hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2015. szeptember 7. hétfő   07:54
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Feloszlik a Leander Rising


  Meglepő hírrel szolgált az utóbbi években sikert sikerre halmozó Leander Rising zenekar. A csapat a feloszlását jelentette be, de ezelőtt még egy utolsó búcsúturnéra indulnak, amelynek vége december 27-én egy budapesti koncert lesz a Barba Negra klubban, amit DVD-re is rögzítenek majd. Az okokról nem nyilatkoznak, csak szűkszavúan közös megegyezésre történt hivatkozás.
  
  Alább a közlemény teljes szövege:
  „Egy szomorú hírt kell megosztatnunk veletek. Nehéz szívvel, de közös megegyezéssel arra a döntésre jutottunk, hogy öt év munkája után befejezzük a Leander Rising pályafutását. Elképesztően sok szeretetet kaptunk és kapunk Tőletek, amit szeretnénk azzal is meghálálni, hogy tisztességesen elköszönönünk, ezért ősszel csinálunk egy utolsó turnékört.
  Az utolsó bulit fel is vesszük, és egy nagyon ütős kis koncert DVD-t csinálunk belőle, ami reményeink szerint valamelyest kárpótol majd benneteket addig, ameddig a jövőben elő nem állunk az újabb dolgainkkal, történjen az közös vagy egymástól független zászlók alatt. A Facebook, YouTube és minden más közösségi oldalunk a december 27-ei, Barba Negrás koncertig aktívak maradnak, így ezeken értesülhettek a zenekar jelenlegi dolgairól, illetve a konkrét jövőbeli terveinkről – amint azok kialakultak.
  Tudjuk, ennek a hínek most nem örültök, és borzasztóan sajnáljuk, hogy így alakult, mégis arra kérnénk mindenkit, fogadjátok el döntésünket, hiszen a zene – ami szívből gurult ki belőlünk – megmarad, így bármikor elő lehet venni, még ha ez most sovány vigasz is. Köszönünk mindent, hálásak vagyunk, hogy a kezdetektől fogva ilyen sokan és ilyen szívvel támogattatok bennünket, életünk legnagyobb élménye volt ez a közös kis utazás. Kívánjuk a legjobbakat, és találkozzunk ősszel!”
  
  A búcsúturné állomásai:
  
  Október 16. Székesfehérvár - Fezen Klub
  Október 23. Szolnok - Váròterem
  Október 24. Tatabánya - Roxxy
  November. 1. Debrecen - Roncsbár
  November 7. London – Macbeth
  December 11. Szeged - Rongy
  December 12. Kazincbarcika - Diamond
  December 27. Budapest - Barba Negra


Kulcsszavak:
  leander rising 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

A Leander Rising dobosa a Moby Dick-ben folytatja

Rockmaraton 2015 - 2. rész

Smici 50 – Moby Dick, Bloody Roots, Leander Rising

Leander Rising: szemelvények az új albumból

Depresszió / Subscribe / Leander Rising / Ektomorf / Bloody Roots / Sunset - közös nagykoncert

 programajánló: 
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szeder új dala az élet kanyarairól szól
Jayden Seeley a szólókarrierjét egyengeti
Jövőre jelenik meg a Neck Deep ötödik albuma
Heavy Psych Sounds Fest 2023
The Abbey: december 7-én a Barba Negrában
Előrendelhető a Youth Fountain ’Together In Lonesome´ albuma
Új kislemezzel jelentkezett a megújult Slytract
A Lake Malice az Egyesült Királyság egyik legizgalmasabb új alternatív metal zenekara
Jön a portlandi Dying Wish új albuma
A Chase Atlantic egy friss és szédítő dal formájában tért vissza
Székesfehérváron lép fel a Tiansen, a Pennhurst és a Mirror
Rockzenével a háború ellen
Borotva éles album a Year of The Knife-től
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 péterfy bori love band    one reason to kiss    severe torture    emma watson    crimson shadows    engel    wagner    cadaveres    deep inside    ridley scott     adam sandler    what we all come to need    natalie portman    beat dis    nitzer ebb    project x    amputated    shapat terror    olivia wilde    venom    cataract    scott kelly    magor    enslaved    danger angel  

r43
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!