hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2016. február 6. szombat   17:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Carl Palmer´s ELP Legacy: koncert márciusban
2016. március 7., A38



  Idén tavasszal is visszatér Budapestre az Emerson Lake and Palmer és az Asia zseniális dobosa, Carl Palmer. A 65 éves zenész továbbra is folyamatos mozgásban van: az Asiával kiadott lemez és turné után saját zenekarával is rendszeresen koncertezik, miközben nemrég egy nevével kiadott kísérő cintányért is bemutatott. Március 7-én az ELP Legacyval tér vissza az A38 Hajóra.
  
  Carl Palmer a rockzene történetének legelismertebb dobosai közé tartozik, alapító tagja az Emerson Lake and Palmer és az Asia zenekaroknak. Carl 2006-tól szerepel ismét az Asiában, amellyel 2014-ben Gravitas címen adott ki stúdiólemezt, emellett pedig saját zenekarával, az ELP Legacyval is rendszeresen turnézik. Ezt a zenekart Simon Fitzpatrick basszusgitáros és Paul Bielatowicz gitáros alkotja, akikkel Carl 2001 óta, power trió formában adja elő pályafutása dalainak akusztikus változatait. „Az egykori szintetizátor betéteket gitárral adjuk elő, mivel úgy éreztem, hogy ez az egyetlen tisztességes módja annak, hogy az ELP dalait megszólaltassuk. Soha nem próbáltam meg olyan énekest találni, aki Greg Lake-et helyettesíthetné, és az ELP eleve sok ének nélküli dalt írt, így ez volt a kézenfekvő választás most is.„ - monda el Carl az ELP Legacy zenei felfogásáról.
  
  Palmer a zene mellett a képzőművészetek terén is alkot, ahol szintén a ritmust állítja a középpontba: különböző színek és fények alkalmazásával készítenek látványos lenyomatokat róla dobolás közben. Míg egy festő ecsetet és festéket használ, Palmer például világító dobverőkkel készíti különleges kompozícióit, melyek megörökítik egy-egy dal mesteri előadását: a színes csíkokat, mintákat ábrázoló művek úgy készülnek, hogy egyetlen képre rögzítik a világító dobverők mozgását a jól ismert dalok alatt.
  
  A képek a 2013-as A Twist Of The Wrist (Csuklócsavar), a 2014-es The Rhythm Of Light (A fény ritmusa) és a 2015-ös Art Of Rhythm (A ritmus művészete) című kiadványokban kerültek publikálásra, Carl és a Los Angeles-i művészeti csapat, a Scene Four gondozásában. Az egyedileg is megvásárolható, látványos és népszerű nyomatokból származó bevételek egy részét Carl jótékonysági célokra – elsősorban a rákkal foglalkozó amerikai civil szervezetek támogatására - fordítja. A képeket megtekinthetjük ide kattintva.
  
  Emellett persze a hallható zenétől sem távolodik el a dobos: a Paiste nevű hangszergyártóval közösen nemrég mutatta be új, Vir2osity nevű 20 hüvelykes Duo Ride kísérő cintányérját. Ezeket a különleges hangzású hangszereket kézzel készítik Svájcban, és az új változat kialakításában Palmer is közreműködött, így a gyártóé mellett saját emblémája is szerepel rajta.
  
  Március 7-én láthatjuk ismét Budapesten Carl Palmert, aki a már megszokott helyszínen, az A38 Hajón szerepel az ELP Legacy zenekarral. A koncerteken készített kedvcsináló felvételeket láthatunk
  
  
  
  az alábbi videón:
  a Livesounds bemutatja:
  2016. március 7., hétfő 20 óra
  Budapest, A38 Hajó
  Carl Palmer´s ELP Legacy koncert
  Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6500 Ft
  Jegyek kaphatók országszerte az ismert jegyirodákban, a Ticketportal és a TEX hálózatában, valamint az A38 Hajón és a www.a38.hu weboldalon



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

A38 Hajó - Budapest

 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
Fedezd fel Nick Mulvey varázslatos világát
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 csata: los angeles    shia labaouf    five finger death punch    vio-lence    melechesh    no strings    faithless    jessica biel    phlegethon    descendents    die apokalyptischen reiter    loreena mckennitt    inferia    lugosi lászló    quimby    rock the boat    varg vikernes    gary lightbody    toportyán férgek    ashes you leave    subscribe    signs of swarm    daniel craig    sights & sounds    excrementory grindfuckers  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!