lemezajánló [nagylemez]  2004. március 8. hétfő   11:58

nincsen hozzászólás

  A Klimt 1918 zenekar első nagylemeze, az Undressed momento egyfajta metal-parafrázis.
  
  A Klimt 1918 története ´99 októberében kezdődött, mikor is Marco (vokál és gitárok) és Paolo Soellner (utóbbi a dobok mögött) otthagyta a progresszív death metalt játszó Another day nevű formációt. Az Another daynek soha nem jelent meg nagylemeze, két demónál és egy ki nem adott lemeznél nem jutottak tovább, bár a legutolsó, hat számos demó lemez már nagyban hasonlít az Undressed momentora.
  
  A lemez az internetes vásárlásra szakosodott olasz My kingdom music kiadó gondozásában jelent meg. Maga a borító is művészi igényességű, nem kis fejtörésembe került, mire megfejtettem, hogy egy lány vízbe merülő arca látható rajta.
  
  Az Undressed momento leginkább a svéd és angol avantgárd metalzenét (az Anathema saját vonalú doom metalja, a svéd Opeth progresszív és akusztikus-hangszer orientált deathmetalja, az énekes-gitáros Dan Swano kreatív zenéje az Edge of Sanityben és a svéd death-doom metalos trió, a Katatonia) ragadja meg, de a Klimt 1918 továbblép, és ahogy az egy posztmodern művészcsoporthoz illik, a tegnap (a ´80-as évek nagy Hulláma: The Cure, a korai U2, Police, Japan, Duran Duran, Depeche mode, The Smith) és a tegnapelőtt (a Beatles 1967-70-es korszaka) értékeit sem veti meg, metalos és sötét jelleget adva nekik, a Katatonia és az Opeth gothicmetal hangzásával ízesítve. Marco szerint azért fontosak a régebbi zenekarok, mert ők tudták, hogy a metalzene nem csak az erőszakról szólhat, hanem telítve lehet romantikával, érzelemmel, költészettel is. Az irányvonal kiválasztása nem követett különösebb direktívát, a kiadó adta a posztmodern jelzőt a koronghoz. Nosztalgikus hangulatot kelt, hiszen nem a jövőre állít perspektívát, a párbeszéd a múltban és a múlttal zajlik.

  Álomszerű atmoszférát teremtő szövegei helyenként hol nyomasztóak, hol nagyon is szerelmes hangvételűek, ami a fokozott ritmussal kontrasztot alkot. A hangsúly a nosztalgián van, azon, amikor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy lassan (vagy túl gyorsan?) felnövünk. Problémák szűnnek meg, és újak születnek helyettük.
  
  Az énekben nagyrészt a ´80-as évek hatása érződik, a pop-orientáltság, kicsit hatásvadász ugyan, „túlexponált” - és valahol az egész zenének ez a lényege, egy a túlexponáltság -kellemetlen és kényelmetlen rockzene. Maga az ének
  nagyon is tisztán szól, Marco erős hangja a kellő mértékben érzelemteli, vagy épp melankolikus. A ´80-as évek hullámának hangsúlyozása kicsit elkülöníti ezt a lemezt a depresszív zenétől és a gothicmetaltól, amit a zenekar különösen fontosnak érez.
  
  A vibráló gitárakkordok, a duplázó a lábdobon csak ritkán szólal meg, minden egy borzasztóan szép egység felépítésén dolgozik. Forró atmoszférája az elme benyomásait rögzíti, afféle impresszionista zenei világot mutat. Érezhetjük a sokféleség zavarát, ezt a termékeny kuszaságot.
  
  Az első track címet nem kapott ugyan, de kellőképpen illik az utána következőkhöz. Egy lány a fürdőkád vizében teljesen átadja magát a gondolatainak, lehunyt szemekkel merül a víz alá, csak saját magára koncentrál - a meztelen pillanat intim és teljesen személyes. A lemezen több ilyen intró jellegű részlet is hallható, melyek két filmből lettek összevágva, a dalocska a „Gummo” egy soundtrackjéből (Harmonie Korine), a többi a „Pour en finir avec le judgement de dieu” (Antonine Artaud) című filmből került ide. Francia nyelven mond vagy kiabál valamit egy hölgy, utána pedig igazi különlegesség - Marco olaszul énekel néhány igazán szenvedélyesen hangzó sort, majd utána át is vált angolba, szinte feltűnés nélkül. (Ez volt negyedik szám, azaz a We don´t need no music - ahol a szám szövege is fokozza a címben megszólaló gondolatot, pl. „no music, no pain”) Van itt egy 1947-es francia nyelvű rádióbeszéd-részlet is.

  A második szám, a Pale song jellemzi legjobban a lemezt, itt a zenei teljesítmény és képességek teljes mértékben kiderülnek, a dobok és a gitár kontrasztja mellé beúszó énekhang dinamikus, mégis melankolikusabb számot
  készít elő - igazi nagy gitár-riffek és gitárszólók nincsenek, de nem is hiányoznak túlzottan, nem is érdemes végtelenített akkord-sorokat várni, közel sem olyan szájbarágós zene. A dalszövegben nem találjuk a metalra inkább jellemző felépítettséget, nincsenek refrének, bridge betétek - ez változatossá teszi az egyes számokat.
  
  Egy kellően hangos és hanghű sztereó berendezéssel betölthetjük a levegőt ezzel a hullámzó, vibráló komolysággal. Metálos betétei és kissé elborult világa a ma keményebb zenéit hallgatók számára is fogyaszthatóvá teszi a Klimt 1918 zenekar első lemezét, az Undressed momentot.
  
  Marco Soellner : vokál és gitárok
  Alessandro Pace : gitár
  Davide Pesola : basszus
  Paolo Soellner : dobok
  
  1. -
  2. Pale song
  3. Parade of adolescence
  4. We don´t need no music
  5. Undressed momento
  6. That girl
  7. Naif watercolour
  8. If only you could see me now
  9. Stalingrad theme

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: