szerző: MorelloOrphaned Land & Stimmgewalt Choir 2015. október 21, A38 hajó
Vannak különféle mondvacsinált „zenei” stílusok, úgy mint mondjuk a viking metal, nemzeti rock és hasonlók, amely címkék amúgy a tematika, a dalszövegek szempontjából ésszerű körülhatárolhatóságot jelentenek, de pont zeneileg az égvilágon semmi különállósággal nem bírnak. Ha már mindenképpen ilyen erőltetett stílusdefiníciókat akarunk gyártani, javaslom például a „béke metal” kifejezést, legfőbb képviselőjének pedig az izraeli Orphaned Land-et jelölném. A csapat a jellegzetes, közel-keleties, arabos zenei motívumai mellett a tartalomra is komoly hangsúlyt fektet. Az összefogás, egymás tisztelete, a békére törekvés náluk nem csak duma, hanem tettek is kapcsolódnak hozzá, számos szívélyes gesztussal a palesztin és más arab rajongók felé. És tegyük hozzá, ezt a valóban példátlan összefogást a közel-keleten a zenén keresztül tudták megtenni.
Az Orphaned Land-et láthattuk már többször itt Magyarországon, mindig varázslatos hangulatú koncertek fűződtek a nevükhöz. Ezúttal valami különlegessel próbálkoztak, most akusztikus hangszereléssel vették a nyakukba a világot, egy kicsit más megvilágításba helyezve az eddigi kedvenc dalokat és más, eddig nem játszott, eleve instrumentális formátumú nótákat. És hogy még speciálisabb eseményről beszélhessük, a Berlinben honos Stimmgewalt kórust is maguk mellé vették a turné erejéig, hogy ők is hozzátehessék a maguk karakterét a dalokhoz.
Az eseményről finoman szólva sem voltak túlburjánzó infók, a kiírt kezdésre odaérve már az izraeliek készülődtek, az előzenekarként szolgáló Mulllust opera-metalját egy az egyben lekéstem. Bántam a dolgot, mert kifejezetten kíváncsi lettem volna rájuk, sőt eleve úgy időzítettem hogy odaérjek, ezek szerint a német csapat előadása már korábbi időpontban befejeződött.
Az izraeliek előtt még a Stimmgewalt tagsága állt először a színpadra, a három fiú és három lány amolyan acapella produkcióban adták elő az Engelt a Rammstein-től, egy kézreálló Van Canto dalt és (jó németekhez méltóan) egy jópofa, humoros sör-nótát. Aranyosak voltak, szimpatikusak voltak, egy kicsit esetlenek is a színpadon, de lehet, hogy csak a lámpaláz dolgozott. Bemutatkozásnak azért jó volt.
A kis magánszámuk után nem is volt szükség szünetre, rögtön érkeztek az Orphaned Land tagjai a kis bárszékekkel, szóval ezúttal egy könnyed, érzelemdús fellépésre lehetett számítani tőlük. A zenekar egyik fő karakterének és első számú mosolyfelelősének számító Yossi Sassi gitáros már sajnos elhagyta a tagságot, hogy saját szólókarrierjét egyengesse. Így gitáron a már korábbi koncertről megismert Chen Balbus-t, valamint a gitáron és buzukin egyaránt játszó Idar Ansalem-et láthattuk a színpad két oldalán. Uri Zelcha basszer középtájt foglalt helyet, Matan Shmuely-nek pedig egy rendes dobcucc volt összeállítva, ő ezen játszott, óriási átéléssel. Kobi Farhi a tényleges frontot foglalta el, a maga megszokott mezítlábas, pongyolás öltözékében.
Ez az akusztikus felállás egy kis lehetőséget biztosított arra, hogy a kevésbé koncertfavorit, nem túl közismert nóták is helyet kaphassanak ma este. A program még így is elsősorban a legutolsó, 2013-as All Is One lemezre és az azt megelőző, The Never Ending Way Of OrwarriOR című korongra koncentrált, így a The Simple Man, All Is One, Let The Truce Be Known, Olat Ha´tamid kezdés különösebben nem volt meglepő. A legtöbb rajongó számára a csúcsok csúcsát jelentő, 2004-es Mabool albumról az A´salk viszont már különlegesebb választásnak bizonyult. Egy dolgot sajnáltam csak, az eredetileg Shlomit Levi énekesnő libabőrös hangjára épített nóta most Kobi Farhi énekével szólt, ami azért nem volt ugyanolyan. Sőt, magas labda lehetett volna a Stimmgewalt kórus is, hiszen óriási hangja volt némelyik hölgynek, ők is megfeleltek volna a célra. A kórust szerintem eleve jobban is ki lehetett volna használni, a legtöbbször csak a háttérvokálokban volt szerepük, sokkal többet is hozzátehettek volna a produkcióhoz.
Az Orphaned Land leginkább szívhez szóló száma, a Brother természetesen elhangzott a mai estén, a nem túl népes létszámú megjelentek viszont szemmel láthatóan jól ismerték ezeket a dalokat. Sokan énekelték a szövegeket, de ugyancsak sokan kellemesen ringatóztak, szinte már táncra perdültek az andalító dallamokra. Bár a mostani nem ugyanolyan élmény volt, mint egy hagyományos Orphaned Land koncert, a jelenlévők nagy mosolyai alapján mindenki jól szórakozott.
Előkerültek olyan számok is, amelyek egyáltalán nem képezik a koncertprogram részét, sőt eleve nem is hagyományos koncertre való szerzemények ezek. De egy ilyen akusztikus előadásban ilyeneknek is helye volt, így a Bereft In The Abyss szintén tetszést aratott a közönség körében. A Mabool lemezes Building The Ark ismét nagyot szólt, itt különösen Chen Balbus gitározására volt érdemes figyelni. De amely számoknál Idar Ansalem elővette a buzukit, az is fantasztikus zenei élmény volt. Azért ezeknél a nótáknál nagyon jól lejött, hogy a Mabool szerzeményei toronymagasan a legizgalmasabb, legmuzikálisabb daloknak bizonyultak, még így élőben is.
Az El Meod Na´Ala címre hallgató nóta egy kicsit régebbi vizekre evezett, az 1996-os El Norra Alila album környékére. A zenekar vidám hangulatban játszott, Kobi Farhi olykor szinte csettintgetve táncolt a színpadon, Matan Shmuely dobos pedig szinte az egész előadást csukott szemmel játszotta végig, átszellemülten énekelve minden sort. Ez a zenei alázat, kérem szépen!
Kobi az All Is One lemez borítójáról ismert szimbólumot viselte a nyakában, ami a három fő világvallás, a keresztény kereszt, a zsidó Dávid-csillag és az iszlám félhold egybeolvasztása. Mindez (az album címével párhuzamban) jól reprezentálja, hogy akárhogy is nevezzük, mindannyian a teremtő Istentől származtatjuk magunkat, ezért az embereknek nem a különbözőségeket, hanem a hasonlóságokat kellene keresniük a vallásokban. Kobi is összetartásra, a szeretetre és a békére hívott fel, mindezt a zene által, és az ő szájából ez hitelesebben hangzik, mint egy egysejtű szépségkirálynőcskétől.
Ez volt a felvezetés a New Jerusalem című dalhoz, amelyet az óriási slágerként funkcionáló Sapari követett. Sajnos a női énekes részeket itt sem sikerült a kórusra bízni, kár ezekért a kihagyott ziccerekért. A dalt persze így is imádta a közönség.
Az előadás második fele már a korábbi dátumozású szerzeményekről szólt, elhangzott az In Thy Never Ending Way, az ezredforduló környékéről a The Beloved´s Cry és ismét egy felpezsdítő Mabool sláger, a Norra El Norra. Erre a koncertre azok a rajongók váltottak jegyet, akik ismerték az Orphaned Land életművét, átérezték azt a hangulatot, zenei világot és üzenetet, amit a zenekar képvisel. Ennek megfelelően a kellemes, már-már ellazító kikapcsolódásnak, a lelkes éneklésnek és könnyed táncolásnak egyaránt helye volt ezen az akusztikus fellépésen. Néhány lány még egy kis hastánc tudást is megcsillogtatott, noha Kobi Farhi még ennél is több hastáncolót szeretett volna látni a színpad előtt.
Ezt az előadást egy kicsit más mércével kell mérni, mint a hagyományos Orphaned Land fellépéseket. Különleges, speciális est volt, a keleties zene magával ragadó hangulatát tökéletesen átadta. Az elhangzott számokba sem lehetett belekötni. Még ha viszonylag hamar véget is ért a mai este, még sincs olyan érzése az embernek, hogy keveset játszottak volna.
A Stimmgewalt kórus viszont nekem egy nagy kérdőjel, én őszintén szólva sokkal többet vártam ettől a közös együttműködéstől. Azt gondoltam, hogy jobban bevonják őket a dalokba, néhány énektémát sokkal inkább kihegyeznek, netán át is írnak arra, hogy a kórus, netán az abban jelenlévő különböző hangszínek lehetőségeit kihasználják. Ehhez képest a fiúk és lányok kellemesen ringatták magukat, táncikáltak a háttérben, szemlátomást nagyon vidáman és nagy átéléssel tették mindezt, de szerepük viszonylag kevésszer volt és akkor sem túlzottan hangsúlyos. Olyan nóták is voltak, amikor egyáltalán semmilyen szerepük nem jutott. Szóval ez az együttműködés nekem kicsit csalódás volt.
Az Orphaned Land és zenei világa ettől függetlenül még mindig csodálatos, kíváncsi vagyok, mikor várható tőlük új lemez és az milyen lesz. Yossi Sassi hiánya sajnos érezhető a gárdán, úgy látom, hogy a kormányzó szerepet most már szinte egy személyben Kobi Farhi jelenti, de még biztosan bennük van több olyan lemez, amely megörvendeztetheti a keleties vonásokkal felvértezett metalzene rajongóit.
14:55
