design táskát készíteni használt reklámmolinóból, ezt megtehetik a RE+CONCEPT workshopon, vagy építhetnek széket és nyugágyat bambusz, fa, molinó, és használt holmik felhasználásávala SZÉKÉPÍTŐ workshopon,illetve elsajátíthatják a stencilezés technikáját a STENCIL workshopon.
  
  A cARTc Egyesület sátránál pályakezdő művészek munkáival egyedi pólókat készíthetnek a látogatók. A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria a Facebook, lájkok, szelfik…köztünk élő társas magány című kiállításának utazó tárlatát mutatja be a Sziget Fesztivál ArtZone helyszínén. 10 és 18 év közötti fiatalok és kortárs alkotók máshogy reflektálnak a mindenkit érintő kérdésre. Vagy mégsem? A rajzokból, festményekből és tárgyakból összeálló mini tárlat néhol ironikusan, néhol humorosan közelíti meg a közösségi média hatását.Programjaikkal pedig éppen a közösségi és virtuális tér elidegenítő, elmagányosító hatása ellen veszi fel a harcot. Az Artlocator Magazin helyszínénBrückner János Contain(era) munkáját újragondolva interakcióba léphet a fesztivál közönsége a sematikus papírmasé test figurákkal. A festékekkel, filctollakkal egyedivé tehetik ezeket a neutrális „testeket”. Az Artlocator Magazinkövetkező számához kapcsolódó kézműves workshopokat tart, ahol polófonalakból, fa spatulákból készíthetnek a Szitizenek ékszereket és tehetnek szert különleges tetkókra. Az ArtZone rétet az Art Of Freedom nyílt művészeti pályázat egyes installációi teszik még varázslatosabbá.
  
  Trilumin - Luminárium
  
  Angliából idén tizennegyedszer érkezik a szigetre egy „luminárium”, ami nem más, mint alámerülés egy színes álomvilágba, mindezt 800 m2-en speciális műanyagból és fóliákból, nagyteljesítményű légbefúvókkal megvalósítva. Az idei alkotás, a Trilumin a Szigeten debütál a nagyközönség előtt. Három kisebb részből lett összeállítva, melyek külön-külön életúttal rendelkeznek. Korábban művészeti kiállításokon, performanszokon vettek részt, iskolákban és különleges igényű fiatalokkal foglalkozó szervezeteknél vendégeskedtek. A Szigettel egyidős, nothinghami székhelyű Architects of Air alkotásaiban 1992 óta mára több mint 3.000.000 látogató gyönyörködhetett, tudniillik a különleges fényáteresztő képességű műanyagból készült épületek – melyek falait a befújt levegő nyomása tartja – egész évben, egymást váltva látogatják a különböző fesztiválokat, rendezvényeket szerte a világban.
  
  A Lumináriumban a főszerep a látogatóé és a (részben) fényáteresztő falakon átszűrődő pszichedelikus fényeké, színorgiáé. Legtöbbünk fényérzékelése akkor taspasztalt utoljára ilyen élményt, amikor szüleink fölénk lógatták színes kiságyforgónkat. Ahogy akkor is, érdekes módon, itt bent is elhallgatnak az emberek. A Trilumin a Sziget teljes ideje alatt, 7 napon keresztül minden nap 12:00 óra és 01:00 óra között tart nyitva (utolsó beengedés 00:30 körül). A kiállítás kerekesszékkel is bejárható.
  
  Before I Die
  
  A vietnámi származású Candy Chang nemzetközi hírű designer-művész munkatársával arra törekszik, hogy a várost és közvetlen környezetét ábrándozásra, több érzelemre sarkallja, aktiválja a társadalmat az elmélkedésre és minél több lehetőséget adjon arra, hogy az emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket. Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt várja az érdeklődőket minden nap 12:00-22:00 óra között, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. Idén az egész fal a látogatók rendelkezésére áll, hogy kifejezzék, mi az, amire vágynak életük során. A Sziget közössége a hét folyamán gondolataival építheti ezt a végtelen bakancslistát. A „Before I Die” fal az évek alatt körbeutazta az egész világot, ebben az évben a Sziget és a Banner Casting közös projektjeként, negyedik alkalommal érkezik a Szigetre.
  
  Sport Zóna
  
  Már tizenhatodik éve folyamatosan biztosítja a Szigetlakók számára a változatos sportolás örömét. A korábbi évek során járt már a Face TEAM, legalább egy tucat sportági szakszövetség, valamint extrém eszközök a BAGJUMP-tól a Bossaball-ig, szerveztünk sportági VIP kupákat híres emberekkel, de volt már itt hazai Amerikai Futball Kelet-Nyugat gálamérkőzés is. A szervezők idén is igyekeznek a lehető legtöbb mozgásformát bemutatni. Fontos küldetésük, hogy a látogatóknak biztosíthassanak egy olyan helyet a Szigeten belül, ahol szabadon ki tudnak kapcsolódni, pihenni, energiával feltöltődni. 2016-ban, az Olimpia és a Labdarúgó EB évében különleges meglepetésekkel, helyszíni aktivitásokkal készülnek. Szeretnénk újra létrehozni egy olimpiai központot, ahonnan többek között élőben lehet nyomon követni az ötkarikás játékok eseményeit.
  
  Civil Sziget
  
  A Civil Szigetre interaktív, többnyelvű programmal pályázó szervezeteket várnak, olyan fontos, a fesztivál közönségét is érintő témákban, mint például a környezetvédelem, emberi és kisebbségi jogok, drogprevenció, EU-s ügyek, munkavállalás és oktatás. A Civil Sziget fontos színtere a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek is, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén a nemzetközi tapasztalatcserének is.
  
  Több száz jelentkező közül, pályázat útján választják ki azt a kb. 100 társadalmi szervezetet és civil társadalommal együttműködő intézményt, melyeknek bemutatkozási lehetőséget tudnak biztosítani. Idén május 2-án hirdetik ki a pályázat eredményét.
  
  Ability Park
  
  A hazai és nemzetközi elismerésekkel jutalmazott interaktív kalandpark több érdekvédelmi szervezettel karöltve mutatja be a fogyatékossággal élők mindennapjait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában zajlik évről-évre a fogyatékossággal élő személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltás.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tracedawn    jaden smith    female metal voices    cathedral    fred durst    sisters of mercy    liam gallagher    winona ryder    dimmu borgir    alterdistrict    simple plan    give em blood    tom hardy    constants    manegarm    satyricon    omega diatribe    dawnstar    vexilium    hall pass    baraka    dalriada    prometheus    leaner    lordi  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!