hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2016. február 19. péntek   12:09
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Debussy és Ravel – Impresszionizmus a zenében
2016. március 10. Zeneakadémia

  „Impresszionizmus a zenében” címmel folytatódik a Remekművek 3 tételben elnevezésű sorozat, ahol a korszak két kiemelkedő zeneszerzőjének, Debussynek és Ravelnek a műveit hallhatja a közönség. Csak a legnagyobb zeneszerzők képesek olyan műveket komponálni, melyek rögtön a fülünkbe másznak, bármikor felidézhetők és minden szempontból tökéletesek. Ezeket a kompozíciókat nevezték el remekműveknek. Érdekesség, hogy Ravel és Debussy is nagyszerű műveket komponált hárfára.
  
  Vigh Andrea a zeneirodalom talán két legszebb versenyművét, hárfaszólóját, Debussy Két táncát és Ravel Bevezetés és allegro c. művét adja elő a Kelemen Kvartettel, Drahos Bélával (fuvola) és Szatmári Zsolttal (klarinét). A koncerten elhangzik még Debussy vonósnégyese (Kelemen Kvartett), Ravel duója Kelemen Barnabás és Fenyő László előadásában, valamint Debussy Triószonáta c. műve, mely az egyik legszebb hárfás kamarazene. A közönség részese lehet a kamarazene ünnepének, ahol egy emberként élhetjük át az együtt és egymásért zenélés különleges atmoszféráját.
  
  A sorozat második koncertje március 10-én lesz halható a Zeneakadémia nagytermében
  2016. március 10. (csütörtök), 19.30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
  ”MVM Koncertek – Remekművek 3 tételben” 2.
  
  Debussy és Ravel – Impresszionizmus a zenében
  Közreműködnek: Vigh Andrea (hárfa), Drahos Béla (fuvola), Szatmári Zsolt (klarinét)
  és a Kelemen Kvartett (Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Homoki Gábor és Fenyő László)
  
  Debussy: Vonósnégyes, op. 10, Debussy: Két tánc
  Debussy: Triószonáta, Ravel: Duó hegedűre és gordonkára, Ravel: Bevezetés és allegro
  
  A sorozat harmadik koncertje:
  
  Saint-Saëns-est
  Fantáziák és versenyművek
  2016. december 14. (szerda)
  Vigh Andrea (hárfa), Várdai István (gordonka), Szabadi Vilmos (hegedű) és a
  Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Vajda Gergely
  Fantázia hárfára, op. 95, Fantázia hegedűre és hárfára, op. 110, „Morceau de concert”, op. 154 ***
  Allegro apassionato, op. 43, a-moll gordonkaverseny, op. 33



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Legenda-változatok - Sulyok Gabriella kiállítása
Játékszín Podcasting - Menopauza és ami mögötte van!
A Thália Színház a 2024/2025-ös évadban közönségkedvenc előadásokkal készül
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tom stormy trio    zoli band    death    kaszás géza    kovács patrícia    számos pasas    pecsa    shadowside    the social network    long play 33 1/3    winters bane    popovich viktória     hayley williams    white wizzard    a dog called ego    mundruczó kornél    metalcampsabaton    mr.big    ang lee    sterbhaus    józsef attila    lich king    purified in blood    witkin    egy színésznő lánya  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!