hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2004. március 12. péntek   17:27
nincsen hozzászólás

szerző: Móni
Másfél évadnyitó
2004 február 28, A38 Hajó

  A Másfél idei első (lemezbemutató utáni) koncertjét egy hirtelen télbe hajló, de amúgy kora tavaszi estén tartotta az A38 Hajón. Az eseményt annyira nagy várakozás előzte meg, hogy még az egyik legolvasottabb napilapunk is írt róluk néhány sort. A zenekar az év eleji rövid pihenő alatt sem tétlenkedett, de erről majd később.
  
  Az időjárás majdnem elrontotta az estét, a csúszós kulimász miatt kész korcsolyapálya volt mindenhol, így nehezen jutottunk csak el a hajóra. A meghírdetett időponthoz tartotta magát az első fellépő, a Secta Chameleon. Őket még nem igazán láttam mindezidáig. Ha jellemezni kellene zenéjüket, az elektronikus jelleget emelném ki és a sok dobot. Egy nemrég volt Zagar koncert jutott róluk eszembe.
  
  Egy lélegzetvételnyi időt sem engedve a közönségnek a két produkció között a Másfél szinte rögtön a Secta Chameleon után kezdett, nagy meglepetést okozva ezzel. Levente bejelentette a nagy hírt (amit már ezelőtt is sokan tudtunk, ha máshonnan nem is, a Másfél honlapról), minthogy Barnabásnak és Eszternek megszületett a „nagy kislánya”, Janka, majdnem 4 kilóval. Ezúton is gratulálunk nekik! Gondolom Eszter nagyon valószínűleg emiatt is tette félre mindenki nagy bánatára anno a csellózást, előre megérezvén ezt (vagy pedig nem...). A hangsúly persze nem csak ezen volt, hanem természetesen a zenén, melyre most sem lehetett egy csöpp panasz sem. No meg a csodálatosan szépen megvilágított és ötletesen kivitelezett galaktikus színpadháttér is ott volt a toppon. Játszottak két új számot is a Ballaszt és a régebbi albumok anyagán kívül. Érdekes, hogy ezek stílusa inkább a zenekar „hagyományos” hangzásvilágához áll közel, hasonló dallamokat a Mesén vagy a Kínai Náthán hallhattunk utoljára. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy tudat alatt visszatértek a gyökerekhez? Az utóbbi időben ugyanis (a Ballaszt kapcsán) sokak szerint populárisabbá, könnyebben emészthetővé vált a Másfél zenéje; elképzelhető, hogy ők ezt negatív kritikaként élték meg?! Sajnos most elég rövidre sikerült a koncert, de ez érthető egy újdonsült családapánál.
  
  Utánuk Cadik keverte a lemezeket, szokatlanul nagy sikerrel, a még szórakozásra vágyó közönségnek (végül is szombat éjszaka volt). A hazaút sokkal nehezebb volt mint az odaút, ahogy ez lenni szokott; de most még a hóolvadás is nehezítette a közlekedést. Remélem a legközelebbi koncertre kitavaszodik végre, és nem kell hóban/sárban/latyakban (cs)úszva megközelíteni a helyszínt.
  
  Fotók az Underground-on:
  Másfél



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Másfél

A38 Hajó

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Energikus melankólia - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 destruction    sevenfield    madrass    septic flesh    six feet under    harbringer    open air    fabricius anna    cathedral    noomi rapace    scorsese    maurics andrás    helstar    amerika kapitány    soderbergh    sonny and his wild cows    jolie    progness    szegedi ifjúsági napok    system of a down    haunted    amanda seyfried    devastating enemy    deathcore    backyard babies  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!