hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2015. szeptember 18. péntek   09:31
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Piramis - 40. Jubileumi Nagykoncert
2015. szeptember 18., Barba Negra Track



  2015-ben 40 éves a legendás Piramis együttes, mely 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszerűbb zenekara lett. Üstökösként olyan sikeres öt éven mentek keresztül, amilyen addig és azóta sem történt a hazai rockéletben és rengeteg olyan dalt írtak, olyan lemezeket adtak ki, melyek a mai napig szívek tízezreit dobogtatják meg. A zenekar feloszlása után a rajongó tizenkét évet vártak, hogy ismét találkozhassanak kedvenceikkel. 1992-ben öt telt házas koncertet adott az együttes a Budapest Sportcsarnokban, de akkor mégsem lett folytatás. A következő megjelenés 2006 decemberében volt, amikor újra összeállt a zenekar és kétszer töltötte meg az Arénát, azonban a várakozásokkal ellentétben most is elmaradt a hosszabb visszatérés, a személyi problémák miatt nem maradt együtt a csapat.
  
  A Piramis egykori tagjai közül hárman: Závodi János gitáros, Gallai Péter billentyűs és Köves Miklós dobos azonban úgy érezte, hogy nem lehet veszni hagyni a zenei örökséget, a közönség továbbra is igényli a koncerteket, élőben szeretné hallani a dalokat. Ezért felkérték basszusgitárosnak Vörös Gábort, az Ossian egykori tagját, az énekesi posztra pedig Nyemcsók János bizonyult a legmegfelelőbbnek. A csapat a jelenlegi felállásban hat esztendeje járja az országot, pontosabban nem csak hazánkat, hanem a környező országokat is (Szlovákia, Románia, Szerbia, Ukrajna). Számtalan fellépéssel a hátuk mögött 2015-ben is tovább koncerteznek, hogy a mai generációnak is átadhassák azt az életérzést, amit az együttes annak idején is képviselt. Januárban a Barba Negra Music Club színpadán adott teltházas koncertet a zenekar a jubileumi évad első fellépéseként. A fogadtatást látva már akkor biztosak voltak benne, hogy ebben az évben még egyszer találkozniuk kell a fővárosi rajongóikkal. A tavaszi és nyári turné lezárásaként ezért szeptemberben visszatérnek, hogy a Barba Negra Track deszkáiról nyújtsák át ezt az Ajándékot szeretett közönségüknek.
  
  A három eredeti tag biztosítja a Piramis hitelességét, a két „új fiú” zenei kvalitásai pedig garantálják, hogy a zenekar Som Lajos és Révész Sándor nélkül is úgy szólaljon meg 2015-ben, ahogy azt a rajongók elvárják.
  A hangulatot tovább fokozza majd a debreceni Pandora´s Box és az Omen énekese, Koroknai Árpi és az Abrakazabra zenekar gitárosa, Kozma Norbi alkotta Acoustic Gallery, akik többek közt Piramis nóták akusztikus változatait is műsorukra tűzték.
  
  
  2015. szeptember 18. (péntek), Barba Negra Track
  Kapunyitás: 18:00
  Vendégzenekar:
  Acoustic Gallery


Kulcsszavak:
  piramis 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Jinjer: Eugene basszer szerint a zenészek kerültek a piramis aljára

Megjelent a Piramis különleges hangulatú élő lemeze

Hosszú idő után végre jön az új Piramis album!

Megfejtették az Azték piramisépítés titkát

Piramis koncert a Duna-parton

 programajánló: 
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
2025. június 8.
Matteo Bocelli Budapestre készül
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Metallica 2026
Kemény metal, fullos chill – idén sem maradunk Alpárfeszt nélkül
Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 think again    noomi rapace    sum 41    gm49    up in the air    orphaned land    antalgia    eyehategod    begotten silence    zaporozsec    atkinson    molotov solution    utcazene fesztivál    august burns red    letz zep    the carbonfools    millennium-trilógia    the wailers    adni jó    vomit the soul    lakatos róbert    marilyn manson    kaszás géza    one reason to kiss    simai kristóf  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!