beszámoló [koncert]  2016. április 7. csütörtök   21:46

nincsen hozzászólás

  Tobias Sammet, az Edguy énekese, Michael Kiske Helloween-jének, Jorn Lande munkásságának ifjú rajongójaként valószínűleg sosem gondolta volna, hogy idoljaival egy színpadon, egy bandában fog valaha énekelni. Tobi másik agyszüleménye, az Avantasia projekt azonban olyannyira túlnőtt minden elképzelésen, hogy ma már arénákban, stadionokban lépnek fel, óriási érdeklődéstől övezve. Ráadásul az első perctől, az 1999-es megalakulástól kezdve egymásnak adják a kilincset a legendásabbnál legendásabb zenészek, dalnokok. Bátran mondhatjuk tehát, hogy Tobias Sammet minden álma teljesült.
  Az Avantasia – érthető módon – viszonylag ritkán turnézó zenekar, hiszen ennyi szereplőt és világsztárt összetrombitálni közel sem egyszerű feladat. Most azonban a legutolsó Ghostlights című albumukkal a nyakukba vették a világot, és a magyar rajongók nagy örömére Budapestre is eljutottak. Ráadásul nem is akármilyen produkcióval. Előzenekar nem volt, így az Avantasia egy közel 3 órás, monstre bulival ajándékozta meg a látogatókat.
  
  Az előttem álló frissen vásárolt pólóját böngészve láttam, hogy a turné helyszínei között feltűnősen sok a ...arena és ...halle megnevezés, tehát valóban nem kispályán játszik már az Avantasia. Ehhez képest a Barba Negra klub adottságai kifejezetten szűkösnek bizonyultak ehhez a produkcióhoz és az érdeklődők számához képest. Maga Tobias is többször megjegyezte az este folyamán, hogy ilyen kis színpadon talán még nem is játszottak ezen a turnén. A teltház persze adta magát, de a szoros tömörülés és a szellőzés elégtelen volta miatt gyakorlatilag már megérkezéstől kezdve dőlt mindenkiről a víz. Így kibírni egy 3 órás bulit, pláne még a színpadon énekelni és zenélni... Azt hiszem, minden jelenlévő kitartását maximálisan megillet az elismerés.
  Még ha a körülmények nem is voltak túlzottan ideálisak, minden kényelmetlenség azonnal feledésbe merült, amint elkezdődött az Avantasia programja. Ugyanis amit a színpadon láttunk, az nem csak egy hagyományos koncert, hanem nagybetűs Show, sőt mi több, Produkció volt!
  
  Tobias ugyanis olyan fellépőgárdát hozott magával, akik egyrészt garanciát jelentettek a mesteri előadásra, másrészt a heavy/power metal rajongói is azonnal izgalmi állapotba kerültek, ennyi élő legenda láttán.
  A grandiózus projekt zeneszerzője, valamint az Edguy-ban ugyancsak főszerepben éneklő Tobias Sammet mellett jelen volt még a heavy metal világába évtizedek kihagyása után visszatérő, a Helloween-ben maradandót alkotó Michael Kiske, a Pretty Maids karcos hangú dalnoka, Ronnie Atkins, a norvég csodatorok, Jorn Lande, valamint a Mr. Big ugyancsak legendás énekese, Eric Martin. Rajtuk kívül szerepelt még a Sinbreed-ből ismert Herbie Langhans és a bájos Amanda Sommerville. Ráadásul ők háttérvokálosokként szinte mindvégig színpadon voltak, több esetben pedig főszerepben is, szóval óriási teljesítmény fűződik a nevükhöz.
  Mint ahogy a hangszeres szekciónak is, akiktől szintén elképesztő ez a 3 órán keresztüli helytállás. Nagyobb részük már régóta fix pontja az Avantasia csapatának, mint a gitárosként és énekesként egyaránt szerepet vállaló Oliver Hartmann, a szólógitárosként tevékenykedő Sascha Paeth, vagy a billentyűk mögött Miro Rodenberg. A 2015-ben csatlakozott Felix Bohnke dobost az Edguy-ból importálta Tobias, de ő is kapott már szerepet az Avantasia soraiban a korábbi évek folyamán. Egyedül Bob Catley hiányzott, akinek itt lett volna a helye, de végül más elfoglaltság miatt kénytelen volt kihagyni a turnét.
  
  Ilyen illusztris névsorolvasás után nem kétséges, hogy egy vérbeli power metal rajongónak a Barba Negra klubban volt a helye. A program jelentős részben az idén megjelent Ghostlights lemezt képviselte, de mindegyik más korong is sorra került. Az új albumban nagyon bíznak Tobias-ék, maga az énekes is elmondta, hogy szerinte sikerült néhány sláger-várományos nótát összehozni. A közönség visszajelzése pedig megerősítést hozott, hiszen a rajongók az első perctől az utolsóig áhítattal hallgatták és énekelték az Avantasia szerzeményeket.
  A dalok sorrendje a teljesség kedvéért: Mystery Of A Blood Red Rose, Ghostlights, Invoke The Machine, Unchain The Light. The Watchmakers´ Dream, The Scarecrow, Lucifer, What´s Left Of Me, The Wicked Symphony, Draconian Love, Farewell, Stargazers, Shelter From The Rain, Let The Storm Descend Upon You, Promised Land, Reach Out For The Light, Avantasia, Twisted Mind, The Great Mystery, Dying For An Angel, The Story Ain´t Over, és hogy ez utóbbi dal valóságtartalmát bizonyítsák, elhangzott még a toplistákra felkúszó Lost In Space valamint a Sign Of The Cross és a The Seven Angels duója. Mint látható, tényleg nem spóroltak semmivel Tobi-ék, a 2001-es első lemez óta egészen a mai napig szemezgettek a választékból.
  
  Az énekesek váltott műszakban szerepeltek, a háttérvokálosokon kívül, de sok esetben egyszerre többen is a színpadon voltak. A produkció pedig letaglózó volt. Tobias remek érzékkel válogatta össze ezeket a karakteres hangokat, akik más-más színezetet adtak a daloknak.
  Először Michael Kiske kapott szerepet Tobias mellett, bár az ő feltűnése elég furcsára sikerült. A Ghostlights dal kapcsán, a közönség óriási ovációja közepette színpadra lépő egykori Helloween énekes borzalmasan elrontott énektémákkal mutatkozott be, irtózatos hamissággal, gyakorlatilag egyetlen hangot sem sikerült eltalálnia. Valószínűleg nem hallotta vissza magát, ugyanis sokat mutogatott a mikrofonjára és a fülére, aztán helyreállt a technika, és onnantól már Kiske is felnőtt a szerepéhez.
  Természetesen ő főleg a magasabb hangfekvést kapta a releváns dalokban, de hát pont emiatt vált legendássá. Ma már persze nyoma sincs az egykor szőke hajú, csibészes arcú szívtiprónak, Kiskének sikerült átvedlenie egy kopasz, pocakos, amolyan keletnémet faterré a kempingből, aki pár rekesz sör után vállalhatatlanul viselkedik az asszony és a gyerekek szégyenkezése közepette. De hát a rock & roll nem szépségipar, itt a hangon van a lényeg, Kiske pedig a kezdeti baki után hozta a kötelezőt.
  A kezdeti nagy fogadkozások után úgy látszik, Michael már nem ódzkodik annyira a heavy metaltól, sőt a közönség unszolására még egy apró Keeper Of The Seven Keys részletet is eldúdolgatott, amire persze meg is kapta a „happy-happy helloween...” kórust. Akár szeretné, akár nem, de Michael Kiskét igenis power metalt sikoltva akarja látni a közönség, ez van.
  
  Ha muszáj lenne választanom, nekem Jorn Lande szereplése vitte el a pálmát a mai estén. Amikor csak színpadra robbant a norvég, akkor mindig valami fortyogó őserő kezdett eluralkodni a teremben, egészen elképesztő hatást kiváltva. Jorn Lande karaktere és hangja egyszerűen tekintélyt parancsoló volt, még ennyi kiváló dalnok kellős közepén is. Az ő közreműködésével felcsendült dalok és énektémák mindig valami plusz erőt jelentettek.
  Ott volt még Ronnie Atkins is, aki ugyancsak egy nagy karakter. Ő a rock & rollt, a szőröstökű, reszelős vadságot vitte bele a zenébe, és ez is jól megfért az Avantasia világában. Tobias azért egy zseni, mert képes volt totálisan különböző, ráadásul kifejezetten jellegzetes hangok alá olyan zenét komponálni, amely mégis képes olyan módon egységbe forrasztani az Avantasia zenei világát, hogy mindezek közül egyik sem rí ki. Eric Martin Bob Catley helyett ugrott be a turnéra, a Mr. Big kissé feminin arcú, alteros módon hosszú sálat viselő énekese lógott ki talán a legjobban fazonilag a társulatból, de ő is egy remek hang, ráadásul egy szerethető figura, aki szintén megtalálta a helyét ebben a produkcióban.
  
  A szereplőkön mindvégig látszódott, hogy rettenetesen élvezik a közös játékot. Különösen Herbie Langhans és Amanda Sommerville ugratták egymást folyamatosan a háttérben. Ők többször fellépdeltek a háttér emelvényre is, valamint néhány dalnál ők vették át a stafétát az előtérben. Senki sem maradt tehát szürke háttérszereplő, mindenki hozzátette a fontos részét a produkcióhoz.
  Ugyanakkor nem csak a színpadon lévők érdemlik meg a maximális elismerést, hanem a közönség is. Az áldatlan állapotok ellenére mindenki óriási lelkesedéssel élte át a koncertet és feltűnő volt, hogy mennyien énekelték együtt a dalokat Tobiasékkal. Nem csak az újabbakat a Ghostlights, The Mystery Of Time, The Scarecrow lemezekről, amelyekről a legtöbbet játszottak, hanem még az első, The Metal Opera néven futó album is óriási ovációt hozott. Sőt megkockáztatom, talán ezeknél a daloknál volt a leghangosabb a közönség ének. Tobi tehát büszke lehetett a magyarokra, hiszen mindez azt bizonyítja, hogy rendkívül hűséges és aktív rajongótáboruk van itt. Érzékelte is ezt az énekes, nem véletlenül jelentette be, hogy akár az Edguy-jal, akár az Avantasia-val, de muszáj legközelebb is erre jönniük.
  
  A produkció tehát maximális színvonalat jelentett, a hangzás az első perctől kezdve remek volt, a közönséget tehát tökéletesen kiszolgálták. Egyedül egy dolog mozgott amatőr szinten, a számok közötti kommentárok eléggé suták voltak. Valószínűleg ezeket nem próbálták össze, így csak rögtönöztek a színpadon, ami nem mindig jött ki jól. Különösen Jorn Lande és Tobias párbeszédei voltak zavaróak, mert a norvég állandóan Tobi szavába vágott.
  Valamint kissé fárasztó volt már egymás állandó körbenyalása. Nem kétséges, hogy Tobias-nak óriási megtiszteltetés, hogy ezek az élő legendák elfogadták a felkérését, és hogy ennek hangot is ad, azt maximálisan meg is értem. De a folyamatos „Te vagy a legjobb! – Nem, te vagy a legjobb! – Nem, te vagy a legjobb!” című párbeszéd már unalmas volt. A turné első állomásain talán még indokolt, de huszadik alkalommal is hasra esni egymás előtt, már egy kicsit sok...
  Persze ezek egészen apró szőrszálhasogatások, a lényeg itt maga a koncert és a hangulat volt, amiben tényleg semmilyen kivetni valót nem lehetett találni. Tobias Sammet az Edguy-jal talán már elérte, amit lehetett, az Avantasia-ban viszont még mindig megvan a potenciál, hogy minden eddiginél nagyobb sikereket érjenek el. Jól látszott ez a történetüket felölelő dalokon is, a kezdeti, epikusabb, dörgő kétlábdobbal száguldó power metal tételek azóta sokkal áramvonalasabbá, ha úgy tetszik, populárisabbá váltak az újabb lemezeken, amelyekkel még nagyobb tömegeket is képesek lehetnek megszólítani. Az Avantasia története tehát még bőven felfelé ívelhet, számunkra pedig külön öröm, hogy ezt a csodálatos metal-operát Budapesten is láthattuk.
  

Kulcsszavak:
  tobias sammet     avantasia 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás