szerző: MorelloEnsiferum, Fleshgod Apocalypse 2016. április 10, Barba Negra
Látnoki képességek birtokában lehetek, ugyanis tavaly ezt írtam az Ensiferum beugró vendégzenészével, Netta Skog-gal kapcsolatban: „Meg kell mondjam, a színpadon általában csak biodíszletként funkcionáló Ensiferum-os lányokhoz képest óriási kontraszt volt Netta örökmozgó, táncikáló, mindig mosolygó alakja, a tangóharmonikájával is megoldott mindent, amit kellett. Ráadásul nagyon sokat hozzátett a koncertélményhez és a buli intenzitásához. Én nagyon nem bánnám, ha mindezek hatására esetleg végleges helyet kapna az Ensiferum gárdájában.” Nos, éppen pár napja jött a hír, hogy a csinos tangóharmonikás lány immár teljes jogú taggá avanzsált a finn folk metalosok bandájában. A kifejezetten pozitív fejlemények hatására így még jobban vártam a vasárnapra szervezett csata-metalos seregszemlét.
A nyitózenekar a Dániában honos folk metal alakulat, a Heidra volt, de az ő produkciójukat nem tudtam még figyelemmel kísérni. Az olasz Fleshgod Apocalypse viszont már komoly elismertséget vívott ki magának az extrém zenék világában, kifejezetten sokan követték őket a nézőtéren. Láttam már őket 2 éve a Kataklysm előtt, de igazából ugyanazt tudom mondani, mint akkor: nem igazán értem, mi ez a nagy felhajtás körülöttük.
A szimfonikus vonásokkal felvértezett death/black metalt nem ők találták fel, sőt egyesek még náluk is élvezetesebben művelik ezt a stílust. Ettől még teljesen rendben lett volna a produkciójuk, ha az olykor felhangzó, egészen fülsértő sikongatós férfi ének nem vágná azonnal taccsra az élményt. Egyáltalán nem bánom, ha dallamos, akár egészen heavy metalos ének és sikolyok fűszerezik az extrémebb muzsikákat, de ehhez képzettség kell. Aki nem tud sikítani, ne sikítson! Fejhangon vonyítani meg pláne ne vonyítson!
Sajnálom, biztosan belegázoltam most ezzel sok rajongó lelkébe, de amíg ezen nem változtatnak, számomra élvezhetetlen lesz a Fleshgod Apocalypse koncertje. Pedig minden további nélkül elismerem, hogy bőven van potenciál a csapatban, jófajta zúzós témákat sorakoztatnak fel a nótáikban, a hörgős ének dominanciája is adja magát és az áriázós női ének is teljesen rendben van. A nézőtérről mindenesetre pozitív visszacsatolást kaptak, mert a jelenlévők nagy része lelkesen tombolt a koncertjükre, szóval biztosan nem volt hiba az Ensiferum elé leszervezni őket.
Az Ensiferum már rutinos koncertbanda, tőlük mindig lehet számítani egy pörgős, színvonalas bulira. A fentebb már említett Netta Skog csatlakozásával pedig legalább olyan erős estére számítottunk, mint tavaly.
Akkor már megvolt a legutolsó album, a One Man Army lemezbemutatója, ez a mostani inkább csak afféle jutalomjáték. Szerencsére a csapat is érezte, hogy pofátlanság lenne még egyszer ugyanazt elsütni, így egy kicsit variáltak a listában. A legtöbb dalt persze így is a legutolsó korongról nyomták, de szép válogatást adtak az életművük egészéből.
Mind az Ensiferum zenéjéről, mind pedig a közönségről sokat elmond az, ahogy a legelső hang megszólalt az intró után, abban a másodpercben megindult a pogó és a vad őrjöngés a nézőtéren. Nem csoda, hogy az amúgy sem kiváló szellőzéséről híres klubban pillanatok alatt mindenkiről ömlött a veríték. De hát persze épp ezért váltott jegyet mára a közönség, mert egy pörgős, vadulós bulira vágyott.
Ebben a szellemben zúzták el az Axe Of Judgement és a Heathen Horde dalokat, majd pedig ideje volt a múltban is kalandozni kissé. Erre remek alkalom volt a Guardians Of Fate az első Ensiferum lemezről, amely kirobbanó sikernek bizonyult, a rajongókat még nagyobb őrjöngésbe tudták vele hajszolni. Aztán a nem kevésbé ütős Victory Songs került sorra, mégpedig a One More Magic Potion című dallal, ami szintén csúcspontnak bizonyult ezen az estén. A hangulat remek volt, mind a deszkákon, mind a nézőtéren. A csapat nagyon egyben van, hiszen már több, mint 10 (!) éve játszanak együtt, a frissen csatlakozott Netta pedig könnyed természetességgel járt-kelt a színpadon, biztatta a közönséget kedves mosolyok kíséretében és a vokálokban is részt vett, amikor szükség volt rá.
Szintén a debütalbumról érkezett a Treacherous Gods, ami szerintem nem volt annyira jó választás, kissé leültette a hangulatot a maga lassabb tempójával. Erről a lemezről legalább 4-5 dalt fel tudnék sorolni, amit szívesebben hallottam volna ma este.
Egyébként az volt az érdekes, hogy a számomra egészen tetszetős One Man Army lemez tételei élőben valahogy nem bizonyultak annyira átütőnek. A soron következő Warrior Without A War és a későbbi dalok esetében is, a középtempós, olykor talán monotonitásba hajló nótákra szemmel láthatóan a közönség sem zúzott akkora intenzitással, mint a korábbi szerzeményekre. Nem akarom ezzel a One Man Army érdemeit csorbítani, sőt mint mondtam, nekem kifejezetten tetszik. A „régen még jók voltak” jelszót harsogók táborába sem akarok betagozódni, valamint a tavalyi koncertről sem rémlik, hogy probléma lett volna ezekkel a dalokkal. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, mi az oka annak, hogy érezhetően jobban teljesítettek az olyan nóták a mai estén, mint mondjuk a From Afar vagy az újabb csúcspontnak beillő Wanderer.
Ellenben a szintén új szerzeménynek számító Two Of Spades-re már nem lehet azt mondani, hogy ne lett volna izgalmas, pláne a maga haláli, Bee Gees-es betétjével. Talán annyi a titok, hogy a gyors, pörgős tempójú dalok állják meg a legjobban a helyüket a koncerten, ilyeneket vár el a közönség az Ensiferum-tól.
Elhangzott még a My Ancestors´ Blood, valamint előkerült a From Afar lemezről a Twilight Tavern, amely szintén remekül felforrósította a hangulatot, különösen az egyre jobban begyorsuló lezárásával. Aki pedig akart, még énekelhetett egy nagyot a Lai Lai Hei-re, ehhez a finn nyelv sem volt akadály sokaknak. A vérbeli közönségkedvenc dalokkal tehát nagyot aratott ma az Ensiferum.
Volt még ráadás, ahol hallhattuk a Tale Of Revenge-et, az Unsung Heroes album egyetlen műsoron tartott nótáját, az In My Sword I Trust-ot, valamint az elmaradhatatlan Iron-t. Még ha annyira nem is méltattam feljebb az újabb keltezésű szerzeményeket ezen a koncerten, ettől még ez az Ensiferum buli is remekül sikerült.
A Petri Lindroos, Sami Hinkka, Janne Parviainen, Markus Toivonen gárda ma is nagy átéléssel zenélt. Utóbbi esetében vicces volt, ahogy a hosszú hajától megszabadulva, amolyan felnyírt, irokéz frizurát viselve is úgy rángatta a fejét, ahogy hosszú hajúként szokás. Markus ettől függetlenül persze remekül gitározott, a végén még a fej mögött játszva is prezentálta egy kicsit a tudását. Netta Skog-ot pedig immár teljes jogú tagként üdvözölhettük a színpadon, reméljük hogy zeneileg is képes lesz hozzátenni az Ensiferum világához. Lassanként nekiállhatnának készíteni az új lemezt, ha pörgős, harapós, vérbeli Ensiferum nóták lesznek rajta, szerintem azzal a rajongók tökéletesen elégedettek lesznek.
16:58
