szerző: ÁkosTélbúcsúztató metálfényben - Orden Ogan; Almanac; Manimal 2016. március 25. Club 202
Elég kaotikusan indult a tavaszköszöntő, így inkább télbúcsúztatónak nevezném a március 25-én a Club 202-ben megtartott eseményt. Kezdődött azzal, hogy az Orden Ogan előzenekara a görög Mystic Prophecy lett volna, amit időközben lecseréltek - sokak nagy örömére - az újonnan alakult, Victor Smolski által is fémjelzett Almanacra. A meghirdetett együttesek között szerepelt a Demonlord is, akik az utolsó pillanatban nem tisztázott okok végett lemondták a bulit, úgyhogy eléggé fagyosan indult az este, de hát egy télbúcsúztatónak talán ilyennek kell lennie.
Nem sokkal kapunyitást követően érkeztem a klubba, ahol ekkora már az utolsó dallamokat játszotta a lelkes fiatalokból álló Elfsong nevű formáció. Abból a pár percből is kiderült, hogy nyugodt szívvel ajánlhatom mindenkinek, aki szereti a misztikus tematikájú dalokat, amiket a mitológia és a banda bevallása szerint Tolkien, a Gyűrűk Ura atyja is sokban inspirált.
A második fellépő az estén a svéd származású Manimal volt, akik egy rideg fajsúlyos intróval nyitottak. Minden dalukon érződött, hogy a fiúk Skandinávia sötét napszakában születtek így a komor, darkos érzet dominált a koncertjükön. Első számuk nem is hazudtolta meg az élet borússágát. Bár a Shadows című dal alatt az énekes Samuel Nyman még keresgélte a magas hangokat ami olykor-olykor már súrolta a fejhangot, de utána profi módon tolta végig a showt. A komorságot fokozta a második dal, ami a The Dark címet viseli. Folytatásként a legújabb albumuk címadó dala a Trapped In the Shadows következett. Ezeket a címeket olvasva az jutott az eszembe, hogy kéne nekik adni egy zseblámpát, hátha kitalálnak az árnyékból. Ezt folytatta egy kis pszichotikus utazás a Psychopomp segítségével. Lezárásként eltolták az Invincible, valamint az Irresistible című szerzeményeket. Egyébként, akik látták a bandát nem felejtik el, mert egy igényes zenei formációnak lehettünk szem- és fültanúi. Ajánlom őket mindenkinek, akinek bejön a Hell teatralitása, valamint a King Diamond magas énekhangja, mert a Henrik Stenroos, Kenny Boufadene, André Holmqvist és Samuel Nyman alkotta gárda minőséget képvisel.
Fél kilenc magasságában kezdődött az általam leginkább várt Mystic Prophecy pótlék, a nemrégiben alakult Almanac, akik folytatták a tél hangulatát az orosz történelem megidézésével. Isten igazából az ilyen pillanatok miatt szeretek koncertre járni, amikor tanúja lehetek valami új születésének. Egy igazi örömzenélésnek lehettünk részesei, melynek megálmodója a Rage-ből jól ismert Victor Smolski, aki olyan zenészeket kért fel a közös munkára, mint David Readman a PINK CREAM 69-ből, aki a koncerten is bebizonyította, hogy egy ízig-vérig tökéletes frontember, vagy Andy B. Franck, aki nem is olyan régen a Brainstormmal látogatott el hozzánk, igaz most sajnálatos módon kihagyta a budapesti állomást. De hogy ne csak szörnyetegek legyenek kellett egy szépség is az együttesbe, így esett Victor választása a ragyogóan éneklő Jeannette Marchewkára.
A bulinak természetesen a pár hete megjelent korong címadó dalával kellett kezdődnie, ami a Tsar volt. Egy kis kitekintésképpen a koncert során Smolski köszönetet mondott Havancsák Gyulának, aki a lemez borítóját tervezte. Ha jobban megnézzük a képet, akkor láthatjuk, hogy ez nem is egy metál lemez borítója, hanem egy festmény, ami vászonra kívánkozna, és olyan nagy magyar festők műveire emlékeztet, mint Benczúr Gyula vagy Munkácsy Mihály. Ezt követte a Self-Blinded Eyes, amit a leghíresebb videómegosztón már több tucatszor megnéztem, de így élőben még betyárosabban szólt.
A debütáló lemezről elhangzott a Hands are Tied, a Children of the Future, a Nevermore, valamint a No more Shadows. Ez utóbbi szám tökéletesen ötvözte a régi Smolskit, akire leginkább a Rage-ből megszokott kemény nyers ütemek, a kiszámíthatatlan ritmus és tempóváltások voltak a jellemzőek, az újjal, akinek a szabadabb gitárjáték és a jóval fülbemászóbb dallamok az ismertetői. Az igazi örömzenélés csak ez után következett, amikor eltoltak két Rage feldolgozást, az Innocent, valamint az Empty Hollow számokat, melyek alatt igazi hangrobbanás volt tapasztalható a közönség részéről és amiket a teljes publikum egy emberként énekelt az elejétől a végéig. Egyébként a koncertjük után a hátsó standnál rögtön megjelentek a tagok, akik nagyon készségesen fotózkodtak, dedikáltak és akik közül Victor Smolski volt a legfelszabadultabb. Szívesen hallgattam volna még egy két klasszikust de sajnos csak ennyire jutott idő ezen az estén, de nagyon várjuk vissza őket főbandaként.
Egy ilyen komoly közönséghangolást követően megérkezett az est vezérzenekara, az Orden Ogan. A srácok tényleg úgy néztek ki, mintha csak a Trónok Harcából léptek volna elő. Ilyen lehet egy metal banda a falon túl. A fiúk viszonylag rövid idő alatt nőtték ki magukat főegyüttessé. A német alapítású banda remekül ötvözi a power és a folk metal elemeit, ami igen színvonalas dallamos produktummá manifesztálódott ezen az estén. A koncert egy ünnep volt számukra, hiszen pár nappal ezelőtt jelent meg egy rendkívül igényes válogatáslemez, amit most élőben élvezhetett a nagyérdemű. A kezdés a Ravenhead című számmal igen erősre sikeredett és meg is adta az alaphangot az estének. Ezt követte a End of the Dead, amit rögtön követett a We Are Pirates, ami egy remek bulizós szám. Kicsit elmélyültebb témát feszegetett a The Black Heart, valamint a Sorrow Is Your Tale. A számok a megszokott minőségben hangzottak el, ami köszönhető volt Sebastian „Seeb” Levermann remek hangjának és frontemberi mivoltának, de természetesen a profi előadáshoz nagyban hozzájárult Tobi, a szólógitáros, Niels Löffler basszeros, valamint Dirk „Ghnu” Meyer-Berhorn a dobok mögött. Ezt követték a Deaf Among the Blind és a To New Shores of Sadnness című számok. Az este fagyos tematikáját csak fokozta és megkoronázta a The Ice Kings című dal.
A show végefelé felcsendült az egyik legdallamosabb daluk - már ha ezt ki lehet jelenteni- a F.E.V.E.R., ami nem hagyta lankadni a közönség figyelmét. A setlistet remek érzékkel állították össze a fiúk, mivel a végére hagyták a Here At The End Of The World és a The Things We Believe In nótákat. Ezt követően megtartották a kötelező elmegyünk és visszatapsolnak koreográfiát, ami jól jött a nagy finálé előtt. A misztikus és ijesztő intróval ellátott Evil Lies in Every Man című eposz volt az első szám a ráadásban. A banda szinte mindig a Mystic Symphonyval zárja a koncertjeit és ez most sem történt másként. Ez a dal egy örömóda, amivel mindenki boldogan hagyhatta el a clubbot, és remélhetőleg legközelebb jóval több rajongót élvezheti majd ezeket a remek előadásokat.
08:29
