hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2015. november 20. péntek   16:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
”Mindig másképp” - Zorán koncert - Unplugged 2016


  23 év után ismét akusztikus koncerttel örvendezteti meg rajongóit Zorán 2016. március 20-án, a Budapest Kongresszusi Központban. Sőt, a „mindig másképp” jegyében ezúttal vonósnégyes is megszólal a különleges esten.
  
  Zorán gyönyörű, érzelmeket felkavaró dalai felnőtt mesék az életről, annak megkapó és nehéz pillanatairól. Nagy sikerű szerzeményei évtizedek óta meghitt és örömteli kapcsot képeznek közte és közönsége között. A művész minden évben keresi, milyen újdonsággal lepheti meg rajongóit, adhat számukra új élményeket, így 2016-ra egy új, színvonalas produkcióval készül: akusztikus hangszereléssel adja elő dalait.
  Zorán szerzeményeit ilyen felállásban utoljára 1993-ban hallhatta a nagyérdemű, amikor egy unplugged koncertsorozattal ünnepelte harmincadik évfordulóját annak, hogy zenészként a pályára lépett. Az akusztikus koncertek varázsa, hogy az elektronikától teljesen lecsupaszított előadás még intimebb, még közvetlenebb aurát ad a daloknak, ennek érdekében a repertoár számos darabját áthangszerelték, sőt - még egy kis izgalmat belecsempészve - az unplugged koncerten vonósnégyesek is szerepet kapnak. Hiszen ahogy a szlogen is mondja: „mindig másképp!”.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
Egy este, amit nem lehet végigülni – Son Mieux a Turbinában
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anvil    war without end    caliban    subways    budapest    star trek 2    faces of suffering    full of hell    jennifer aniston    those whom the gods detest    platon karataev    lost dreams    lara stone    nemes andrás    calico island    hammer of gods    the killers    joey jordison    lgt    david bowie    farrelly    yelowcake    tito & tarantula    halestorm    maximo park  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!