lemezajánló [nagylemez]  2004. március 26. péntek   14:59

nincsen hozzászólás

  Milyen az, amikor egy lemez „hallgattatja magát”? Olyan, mint a Casketgarden: négyszer játszottam le egymás után, amikor a kezembe kaptam.
  
  Ragadjunk is le ennél a kézbekapásnál: ez valóban egy olyan cd, amit eredetiben érdemes birtokolni, mert látványos borítója van, jellegzetes képi világgal, ami ráadásul pontosan azt képviseli vizuális értelemben, amit a zene a maga eszközeivel. És hogy miről is van szó? Nem hiszem, hogy sokaknak kellene magyarázni: a játék neve dallamos death/thrash metal. Nem a hardcore-ral kevert, nem a dallamosodó, sem a szikárabb fajtája, hanem éppen az, ami eszébe jut egy rajongónak, ha erről a stílusról hall: eltéveszthetetlen ritmusok, ellenállhatatlan húzású gitárriffek, emlékezetes dallamokból épülő gitárszólók, és egy elkínzott torokból előtörő fröcsögő (remélem, nem kell szólnom, hogy ezek itt pozitív jelzők) énekhang. Mindez pedig pont olyan erőteljes, elsöprő hangzással tálalva, ami kerek egésszé formál egy ilyen albumot.
  
  Ahol a fenti tulajdonságok együtt vannak, ott már eleve egy zabálnivaló lemezről van szó, de a Casketgarden még meg is fejeli ezt: nem egyszerűen jó zenét kap a hallgató, hanem egy komplett produkciót, aminek szerves része a borító (a füzet középső lapja oldalirányba kihajtható - egy egyszerű, de látványos fogással máris emlékezetessé vált a booklet!) és a dalszövegek is. A korona az egészen pedig az, hogy az egész érzésvilágot, amit a dalok, a koncepciózus fotók és a kivételesen igényes angolsággal megfogalmazott, tartalmas szövegek árasztanak, sehogy másképpen nem lehetne frappánsabban összefoglalni, mint ahogy a lemez címe teszi. Tényleg a rozsdás lélek dalai ezek, de a lényeg épp az, hogy a rozsda alatt lélek van, ember, aki elkiáltja keservét. És pont azért van szükségünk ilyen (stílusú és minőségű) zenékre, hogy észrevegyük ezt a rozsdát a lelkünkön és megpróbáljuk levakarni róla. (Meg persze azért, hogy őrjöngve lehessen zúzni valamire, mert erre a célra se tudnék hirtelen sok jobb albumot ajánlani.)
  
  Minden megtörténik a This Corroded Soul of Mine-on, amit elvárhatunk: sorra érkeznek a nyugodt szívvel egyszerűen himnusznak nevezhető dalok, csupa kerek kompozíció, s mindeközben a tekerős I Witness éppúgy dúdolható marad, mint a pihentető instrumentális Grief 100% vagy a sokrétegű, elmélkedős, belassult Widow Mother Earth. Gyenge pont nincs, csont nélküli a találat.
  
  Egy igazán jó lemez hallgattatja magát, nincs mit tenni ellene. A This Corroded Soul of Mine hallgattatja magát, nincs mit tenni ellene.
  
  1. Human Corrosive Disease
  2. I Witness
  3. Grief 100% (instrumental)
  4. Song of Tears (Ashes)
  5. The Day When Silence Died
  6. Immortality Inc.
  7. Non-Existent
  8. 7th Scar
  9. Widow Mother Earth
  10. Across the Vast Oceans of Time

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: