hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2004. március 24. szerda   16:53
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Soulfly, Cadaveres de Tortugas, MZ/X, Gire
2004 március 12, Petőfi Csarnok

  Nem olyan túl rég járt nálunk a Sepultra, és a Sepu rajongók most ismét örülhetnek, hogy élőben láthatják kedvenc zenekaruk egykori frontemberét, Max Cavalera-t, Soulfly nevű csapata élén. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a Max-szel készült Sepultura lemezek voltak a zenekar csúcspontjai. Ám Max kiszállt, és a Soulfly-jal némileg más irányba tekinget. Sok keményvonalas Sepu-s nem tudja elfogadni ezt az új irányvonalat, addig másokat még mindig ámulatba ejt a Max-ből áradó energia. Egyben azért egyetért mindkét tábor: a mai Soulfly estet kár lenne kihagyni.
  
  A koncert előtti körülmények közel sem voltak ideálisnak mondhatók, de a rockersereg több-kevesebb türelemmel azért végigszenvedte a beeresztési ceremóniát. Bent újabb várakozás után végül indított a Gire zenekar. Érdekes egy társaság volt, az kétségtelen. Dobgéppel léptek a színpadra, tehát ütőst hiába keresnénk a soraikban. Volt viszont billentyűs, aki őrült headbangelés közben szinte ököllel ütötte hangszerét, szóval nem volt egy egyszerű arc. A basszeros egy rasta hajú indiánusra hasonlított, ő minden igyekezetével a bőgőjátékára koncentrált. A gitáros-énekes bizonyos szögből nézve a megszólalásig hasonlított a Republic énekesére, de viszont nagy átéléssel adta elő dühös, néha melankolikus hangvételű dalaikat. Nehezen behatárolható, extrém metal zenéjük ezen az estén nem nagyon fogta meg a közönséget, egy szűk keménymagtól eltekintve a legtöbben inkább csak megfigyelő álláspontra helyezkedtek. De az elismerő bólogatást azért sikerült a legtöbbekből kiváltaniuk.
  
  A második fellépő, az MZ/X még nagyobb kontrasztot mutatott a mai esttel. A szintén nehezen meghatározható, néhol ugrabugrálós, néhol rap-es, néhol funkys, néhány megoldásban a Rage Against The Machine-re emlékeztető rockzenéjük ugyancsak inkább csodálkozásra, semmint őrült tombolásra késztette a nézősereget. Pedig a banda igyekezett a tőle telhető legjobbat kihozni. Az énekes végigjárta a színpadot keresztül-kasul, hol énekelt, hol kiabált, hol rappelt, hol üvöltött (amúgy ha magára szedne még jópár kilót, erőteljesen a Pantera-s Phil Anselmo-ra hasonlítana). A rasta hajú gitáros volt a felelős a már említett RATM-hoz hasonló hatásokért, a basszusgitáros pedig folyamatosan vigyorogva és bólogatva szolgáltatta a témákat (ő a Jeff Goldblum-hasonmásversenyen indulhatna nagy eséllyel). Szóval egy különálló esten, a témában érdekelt célközönség előtt valószínűleg megállná a helyét az MZ/X, de a Soulfly előzenekaraként, hát nem vagyok benne biztos, hogy jó választás volt.

  A Cadaveres de Tortugas-szal tavaly már találkoztam a Death Angel előzenekaraként, de akkor sajnos rengeteg külső- és belső probléma akadályozta a koncert élvezhetőségét. Már ott is éreztem, hogy ebben a csapatban ennél azért jóval több van, de mindez bebizonyosodni látszott a mai napon. Már a bandát fogadó óriási ováció is sejtetni engedte, hogy itt aztán nem lesz megállás, és ez valóra is vált! Iszonyatos zúzást rendezett a CDT, nem volt kegyelem a nyakaknak! A thrash metal-t és a hardcore-t ötvöző, a Machine Head legszebb éveit idéző zenéjük mindenkit megmozgatott, az eddig jobbára ácsorgó embertömegből egy nyomuló, csápoló, ugráló massza lett. Az egészen új daloktól a pár évvel régebbiekig megismerhettük a CDT munkásságát. És bizony érdemes lesz figyelemmel kísérni a lemezeiket (ha ez eddig nem történt meg), mert nagyon jó irányba halad a banda. Ezúttal emberileg is nagyon szimpatikus volt a hozzáállásuk, még a névnaposokat is köszöntötték, ami nekem személy szerint nagyon jól jött ki. A CDT után úgy éreztem, hogy máris megérte eljönni, és ez a Soulfly előzenekarként már önmagában nem kis fegyvertény!
  
  A Prophecy lemez intro-ja után már sejteni lehetett, hogy mi fog következni, és valóban, a címadó dallal hasított bele az éterbe a Soulfly. Ők sem voltak egy hétköznapi társaság. Max Cavalera úgy nézett ki, mint aki a brazil dzsungelből bújt elő, borotvát valószínűleg fél éve nem fogott a kezében. A basszeros punk frizurája is eléggé furcsa volt, na meg a gitáros srác Max mellett. Ő az Ill Nino-ból lett átcsábítva. Végig félmeztelenül nyomta, egy hátizsákkal a hátán (hogy ez utóbbi mire volt jó, azt máig nem értem Annyira nem volt poén meg design sem, szóval értelmét nem láttam). De a világ 100 legjobb gitárosa közé sem válogatnák be, az is biztos. Szólózni nemigen tudott a fickó (az ilyen nu-metalba hajló gitárosoknak amúgy sem erőssége), mindössze vinnyogtatásra meg reszelésre futotta. Viszont egy akusztikus szólót megeresztett egy ikernyakú gitáron, az azért nem volt rossz. A dobosnak is néhol meggyűlt a baja a Sepultura-s Igor által ütött témákkal. Szóval nagyon meglátszott, hogy Max ebben a bandában az atyaúristen, a többiek maximum zongoracipelők lehetnek.

  Amilyen súlyosan indított, olyan könyörtelenül folytatta a Soulfly. Jött a Downstroy, a Seek And Strike, a közönség pedig tombolt. Nagyon jól szóltak a dalok, a hangzás az összes zenekarnál megfelelő volt. Természetesen nem lehetett kihagyni a legnagyobb Sepultura klasszikusokat, és rögtön megindult az őrület és üvöltöttük, hogy Roots Bloody Roots! Szuper volt! Aztán a Sepultura időszakból jött még az Arise, a Dead Embryonic Cells, és a pusztító Refuse/Resist a Chaos AD-ről. Eszméletlen! Szerintem ezek a régi Sepu nóták voltak a legjobban ezen a koncerten, ezekre mindenki nagyon beindult. Néhány számban vendég-vokalisták is Max segítségére siettek.
  
  Aztán egyszer csak a frontember az egész bandát lezavarta a színpadról és egy teljesen új felállás lépett a helyükbe. Ők tam-tam dobokkal, trombitával felszerelve elkezdték azt a fajta törzsi zenét játszani, amely annyira jellemző a Soulfly-ra. Max természetesen a helyén maradt, szemmel láthatóan nagyon élvezte ezt a műsort. Majd végül visszatért az eredeti felállás, és még pár számot lenyomva újabb merényletet intéztek a nyakizmaink ellen. Olyan remek dalok hangzottak el, mint az I Believe, Bleed, Back To The Primitive, Moses, Eye For An Eye.
  
  Mindenképp megérte elmenni erre a koncertre, de valahogy hangulatilag úgy érzem, valami hiányzott az előadásból. Pedig Max viszonylag sokat kommunikált a közönséggel, átéléssel nyomták a számokat, de valami mégis motoszkál bennem. Ahogy olyan kurtán-furcsán elhagyták a színpadot, mindenki várta hogy mi lesz még, aztán végül nem lett semmi. Azt is olvastam valahol, hogy Max már 1-2 héttel a koncert előtt megrendelte a magyar válogatott mezét (jó Sepultura-s hagyományokhoz híven), de a koncerten ez valahogy mégsem jelent meg. Pedig kb. 2-3 számonként váltogatta a pólóit, de csak a brazil mez került fel. Csak három zászló, egy magyar, egy brazil, és egy amerikai pompázott az erősítőkön.
  
  Mindent összevetve tehát remek este volt, de maximum eléréséhez valami még hiányzott a Soulfly-ból



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Negative Art

 programajánló: 
2024. július 18.
Legújabb albumával érkezik az Akvárium Klubba a Mount Kimbie
2024. július 20.
A kaliforniai rockzene szupersztárjai, a Queens of the Stone Age is érkezik a jövő évi Colours of Ostrava-ra
2024. július 27.
Ilyet még nem látott Keszthely! Edda Művek és Caramel koncert a legendás Kastélyparkban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Felejthetetlen élmény Sir Rod Stewart MVM Dome koncertjén
Brujeria vs Analóg Music Hall
Bring Me the Horizon a Budapest Parkban!
A Coldplay frenetikus triplázása a Puskás Arénában
Hatebreed, Crowbar
Body Count vs Budapest Park
Tool, Night Verses
Sting varázslatos estje Budapesten
The Dead South és Corb Lund fergeteges budapesti koncertje
 kiemelt 
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten!
  
2025 elején Budapestre is befut a Queensrÿche The Origins nevű turnéja, ami idén tavasszal indult

The Amity Affliction: klasszis lemezével tér vissza az ausztrál metalcore csapat
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 libido wins    ko ko mo    the bulletmonks    nirvana    dolhai attila    heidenfest 2010    another dawn comes    the offspring    tökéletlen trükk    letz zep    amy winehouse    myles kennedy    jennifer aniston    leonard cohen    mytra    story of the year    metal church    insane    from afar    henry homesweet    normandie    a gyűrűk ura    almanac    ereb altor    w.a.s.p.  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!