hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2016. január 11. hétfő   04:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Új dallal indítja 2016-ot a Twentees


  A Twentees tartja magát a mondáshoz, miszerint, ahogy indul az év úgy folytatódik, így már az új esztendő elején friss dallal jelentkeznek, melyet idén egy egész nagylemez követ, amiről most itt a Mi a nekem való?
  
  A hódmezővásárhelyi négyes korábbi anyagaitól eltérően, ezúttal inkább a magyar nyelvű dalokra helyezi a hangsúlyt, erről tanúskodik a Petőfi Rádió által is játszott Boldogság Kht. és a novemberben bemutatott Fussunk tovább is, a sor most pedig a Mi a nekem való? című számmal bővül. Az új szerzeményben immáron az elektronika is némi szerephez jut, ahogy a koncerteken is beépítették a samplert az élő megszólalásba, míg a dalszöveget azok az élmények, magányos pillanatok ihlették, amiket a Budapestre költözés váltott ki Balázs Konrádból, a csapat frontemberéből: „Nem sikerült annyira megbarátkoznom a várossal és a közeggel, mint szerettem volna. Több társaságban is megfordulok, mind más jellegű és kultúrájú, és kicsit úgy érzem, hogy egyikhez sem tartozom igazán – ezeket a parákat fogalmazza meg a szöveg. De azért félreértés ne essék, én egy teljesen optimista ember vagyok, és jól érzem magam a bőrömben, de nyilván rám talál néha a melankólia.”
  
  
  
  A Twentees tavaly bekerült a Cseh Tamás Program támogatottjai közé, a korábban tervezett kislemez helyett pedig úgy döntöttek, az ötleteiket inkább egy második nagylemez formájában prezentálják majd a rajongóknak, de a már bemutatott dalokon túl is kaphatunk még ízelítőt a dallamos indie-rock számokból. A zenekar legközelebb január 20-án, a Kuplungba hozza el a fülekbe fúvósókkal és samplerekkel is megspékelt dalait.
  
  Twentees experiment és Perfect Pill koncert
  Időpont: 2015. január 20. 20:00
  Helyszín: Kuplung, 1061, Budapest Király utca 46.
  Belépés: ingyenes
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zaják és társa    turbonegro    kill ferelli    mindenki szereti a bálnákat    kárpátia    vildhjarta    odett és a go girlz    atari teenage riot    S X    leander risingleander    fourty management    eyes set to kill    shrek 4    twister    never say die    mz/x    kataklysm    hardcore    megtorlás    thor    ben barnes    no omega    háború a vámpírok ellen    rosa parks    varg vikernes  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!