film [filmszemle]  2004. március 20. szombat   11:59

nincsen hozzászólás

  Biztosan csak véletlenül jöttek össze ennyire egymás mellé, de a kora tavaszi filmes csomagból egyszerre mindjárt két sokgyerekes vígjáték is a mozikba került. A Tucatjával Olcsóbb a hagyományosabb, családos-családi fajtából való, Steve Martin ebben a műfajban megbízható nevével marketingelve. És az alaphelyzettel, miszerint Amerikában átlagosan 1,87 gyerek van egy háztartásban, neki viszont a vidámságunk kedvéért éppen egy tucat. A film címe pedig azt sugallja, hogy azért, mert tizenkettővel olcsóbb ellenni, mint 1,87 tel. Ránézésre mondjuk sem agyilag, sem anyagilag nem az, bár az utóbbiban nem igazán vagyok képben majd még utána nézek, hol áll Amerikában a családi pótlék.
  
  Különben meg mindjárt az elején kiderül, hogy inkább csak véletlenül lett az a piszkoskodó kis tizenkettő anyuka (Bonnie Hunt) legalábbis így meséli a könyvében, amit a családi nemmindennapokról írt.
  
  És nem akarom bántani szegényt, de azért megnézném a postásukat és a díjbeszedőt, mert ennyi szanaszétforma gyerek egy mókus őrsbe például simán beleférne, viszont testvérekként már nehezebben elhihetők. Vagy már megint a kasztingolók igyekezték túl magukat.. Ugyanabba a családba képzelték a vígjátékokban szinte kötelező kis kövérkést a soványkákkal, szépecskéket a csúnyácskákkal, és ahogy kell, lettek ikrek is mindjárt kétszer mert azok is szoktak lenni, és mert másképpen a nyugdíjas korukig sem fért volna be a szülőknek a tucat. Rendben. Viszont az amúgy szintén állandó kellék, a kis vörös hajú (!), szemüveges okoska ide már egy kicsit necces. Mondhatni nem egy kiköpött apja..
  A sok közül megemlegethető még a legidősebb lányuk (Piper Perabo), aki korábban a Sakáltanyában játszott, és még ketten -Hilary Duff és Tom Welling- akik állítólag híres sorozatszínészek Amerikában. A kicsik még nem nagyon híresek, vagyis most már lehet, hogy igen .. nem tudom.
  
  Szóval jó nagy és kusza a család, de azért láthatóan működik a rendszer, senkinél nem szakad a cérna, pedig akár percenként volna miért. Aztán egyszer a gyerekeknél mégis de, amikor apukájuk váratlanul megkapja élete állásajánlatát. Visszahívják edzősködni a fiatalkori csapatához, viszont ha elvállalja, akkor költözniük kell. És vállalja, de a gyerekeknek ez nemigen tetszik. Költöznek persze, de onnantól kezdve otthontól az iskoláig mindenhol próbálnak keresztbe tenni a papának, nehogy véletlenül összejöjjön az új állás, hátha akkor majd vissza az egész.
  
  És természetesen anyukának is pont akkor kellene a könyvét bemutató turnéra utaznia, két hétig egyedül hagyva férjét az éppen nem annyira segítőkész gyerekekkel.
  
  És apu számára ekkor még megoldhatónak is tűnik a feladat, de a gyakorlatban hamar kiderül, hogy erősen túlvállalta magát. Minden energiáját felemészti, ahogy megpróbálja kordában tartani az otthoni őrületet, de a gyerekek vannak túlerőben, és mivel ők meg nem akarják, ezért nem is sikerül.
  És ez aztán rendesen a munka rovására megy, mert nem valami sok ideje marad a csapatra, és az edzősködéssel járó protokollokra sem. A főnökök pedig hamarosan szólongatni kezdik, hogy igencsak bukásra áll náluk.
  
  Errefelé aztán már igazán begyorsul a film, pörögnek az események, a poénokat sorozatlövésre állítják és ez így is marad egészen a nagyjából várható befejezésig. Amikor természetesen megint minden elrendeződik, és akik odáig esetleg nem nagyon hittek benne, azok is megláthatják, hogy mennyi sok jó dolog lehet egy nagyon nagy családban: Még több szeretet, még nagyobb összetartás és még hepibb hepiend..

  Sok mindenben hasonló játék a Rocksuli is, szintén egy felnőtt főszereplő kap a nyakába egy rakás kiskorú mellékszereplőt aztán hajrá! Esetünkben az áldozat egy állástalan rockmániákus, akit egy túl hosszú gitárszóló és egy padlóra stage-diving után éppen kirúgnak a bandájából. Sőt úgy tűnik, hogy hamarosan az albérletéből is távoztatják, hacsak nem talál magának valami munkát, de hirtelen.
  És akkor hirtelen talál egyet: a lakótársa nevében helyettesítő tanárnak jelentkezik egy (egészen addig) elit iskolához, ahol persze egyből saját osztályt is kap.
  
  A hasonló filmekhez képest kifejezetten hamar összehaverkodik a gyerekekkel, és nemsokára felfedezi a bennük lapuló őstehetséget is, amit eddig még sem a szüleiknek, sem pedig a zenetagozatnak nem sikerült kiirtani belőlük. És nála aztán valóban nem az iskolának tanulnak. A teljesen felesleges matematika helyett semmit sem, a történelem helyett rocktörténetet, irodalom helyett szövegírást, a klasszikusok helyett pedig igazi zenét tanít. Aztán összehoz velük egy tökös kis rockzenekart, és a végére lealázzák a soron következő Bandák Csatája teljes mezőnyét. TIMMY!!!
  Nagyon leegyszerűsítve kábé ennyi a történet.
  Viszont az áltanár főszerepében Jack Black játszik, aki akár egyedül is felhozná a filmet a hasonló iskolásos vígjátékok általában elég közepes szintjéről, és akkor még ott vannak a gyerekek is. Akiket valószínűleg sokkal nehezebb volt megtalálni, mint az előzőhöz azt a tucatnyit. Mert könnyen lehet, hogy még Amerikában sem minden tíz év körüli gyerek énekel, gitározik, basszusozik, szintizik vagy dobol ennyire amellett, hogy lehetőleg ne kicsit színészkedni is tudjon. De sikerült megtalálni őket és tényleg tudnak. Viszont akkor is csak asszisztensei maradhattak Black jutalomjátékának. A korábban inkább karakterszínészként ismert JB a Nagyon Nagy Ő után a Rocksuli-val végre feliratkozhatott az élvonalbeli komikusok listájára, és mutatja is rendesen, hogy miért. A plakáton olvastam, de attól még igaz: tényleg csúcsformában van. Persze rockilag sem kellett nagyon megerőszakolnia magát, félállásban igazándiból is zenész a Tenacious D nevű hülyeségzenekarban játszik egyik színész-kollégájával, Kyle Gass-szel. (Segédanyagképpen ebben a hónapban jelent meg a DVD-jük is TD:The Complete Master Works címmel ha valaki hozzább akarna művelődni a témához.. )
  
  És majdnem kifelejtettem a szigorú igazgatónőt szereplő Joan Cussack-et , a sztori szerint régebben ő is rokker volt és a végére majd visszaesik megint. Amilyen szép színésznő amúgy, olyan csúnya tud lenni itt emígy.
  
  Bár a két film nagyjából ugyanaz a kategória vasárnapi mozidélután a gyerekekkel az előbbiből valószínűleg a kicsiknek is ugyanaz jön majd le, mint a szülőknek. A másikhoz azonban a szülők (főleg ha annak idején rokkoltak is kicsit) kapnak még egy kis plusz nevetgélnivalót. A legvidámabb szerintem az a rész lett, ahol kiosztják a gyerekekre a rockbiz klasszikus szerepeit. A gitár, a bassz, a bill és a dob addigra már együtt vannak, a lányokból vokalisták lesznek, vagy ha énekelni nem tudnak, akkor grupik. (Amelyik grupi rájön, hogy az mégsem ugyanaz, mint a pom-pom girl, abból meg menedzser lesz.) A fiúk meg vagy technikusok, vagy szekuritisok. És a kiosztás után nyomják is, ahogy a nagyok..
  Szóval nagyjából ennyi. Bárki nyugodtan beültetheti a családot mindkettőre- csalódni biztosan nem fognak. De ha esetleg választani kellene, hogy melyiket előbb, akkor szerintem az utóbbit. (De csak azért, mert annak idején én is rokkoltam kicsit..)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: