hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2015. október 15. csütörtök   10:50
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Apocalyptica, Tracer
2015. október 11, Barba Negra klub

  Bizonyára mindenki örült volna, ha még egy kellemes, nyár végi időjárás kijut erre az októberi napra, amikor a finn cselló-metal brigád, az Apocalyptica több év után ismét útba ejtette Magyarországot. Azonban mostanra már menthetetlenül beköszöntött az ősz, a Barba Negra klubba látogatókat pedig szűnni nem akaró esőzés fogadta. A gond az volt, hogy a kiírt kapunyitás időpontjában még hatalmas kígyózó sor tocsogott a vízben, a beengedés pedig csak lassan zajlott. Meglepődtem ezen, utoljára a „hőskorban”, a 2000-es évek elején-közepén emlékszem hosszadalmas várakozásokra, nagy csúszásokra, a mai időkben már eléggé flottul szoktak menni az ilyen volumenű események. Példának okáért, nemrég ugyanitt, a teltházas koncertet adó Machine Head esetében nem rémlik, hogy sokat kellett volna várni a beengedésre.
  Talán nem is a várakozással volt a baj, mert azzal még el lehet ütni az időt, pláne ha némi söröcske is van az ember tarsolyában, de a folyamatos esőzés miatt nem lepne meg, ha sokaknál mindez a hangulatra is rányomta volna a bélyeget, már rögtön a legelején.
  
  Szerencsére a rossz hangulat csak az első fellépő színpadra kerüléséig tartott. Az ausztrál Tracer neve nem hiszem, hogy sokaknak mond valamit, pedig a ma hallottak alapján érdemes a figyelemre a brigád. A trió felállásban színpadra lépő csapattal azonnal beköszöntött a jó hangulat, mert a srácok remekül kiszolgálták a közönséget.
  Tökös rock & roll volt, amit játszottak, a heavy metal melodikusabb ízeivel, sőt még némi alteros hangulattal is nyakon öntve. Ez a mix végül is pozitív végeredményhez vezetett, amihez a hármas lendületes kiállása is kellett. Bár mindegyik tag nagy hévvel és látványosan zenélt, a legtöbb szem az énekes/gitárosra szegeződött, akinek nem csak remek hangja volt, hanem a közönség buzdítását is kiválóan végezte. A Too Much, We´re Only Animals, Water For Thirsty Dogs, There´s A Man, Astronaut Juggernaut, Devil Ride, Us Against The World című számokat játszották és sikerült ezekkel az előzenekarok iránt általában szenvtelen közönség szimpátiáját is kivívni. Sokan csápoltak, néhányan egyenesen táncoltak a bulis rock nótákra, érdemes volt velük megismertetni a hazai közönséget.
  
  Meglepett, hogy a fentebb is emlegetett Machine Head bulival ellentétben, ahol már hónapokkal a koncert előtt elfogytak a jegyek, az Apocalyptica-ra még a bejáratnál is lehetett belépőt kapni, de már rögtön a kapunyitás idejében is nagy tömeg tódult be a színpad elé és később is úgy éreztem, mintha még többen is lennénk összességében a mai napon. Kis túlzással szinte megmozdulni sem lehetett a küzdőtéren, ez azért jól jelzi, hogy a finn csapatra komoly igény mutatkozik még a fennállásuk 22. évében is.
  Bevallom őszintén, hozzám az Apocalyptica a korai időszakban állt közel, amikor még Metallica és Sepultura feldolgozásokat játszottak, esetleg még az első saját, énekes dalaik, a 2000-es Cult lemez környékén. Akkor érintett meg jobban az újdonság varázsaként az izgalmas hangszerelés, a méteres csellók mögött veszettül headbang-elő fiatal titánokkal. Bár később is jó számokat írt és remek koncertbandának bizonyult az Apocalyptica, de ekkor már nem ment annyira újdonságszámba, amit csináltak, ráadásul a kifinomultabb, letisztultabb – ha úgy tetszik populárisabb – hangvétel felé tolódás sem volt annyira kedvemre való. Ettől függetlenül koncerten mindig is nagyot alkottak, az eddig látott fellépéseik mindig rendkívül látványosak és élvezetesek voltak. Erre számítottunk ma is.
  
  A korábbi találkozásokból a 2007-es Petőfi Csarnokos koncertjük égett bele legjobban a memóriámba, hihetetlenül látványos színpadképpel és remek előadással szolgálták ki a közönséget. Most a valamivel kisebb színpadon nem vártam akkora látványt, de azért a csapat így is kitett magáért. Rendkívül jól játszottak a fényeffektekkel, a háttérben zajló kivetítés pedig egyszerűen zseniális volt, ilyen tűéles, tökéletes minőségű képet én még életemben nem láttam.
  De térjünk rá a zenére, mert a három csellós és egy dobos, valamint az olykor-olykor beugró énekes vitték el a hátukon a bulit. 2007-tel ellentétben most nem voltak nagy, látványos székek, hanem hol állva, hol a deszkákon rohangálva szolgáltatták a talpalávalót a finnek. Mikko Sirén dobos bár egy emelvényen játszott, szerencsére nem volt totálisan körbebástyázva a dobcuccokkal, így nagyon jól lehetett figyelni, követni az ő játékát is.
  
  Ez a turné a legfrissebb album, a Shadowmaker turnéja volt, így sem az nem volt meglepő, hogy ez a korong adta a produkció gerincét, sem az, hogy ezúttal a lemezt feléneklő Franky Perez kísérte el a bandát. Elsőként rögtön a Reign Of Fear hangzott el, majd egy kicsit korábbra eveztünk, egészen 2007-ig, a Grace és az I´m Not Jesus erejéig. Franky nem volt minden szám alatt a deszkákon, főként akkor kapott szerepet, amikor a Shadowmaker nótáit kellett prezentálni, de pár korábbi dalt is elvállalt, mint például az említett I´m Not Jesus-t.
  A három csellista, a központi szerepben tetszelgő Eicca Toppinen, az extravagáns stílusban színpadra lépő Perttu Kivilaakso és a végig jókedvű, de szólózásra kevésbé hajlamos Paavo Lötjönen nagy elánnal tették a dolgukat. Profi társulat, magas színvonalú játékot láthattunk tőlük. A program pedig folytatódott a House Of Chains, Not Strong Enough, ´Till Death Do Us Part dalokkal, vagyis inkább a könnyedebb hangvétel felé fordulás utáni szerzemények kerültek terítékre.
  
  Persze azért azt sem felejtette el az Apocalyptica, hogy honnan indultak, és hát nyilván a közönség is ki volt éhezve egy-két Metallica klasszikusra. Így ideje volt előszedni a Master Of Puppets-et, amelynek felejthetetlen kezdőtémájára azonnal ovációban tört ki a közönség. A szokásokhoz híven csak instrumentálisan adták elő a számot, a vokáltémákat Eicca játszotta. A végén azért Perttu bakizott egyet, belekezdett egy újabb verzébe, amikor már nem is az jön, de hát ennyi elnézhető.
  Ha már a feldolgozások időszaka jött, a másik nagy kedvenc, a Sepultura is képviseltette magát az Inquisition Symphony-val. Azért ezeknél a daloknál pontosan érződött, mennyiben is volt más a korai Apocalyptica a mostaninál. Az újabb számok simogató, kellemes melodikus dallamai után sokkal felpezsdítőbbek voltak ezek a zúzós, reszelős tételek, legalábbis számomra.
  
  Ez persze nem jelenti azt, hogy a lágyabb, nagyobb közönség számára is befogadhatóbb daloknak ne lett volna sikere. Most ráadásul behoztak a színpadra néhány széket a csellistáknak, sőt Mikko is kapott egy külön dobcuccot a színpad előterében, így egy kicsit emberközelibbé vált a hangulat. Ebben az idillben adták elő a Bittersweet című számot, gyönyörű háttérvetítéssel, egészen megható hangulatot varázsolva. Ez a koncert egyik csúcspontja volt, talán csak Ville Valo mély, szomorkás éneke tette volna még tökéletesebbé ezt a pillanatot.
  Ez a blokk a régebbi számokról szólt, elhangzott még a legelső saját Apocalyptica szerzeményként felkonferált Harmageddon, valamint a Hope Vol. II. A rajongók örömlázban égtek, a remek előadás, az izgalmas fényjáték és a látványos kivetítés mind hozzájárultak a sikerhez. Aztán újra visszatérhetett a deszkákra Franky Perez, akihez nyilván a vele készült legújabb alkotások állnak a legközelebb. Ő sem panaszkodhatott, mert rögtön három friss tétel, a Riot Lights, Shadowmaker, Hole In My Soul hangzott el vele.
  Mikko eközben észrevétlenül visszatért a normál dobcuccához, most neki jutott egy kis dobszóló lehetőség. A dobos játéka nagyon sokat hozzátett a koncert hangulatához, nem csak az erőteljesen megdörrenő cucc és a pontos, feszes alapok, hanem az a fajta játékosság is megvolt Mikko dobmunkájában, ami még a Master Of Puppets-t és más, hangról hangra ismert klasszikust is képes volt felüdítővé, nem megszokottá varázsolni.
  
  A különlegességeknek még nem volt vége. Volt ugyanis az Apocalyptica-nak 2013-ban egy emlékezetes, Wagner emlékének szentelt bulija, amit lemezre is vettek, ez volt a Wagner Reloaded - Live In Leipzig. Most a magyar közönség is belekóstolhatott egy kicsit ennek hangulatába, a Ludwig – Wonderland című dallal. Bár Richard Wagner szenvtelen képe ott virított a háttérben, az Apocalyptica tagjai most is tanúskodtak arról, hogy nincs ki a négy kerekük. Szó sem volt karót nyelt, vigyázzállásban való tisztelgésről, sőt a banda tagjainak grimaszos képei folyamatos táncot lejtettek, ugráltak a kivetítőn, ezáltal a nevetést is egyszerűen képtelenség volt visszafojtani az előadás alatt.
  A felüdítő tétel után ismét a feldolgozásoké lett a terep, szintén a Metallica keze tette be a lábát a Seek & Destroy-jal, majd pedig egy újabb klasszikus tétel csellós feldolgozása következett, az In The Hall Of The Mountain King. Nem is akárhogy, egy betétben Perttu még a magyar himnuszt is eljátszotta, egy magyar zászlóval a háttérben. Ez persze egekig hatoló ovációt eredményezett, a közönség rendkívül hálás volt és hát valóban nem akármilyen gesztus ez egy világhírű zenekartól. Le a kalappal a fiúk előtt!
  
  És még mindig nem volt vége, a géppuskahangokból, robbanásokból és a helikopterhangból a vájtfülűek már tudhatták, hogy újabb Metallica dal, a One következik. Ezt a nótát is remekül adta elő az Apocalyptica és itt azért nagyon jól megfigyelhető volt, hogy milyen elképesztő zeneiség van a Hetfield/Ulrich koprodukció szerzeményeiben. A finom, lágy felvezetéstől az őrült, zúzós befejezésig tökéletesen felépített dal, az Apocalyptica előadásában pedig újabb csúcspontnak bizonyult a mai estén.
  Igazából ez lett volna a tökéletes befejezés, de még két tétel hátra volt Franky Perez közreműködésével, az I Don´t Care és a rendkívül melodikus Dead Man´s Eyes jelentette a végső zárást. Franky Perez korrektül teljesített, amikor szerepet kapott, különösen a Dead Man´s Eyes-ban adott ki magából mindent. Kissé megilletődötten mozgott a színpadon, nem olyan vérbeli frontember alkat, de meg is mondta őszintén, hogy ő igazából nem más, mint egy ugyanolyan rajongója a bandának, mint bárki más a nézőtéren, csak valóra válhatott az álma, hogy hőseivel együtt zenéljen, sőt közös albumot is írjanak. A szerénység, alázat tehát maximálisan megvolt az énekesben.
  
  A többiek már remekül összeszokott brigádként tépték a húrokat. Mikko-t már többször dicsértem, de Eicca, Paavo és Perttu egyaránt odatették magukat. Bár talán a kezdetekben a szőke Eicca volt az igazi szívtipró, mostanra inkább a menteszerű ing és tányérsapka ruházatától menet közben egyre inkább megszabaduló Perttu vette át a stafétát, gondolom leginkább őrajta legeltették a szemüket a lányok.
  Megmondom őszintén, én nem számítottam túl nagy durranásra az Apocalyptica-tól, mindössze egy korrekt koncertre. A csapat azonban túlszárnyalta a várakozásokat, nem csak látványban és hangulatban, hanem a programban elrejtett meglepetések és ajándékok (Wagner, magyar himnusz, stb.) is remek élményeket jelentettek. A vélemények megoszlanak, kihez a kezdeti, kihez a populárisabb Apocalyptica világ áll közelebb, de abban mindenki egyetért, hogy a finn csapat még mindig elsőrangú élőben.
  


Kulcsszavak:
  apocalyptica     tracer 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Epica, Apocalyptica

Epica + Apocalyptica

Epica, Apocalyptica, Wheel - The Epic Apocalypse Tour

Apocalyptica: a Peltirumpu új verzióját mutatták be

Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe

 programajánló: 
2024. március 22.
Sari Schorr Budapesten
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
2024. március 23.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
Az indie rock királyai, a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
Fear Factory, Butcher Babies, Ignea, Ghost Of Atlantis
Black Veil Brides az Arénában
 kapcsolódó fotók: 

APOCALYPTICA - 2015. október 11. BARBA NEGRA MUSIC CLUB

TRACER - 2015. október 11. BARBA NEGRA MUSIC CLUB
 kiemelt 
Crypta: brazil death metal démonok csapnak le a Barba Negrára áprilisban
  
Második lemezét mutatja be április 12-én Budapesten a Crypta

Március végén érkezik az U.D.O.
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Republic 35
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ill disposed    angelus apatrida    fertőzés    blues b.r. others    katatonia    tony soprano    szerk....    justin sullivan    pixies    christina applegate    tony macalpine    fallujah    japanese voyeurs    slash    amy winehouse    radikális amputáció    johnny english reborn    sziget 2009    amon amarth    aeverium    rotten sound    root    persefone    rick rubin    jazzékiel  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!