hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2016. február 1. hétfő   09:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
The Toy Dolls


  Hihetetlen, de a happy punk ősatyja, a Toy Dolls lassan negyven éve létezik! Az Elképesztő Napszemüvegek Triója, a Háromakkordos Humorzenekar jó párszor megfordult már Budapesten, az „utolsó”, és az „utolsó utáni” turnéján is. Olga és társai ezúttal az A38 Hajóra térnek vissza, több mint tíz év után!
  
  Az 1979-ben alakult Toy Dolls közel négy évtizedes története azt bizonyítja, hogy a vidámság konzervál. Igaz ugyan, hogy számtalan tagcsere után tulajdonképpen Michael Algar, azaz Olga maradt az egyetlen az eredeti tagságból, de a Toy Dolls él és virul. Még akkor is, ha Olga pár évente meghirdeti a zenekar végét, utolsó lemezét és utolsó turnéját, hizsen semmiből nem áll kiadni egy „utolsó utáni” lemezt és tartani egy „utolsó utáni” turnét.
  
  Ez az utolsóutánizás mélyen jellemző a Toy Dollsra. Sosem vette magát véresen komolyan, és az általa játszott „happy punk”, ez a fircskákkal teli, ironikus, néhol infantilis humorú punk-stílus mindig nagyon laza volt. Tegyük hozzá, az általában dühös és társadalomkritikus punk szellemétől sem idegen, hiszen ez a tekintélyromboló humor is egyfajta lázadás, valami olyasmi, amivel John Lydon is megpróbálkozott a PIL-ben.
  
  Elképesztő napszemüvegek, csiricsáré színpadi jelmezek, festett tarajok és végtelen lazaság: ez a Toy Dolls, aminek tagjai lassan hatvan felé közelednek, de mégis jól áll nekik a figura. Happy punk, avagy háromakkordos humor az A38 Hajón!
  
  A zenekar tagjai
  
  Michael ´Olga´ Algar: ének, gitár
  Tom ´Goober´ Blyth: basszusgitár
  ´Mr. Duncan´ Redmonds: dob
  
  Lemezek
  
  Dig That Groove, Baby, 1983
  A Far Out Disc, 1985
  Idle Gossip, 1986
  Bare Faced Cheek, 1987
  Wakey Wakey, 1989
  Fat Bob´s Feet, 1991
  Absurd-Ditties, 1993
  Orcastrated, 1995
  One More Megabyte, 1997
  Anniversary Anthems, 2000
  Our last Album?, 2004
  The Album after the Last One, 2012
  
  2016. április 29., A38 Hajó
  
  Jegyár: 4200 Ft, elővételben: 3500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bornholm    k.i.z.    meshuggah    cocorosie    despicable me    beyond    yzzo    bonecrusher    how do you know    nailed to obscurity    the moon and the nightspirit    vinny appice    anna and the barbies    kritikát    whitesnake tribute band    serious black    dean white    ryan reynolds    nevergreen    quimby    spirit blue    skywalker    album    bëlga    the cribs  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!