hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2016. február 17. szerda   20:16
nincsen hozzászólás

szerző: Tíí
Új dallal jelentkezett a Swamp




  A fővárosi Swamp tavaly alakult és kimondottan erősen indította pályafutását: kiadott egy vérprofi demót, majd megnyerte a Talentométert.
  Ma a zenekar egy új szerzeménnyel rukkolt elő, amely The Animal címet viseli. Az eddigiekhez hasonlóan ez is kellően súlyos.
  
  Kovács Gergely énekes (aki a Pygmalionból és a Sunsetből is ismerős lehet) így nyilatkozott a dalról:
  „A The Animal c. számunk eddig egyben a legkonkrétabb és legszemélyesebb dalunk, szövege a függőség témáját feszegeti. Az embernek vannak pillanatai, amikor minden porcikája tiltakozik valami vagy valaki ellen, mert tudja, hogy csak rosszat tesz vele magának és környezetének, de a benne dolgozó élvhajhászat felülírja a racionalitást. A saját fájdalmunk és kárunk ellenére is meg akarunk élni bizonyos dolgokat és nagyon nehéz másokkal megértetni ezt a mazochista hozzáállást. Sokan elfogadják a saját határaikat és hajlandóak keretek között élni akár egész életükben, de van, aki ebbe nem tud belenyugodni, ezért minden alkalmat megragad arra, hogy a saját korlátait firtassa, még akkor is, ha ennek nagy ára van. Saját magunk megismerése vonzó, veszélyes és félelmetes feladat, de az öntudatra ébredés érdekében a cél szentesítheti az eszközt.”
  
  A banda első igazi koncertje március 5-én Budapesten a Dürer Kertben lesz számos, súlyos riffekkel operáló csapat társaságában.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mantra porno    marathon zenekar     a kutya vacsorÁja     fran palermo    zorán    the cure    kiskalász    woven hand    a dog called ego    underworld 4    sziget 2013    ossian    kontroll csoport    animations    metalfest    tatu18    rolling stones    oneheadedman    voltfolió    atticus ross    david ellefson    gorgoroth    tintás barnes    slamo    disturbed  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!