hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. március 31. csütörtök   04:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gorguts, Psycroptic: technikás death metal zenekarok a Dürer Kertben
2016. április 13., szerda 19h, Dürer kert



  Négy death metal zenekar lép április 13-án a Dürer Kertben: a kanadai Gorguts, az ausztrál Psycroptic, az amerikai Dysrhythmia és az olasz Nero Di Marte zenéje ugyan nem összetéveszthető egymással, az azonban közös vonásuk, hogy mindannyian progresszív, kísérletező megközelítéssel játszanak extrém metalt.
  
  Kevés extrém metal zenekarnak van olyan figyelemre méltó története, mint a Gorgutsnak. A csapat 1989-ben alakult, azaz a death metal első nagy hullámával érkezett, kiadva az 1991-es Considered Dead és a ´93-as Erosion of Sanity című lemezeket. Ezt követően a zenészek kísérletezőbb irányba fordultak, majd néhány éves kihagyás után az alapító Luc Lemay új felállással, és az Obscura című albummal tért vissza 1998-ban. Ekkor a zenekar már az extrém metal egyik nagy hatással bíró, progresszív képviselőjének számított, mely a trendeknek ellenállva igyekezett kitágítani és újradefiniálni a death metal fogalmát. A bázisuknak tekinthető Quebec az elmúlt évtizedekben a műfaj egyik fontos régiójává vált, ahonnan többek között a Cryptopsy, a Neuraxis vagy a Beyond Creation nevű csapatok nőttek ki.
  
  Néhány tagcsere után 2001-ben érkezett az újabb, From Wisdom to Hate című Gorguts stúdióalbum, mely jól ötvözte a korai lemezek brutalitását az Obscura összetett dalszerkezeteivel. Bár úgy nézett ki, hogy az együttes jól indítja az új évezredet, különböző személyes és pénzügyi problémák végül parkolópályára kényszerítették őket. 2013-ban azonban visszatértek, és a Colored Sands című lemez kiváló visszajelzéseket kapott – kiadása után nem sokkal Budapestre is eljutottak.
  
  Idén májusban jelenik meg következő kiadványuk: a Pleiades´ Dust című EP felvételei és keverése már befejeződtek. A 30 perc hosszúságú lemez címe – Plejádok pora - egy csillagképre utal, amit magyar nyelven Fiastyúknak is neveznek. Lemay elmondása az új kiadványon lényegében egyetlen kompozíció szerepel majd, azonban az elmesélt történet alapján nagyjából fel lehet bontani különböző egységekre a művet – így került a már megjelent kislemezre a Wandering Times című bevezető szakasz, amely itt hallható
  
  
  
  A dalszövegek az iszlám aranykoráról szólnak, a bagdadi „Bölcsesség házának” (Bayt al-Hikma) bemutatásával, amely egy könyvtár volt a 8. és a 13. század között. A kor legnagyobb ilyen intézményének számító helyszínen számos arab, zsidó, keresztény és buddhista tudós is megfordult, és adta tovább a tudomány vívmányait, egészen a könyvtár 1258-as, a mongol invázió eredményeként bekövetkező pusztulásáig. „A Közel-Keleten komoly intellektuális eredményeket értek el abban a korszakban, amikor Európában a Római Birodalom bukása utáni „sötét középkor” zajlott. Rengeteg tudományos felfedezés született ekkor az algebra, az optika, az asztronómia és más tudományok területén. Az innen kiinduló, és lefordításra került ismeretek nagyban hozzájárultak az európai reneszánsz korszak szellemi felíveléséhez. Az új lemez erről a kíváncsiságról, az itt alkotó csodálatos elmékről szól, és sajnos arról is, hogy az ember hogyan pusztította el ezeket a nagy felfedezéseket és eredményeket.” - mondta el Luc.
  
  A Gorguts még az EP megjelenése előtt, március végén indul egy három hetes Európa-turnéra, ahol a teljes új lemezt is előadják majd.
  
  
  
  A turné második fellépője az ausztrál Psycroptic, melynek külön cím nélküli legutóbbi lemeze tavaly tavasszal jelent meg. Az egészen pontosan Tasmania szigetéről származó zenekar 1999-ben alakult, és a kiesőnek tekinthető szülőföldjük ellenére mára az egész világot bejárták, a műfaj számos képviselőjének oldalán: többek között a Cannibal Corpse, a Suicide Silence, a Decapitated, az Obituary, a Carcass és a Nile kíséretében turnéztak, vagy éppen az Originnel, akikkel pár éve Budapesten is láthattuk őket.
  
  
  
  Az új lemez minden korábbinál technikásabb és egyben brutálisabb hangzással jelentkezett, de a négytagú csapattól azért a jópofizás sem áll távol: tavaly például örökbe fogadták lakhelyük közismert ragadózófajának, a tasmaniai ördögnek egy példányát, amit el is neveztek Psycrónak.. a választás többszörös apropóját talán nem is kell magyarázni. Amúgy ők az első zenekar, akik egy tasmaniai ördögöt fogadtak örökbe, akciójukkal is felhívva a figyelmet a faj veszélyeztetettségére.
  
  A turné harmadik szereplője a Gorgutsban is játszó gitáros és basszusgitáros, Kevin Hufnagel és Colin Marston saját zenekara, a Dysrhythmia, mely 1998-ban alakult, és ezúttal Test Of Submission című új lemezét mutatja majd be. A Jeff Eber dobossal együtt összesen három tagból álló zenekar instrumentális, progresszív extrém metalt játszik, a Relapse Records támogatásával.
  
  A nyitókoncertet az olasz Nero Di Marte adja: a progresszív death metalt post-metal elemekkel ötvöző zenekar 2012 óta működik ezen a néven, és legutóbbi lemezét 2014-ben, Derivae címen adta ki.
  
  A Concerto Music bemutatja: Gorguts European Tour MMXVI
  2016. április 13., szerda 19 óra
  Budapest, Dürer Kert
  
  Gorguts, Psycroptic, Dysrhythmia, Nero Di Marte koncertek
  
  Belépő: elővételi jegyek korlátozott számban: 2900 Ft. Jegyértékesítő hálózatokban illetve a koncert napján a jegy ára 3900 Ft.
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Headbanger üzletekben, valamint a concerto.hu és a tixa.hu weboldalakon.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. október 11.
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
2024. október 12.
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Dark Funeral: 8 év után headliner eu turnéval tér vissza a svéd black metal csapat
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 m. night shyamalan    ray davies    summer nights    mc verse    turunen     amanda seyfried    agentea    good knives    aaron sorkin    mózes réka    affliction    a pale horse named death    ryan gosling    halálos iramban: Ötödik sebesség    satöbbi    violator    ite missa est    the toy dolls    abnormality    the lightning thief    arkona    tom cruis    youth violence    ben stiller    enterprise earth  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!