beszámoló [koncert]  2015. október 28. szerda   09:13

nincsen hozzászólás

  A Sabaton mellett a másik power metalos sikertörténet a Powerwolf nálunk, mindkét banda iszonyatos rajongótábort tudott felépíteni Magyarországon. Mindez azzal is jár, hogy rendkívül sűrűn követik a fellépéseik egymást, a Sabatoné már-már nevetséges mértében, de a gregorián-metal nagyágyúk is játszottak már itt 2013-ban a Wisdom vendégeként, 2015-ben pedig nem is rég, mindössze 3 hónapja láthattuk őket a Rockmaraton fesztiválon. Akármennyire is nevetségesnek tartják sokan ezeknek a bandáknak az évenkénti vagy akár annál sűrűbb elhozatalát, amíg képesek minden egyes alkalommal óriási tömegeket megmozgatni, teltházas bulikat adni, addig nem gondolnám, hogy jogos lenne a kritika.
  A Powerwolf is megmutatta, hogy az ő ázsiójuk továbbra is jól áll Magyarországon, a Barba Negra klubban helyet kapó esemény szintén igen nagy látogatottságot ért el. Azért hozzájárultak ehhez az előzenekarok is, a Tales Of Evening a hazai heavy metal egyik legfelkapottabb képviselőjévé vált, a svéd Civil War pedig pont a fentebb emlegetett Sabaton miatt érdekes, hiszen egykori Sabaton tagok adják a banda gerincét, az Astral Doors-ból ismert Nils Patrik Johansson-nal kiegészülve. Az ő elismertségük szintén elég jó nálunk, és nem csak a Sabaton miatt, hanem két megjelent nagylemezüket, de különösen az első The Killer Angels-t nagyon pozitív fogadtatásban részesítették itthon.
  
  Bár úgy jött ki a lépés, hogy nem minden előzenekaron tudtunk jelen lenni, a Civil War-ra mindenképp fentem a fogam, egyrészt mert még nem láttam őket élőben, másrészt őszintén szólva engem annyira nem nyűgöztek le, ragadtak magukkal az eddigi szerzeményeikkel. Korrekt heavy metal, a Sabaton-nál kétségtelenül sokszínűbb énekessel, de mégse kapott el a gépszíj. Vártam, hogy győzzenek meg, nyitott voltam rá.
  A probléma viszont az volt, hogy különösebb tájékoztatás nélkül helyet cserélt a Civil War és a nálunk viszonylag ismeretlenebb német power metalos Orden Ogan, így a Civil War már véget ért, mire a helyükön az Orden Ogan a deszkákra lépett. A jelek szerint nem csak én jártam ezzel így, sokan mások is csak a helyszínen értesültek a cseréről, akik – nem meglepő módon – ugyancsak a svédekre lettek volna jobban kíváncsiak. Szóval emiatt sajnos sokan lemaradtak a Civil War koncertjéről, de azért a jelen lévő ismerősök szerint már akkor sem lehetett panasz a létszámra, ráadásul a svéd csapat is kiváló bulit adott. Így még inkább zavaró, hogy lemaradtam róluk.
  
  Lehet, hogy nálunk kevésbé ismert az Orden Ogan, de mégis 5 nagylemezzel rendelkeznek. A német csapat egységes, amolyan folk metalt sejtető kiállással, ruházatban jelent meg a színpadon, de a zene közelebb állt a melodikus heavy metal, power metal elegyéhez. Dögivel voltak heavy metal közhelyek, panelek, de mégis kellemes, énekelhető, dúdolható volt a végeredmény.
  A csapatnak a közönséget is sikerült belelendíteni a hejjegésbe, közös éneklésbe. Nekem az igazán emlékezetes dalok, ha úgy tetszik, slágerek hiányoztak, valamint a sok vokális alásegítés, illetve a billentyűk és szimfonikus részek samplerről szóló jellege sem igazán tetszett. Korrekt produkció volt, a jelen lévő közönség is értékelte az előadást, de nem érzem azt, hogy hülyére akarnám hallgatni a bandát a koncert után.
  
  A Powerwolf rendelkezik már egy olyan stabil kiállással, hogy tőlük tudni lehet, mire számíthatunk. Grandiózus, látványos díszletekkel és fényekkel megerősített, latin nyelvű gregorián dallamokkal is színesített, kompromisszummentes power metalra, amelyben azért mégsem veszik magukat olyan véresen komolyan, így a humor is helyet kap. Remek kombináció, a lemezeikkel és az eddigi fellépéseikkel természetesen a közönség is meg volt győzve. Különösebben másra nem számítottunk ahhoz képest, amit az idei Rockmaratonon láthattunk, egy hasonlóan magával ragadó bulival mindenki elégedett lett volna.
  Annyi különbség volt csak a három hónappal ezelőtti fellépéshez képest, hogy akkor még teljesen ropogósan, frissen jelent meg a Blessed & Possessed című új albumuk, így az a néhány új dal még specialitásként, rászoktatásként hangzott el, míg mára a koncertprogram bejáratott részévé váltak. Az elhangzott számok tekintetében hellyel-közzel ugyanazokat játszotta el a csapat most a klubkoncerten, mint az előző fellépésen, de a sorrendet eléggé átvariálták.
  
  Most már bátran kezdhettek a Blessed & Possessed-del, hiszen mostanra már nem megy újdonságszámba a dal. A jellegzetes, pörgős power metal nóta szépen beindította a közönséget, az eggyel előbbi korongról származó Coleus Sanctus egy kicsit kimértebb, majdhogynem táncolható tempójával tovább szolgáltatta a talpalávalót. Az új lemez mellett a 2013-as Preachers Of The Night album szerepelt még sokan a reflektorfényben, erről következett a nagy kedvencnek számító Amen & Attack, valamint ritkán játszott különlegességként a Cardinal Sin.
  Ahogy várható volt, sok megjelent gyűlt össze a Powerwolf koncertjére, az elején ha viszonylag szorosan is, de mégis jól el lehetett férni a nézőtéren. Aztán ahogy haladtunk előre a programban, szinte észrevétlenül lett egyre szűkebb az egy főre jutó hely, a tömeg elkezdett egyre jobban sűrűsödni, hátrébb tolódni. Az új lemez legemlékezetesebb, legütősebb dalának számító Army Of The Night-ot, a 2009-ig visszanyúló, humorosnak szánt Resurrection By Erection-t és a remek dallamokkal felvértezett Armata Strigoi-t már csak küszködve lehetett élvezni.
  
  Nem csak a heringezőssé vált tömeg miatt, hanem valahogy az egész Powerwolf fellépés is erőtlennek tűnt. Nem sikerült túl ideális hangzást kikeverni mára, a gitárok szinte teljesen eltűntek, a dobok dominanciájában. Szóval az ütemeket jól lehetett hallani, de hiába tették oda magukat és játszottak szokásukhoz híven nagy lelkesedéssel a gitárosok, a munkájukból nem túl sokat lehetett hallani. Illetve maga Attila Dorn sem fogott ki túlzottan erős napot, ez is feltűnő volt. Elénekelte amit el kellett, nem is erről volt szó, de valahogy az ő hangján is érezni lehetett a küszködést, az energiatakarékosságot.
  A színpadkép is puritánnak tűnt az eddigiekhez képest, a színpadot körbeölelő, színes vászon, ami mögül elő tudtak ugrani a gitárosok, az jó volt, de a templomot, díszes rózsaablakokat idéző felépítmény nekem hiányzott. Lehet, hogy túlzottan el voltunk kényeztetve az eddig Powerwolf fellépésekkel, és ezért vártunk ma is kirobbanó élményt, de a mai nem igazán adta meg a felhőtlen hangulatot.
  
  A programba ettől függetlenül nem lehetett belekötni, az új lemez és a korábbi termés legerősebb, legemlékezetesebb tételeit vették elő. Még a gyér megvilágításban szellemszerűen kinéző Roel Van Helden dobosnak is jutott egy kis dobszóló lehetőség. A műsor aztán folytatódott a 2011-es Blood Of The Saints album nagy közönségkedvencével, a Dead Boys Don´t Cry dallal, majd a menetelős Let There Be Night-tal. Innentől már tényleg igazi slágerparádét kaptunk, Attila és a színpad két oldalán felállított billentyűk közül hol az egyikhez, hol a másikhoz, hol a frontra közönséget hergelni szaladgáló Falk Maria Schlegel szokásos közös vezényletével előadott Werewolves Of Armenia sem maradhat ki egy Powerwolf koncerten. Ugyancsak kötelező elem a csilingelős billentyűjátékkal megtámogatott In The Name Of God (Deus Vult), valamint a szintén óriási slágerként nyilvántartott We Drink Your Blood.
  A 2009-nél korábbi alkotásokat szokás szerint csak az egy szem Lupus Dei képviselte, a ráadásra pedig jött még az elmaradhatatlan Sanctified With Dynamite, a koncertprogram fontos részévé felnövő Kreuzfeuer és a felelgetős, szintén remek szerzeménynek számító All We Need Is Blood.
  
  Mint ahogy fentebb is írtam, most valahogy nem jött át az a magával ragadó Powerwolf buli hangulat, amiben eddig sosem volt hiba. Ez valószínűleg kevésbé a zenekar hibája, hiszen a Greywolf tesók és Falk Maria Schlegel örökmozgó alakjai hol itt, hol ott bukkantak fel és remek számokat tálaltak a mai estén, amibe szintén nem lehetett belekötni. Talán Attila volt egyedül az, aki kevésbé kiemelkedő produkciót nyújtott, de szigorúan csak magához képest, mert egyébként az ő teljesítménye is vállalható volt.
  A gitárokat elnyomó hangzás és a már-már elviselhetetlenség határáig jutó tömegérzet jelentett olyan tényezőket, amelyek sajnos sokat levontak a buli élvezhetőségéből. Valamint az is megfigyelhető, hogy a közönség bevonására szolgáló játékok, közös éneklések, közös hejjegések is nagyon egy kaptafára mennek náluk, ez a sokadik koncert után már nagyon szembeötlő. Ugyanazokat a paneleket játsszák el, ami csak az első koncertjüket megélőknek jelent már újdonságot. Valami változtatást, új izgalmakat ideje lenne bevetni, mert félő, hogy enélkül el fog tűnni előbb-utóbb a varázs.
  Ugyanezt magára a zenére is elmondhatnám, mert az is tény, hogy a saját stílusuk megtalálása után abszolút kiszámíthatóan és sablonosan születnek egyre-másra az újabb szerzemények és lemezek. De mégsem mondom, mert én nem várom el, hogy a Powerwolf csak ezért belekezdjen mindenféle elrugaszkodott kísérletezésbe, másfelől még ha kiszámíthatóak is a nóták, remekül megírt, megkomponált szerzeményekről beszélünk, még a sorban hatodik nagylemezen is jó néhány slágert, magával ragadó, emlékezetes dalt sikerült összehozni. Nekem elég ennyi, ha maguk a dalok jók, nem is kell több. Viszont a mai előadást tekintve úgy érzem, mindegyik korábban látott fellépésük ütősebb volt a mostaninál.
  

Kulcsszavak:
  powerwolf     orden ogan     civil war     tales of evening 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás