hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [album]  2016. március 2. szerda   04:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A kontinens legnagyobb hangversenytermi orgonáját ünnepli a Müpa


  2006-ban avatták fel Budapesten az európai kontinens legnagyobb hangversenytermi orgonáját. A titulust azóta sem tudták elhódítani a Müpa orgonájától, amely felavatásának tízéves jubileumán, május 21–22-én kétnapos, estétől estéig tartó orgonaünneppel várják a közönséget.
  
  Az eseménysorozatot Mácsai Pál és Fassang László népszerű sorozata, az Orgona-sztorik hatodik epizódja nyitja május 21-én este. Nem sokkal később, 23 órától egy rendkívül vállalkozás szemtanúi lehetünk: a Frank Zappa-projektben három francia muzsikus a legendás amerikai zenei kísérletező, Frank Zappa műveit dolgozza fel. A produkció érdekességét részben az adja, hogy az előadók közül ketten a klasszikus zene felől érkeztek Zappa önmagában is különleges, senkiével össze nem téveszthető zenei világának meghódítására. Henri-Charles Caget és Yves Rechsteiner a lyoni Conservatoire professzorai, utóbbi a historikus zene egyik fellegvárában, a bázeli Schola Cantorumban is tanult, és a Toulouse-i Orgonafesztivál igazgatója, míg a Jimi Hendrix- és King Crimson-zenéken nevelkedett Fred Maurin elsősorban a jazz és a fúziós zene területén mozog.
  
  A május 22-i program 15 órakor, egyórás koncertekkel kezdődik: Bachot játszik Elekes Zsuzsanna és Pétery Dóra. 16.30-kor a Németországban számottevő hírnevet szerzett zenetudósra, a protestáns kórusmuzsika kiváló magyar képviselőjére, Gárdonyi Zoltánra emlékezik fia, Gárdonyi Zsolt és unokája, Gárdonyi Dániel a Cantabile Regensburg közreműködésével. 18 órakor a magyar zenéé a hangszer: a Müpa orgonapadján megfordult játékosok közül két mértékadó, a Ligeti-összkiadáson is hallható Szathmáry Zsigmond és a Junior Prima díjas Szabó Balázs Lisztet, Kodályt, Bartókot játszik – népszerű műveket, saját átirataikban. 20 órakor ünnepi finálé koronázza meg a napot: a párizsi Notre-Dame két világhírű orgonistája, Olivier Latry és Philippe Lefevbre játszik, akiknek közös koncerttermi fellépése ritkaságszámba megy. A koncertek között sem áll meg az élet: ismét lehet orgonát építeni, és vasárnap délelőtt 10-kor gyerekeknek szervez Orgona-expedíciót Fassang László, a Müpa orgonaprogramjainak szerkesztője. 11-kor Mészöly Ágnes erre az alkalomra írt mesejátéka, A királynő álma várja a gyerekeket a Fesztivál Színházban. A vasárnapi Cifra Palota is az orgonáról szól majd és délután is számos ingyenes kísérőprogram színesíti az ünnepi programot.
  
  A május 22-i koncertekre nemcsak jegyek, de kétféle összeállításban bérletek is válthatók.
  Orgona10 DélUtán – mindhárom vasárnap délutáni koncertre (3000 Ft)
  Orgona10 DélUtán Plusz – az összes vasárnapi hangversenyre (a három délutánira és az estire) (4500 Ft)
  
  A bérletet vásárlók ajándékba kapják az orgona legkisebb sípját, amely a hangszerbe beépített legkisebb síppal teljesen azonos; azzal megegyező méretben és anyagból (ón-ólom ötvözet) készült, ráadásul könnyedén meg is szólaltatható.
  
  2016. május 21–22.
  Orgona10.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sin of god    abhorrence        jörg uken    anna karenina     halle berry    dörner györgy    papp lászló aréna    axl rose    colin hanks    sonar    sonata arctica    scarred by beauty    black procession    ill disposed    csak kép    a papháború a vámpírok ellen    no doubt    cabaret medrano    pantera    dirty dogs    puf    set your goals    maxxwel    kip winger  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!