hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2016. március 21. hétfő   16:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
IV. Music Hungary


  Egy hajdani egri kőfejtő alagutakkal összekötött borospincéi közt évről-évre több száz szakember gyűlik össze, hogy segítsék a hazai zeneipar jelenét és megfejtsék jövőjét. A Music Hungary konferenciát negyedik alkalommal rendezik, május 26-27-én, a festői Bolyki völgyben.
  
  Három éve arra szövetkezett a hazai zeneipar legnagyobb vállalkozása a Sziget Szervezőiroda és a szerzői jogokat védő ProArt szövetség, hogy az iparágukban dolgozó kollégáikat egy fedél alá ültetve elindítsanak egy párbeszédet. Céljuk, hogy gyakorlati tanácsokkal segítsék az iparág munkatársait, feltárják a közös érdekeiket, és azt minél hatékonyabban együtt képviseljék, illetve elébe menjenek a szakma eljövendő kihívásainak. Évről évre több száz jelenlévő vitatja meg a szakma legfontosabb kérdéseit, és tesznek javaslatokat az elkövetkező feladatokra. 2016-ban kitágul a kör, hisz´ a meghívottak közt sorakoznak már az eddig kevésbé hangsúlyosan érintett területek képviselői is, így zenés vendéglátóhelyek üzemeltetőit, zenészeket és DJ-ket is várnak a konferenciára. „Idén elsősorban olyan - iparágon belüli és kívüli, hazai és nemzetközi - sikeres programokat, mintákat szeretnénk bemutatni, amelyek példaértékűek lehetnek számunkra, és amelyek megalapozhatják további fejlődésünket” – ad betekintést a témákba Tóth Tibor, a konferencia főszervezője. Mindezeken túl szó lesz a Cseh Tamás Program eddigi eredményeiről. Fejtegetik majd, hogyan lehetne az alapfokú könnyűzenei nevelést beemelni az általános- és középiskolai közoktatásba és azt is, mitől tud átütő sikert elérni egy-egy zenei produkció. De felteszik majd a kérdést: Pécsett vajon mi lehet a levegőben, amitől ennyi sikeres előadót produkál a város?



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 brian de palma    scerra    cavalera conspiracy    való világ    city of echoes    bleed from within    wildbirds & peacedrums    the iron maidens    vagy     charlie    lovreck    apey and the pea    panzer    calico island    kispál andrás    jack nicholson    pygmalion    hard charger    shakespeare    leander rising    neurosis    hans zimmer    eluveitie    terrorized    cradle of filth  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!