hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2015. július 8. szerda   04:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Induló zenészek, figyelem: Folytatódik a Cseh Tamás Program!
Megjelent az új évadra szóló első pályázat

  Induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására írta ki az új évadra vonatkozó első pályázatát az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma. A jelentkezési határidő augusztus 3-a.
  
  A Cseh Tamás Program első évének sikerei után újabb induló együttesek kapnak lehetőséget saját album, videóklip megjelentetésére és koncertek megvalósítására. Az Ideiglenes Kollégium pályázatának keretösszege 50 millió forint, amelyből pályázatonként 2 millió forint igényelhető. Az előző évhez képest újdonság, hogy a zenekarok koncertek megvalósítására is fordíthatják a támogatást. A lebonyolítás a tavalyi folyamathoz hasonlóan történik: a pályázatok elbírálása után meghallgatásokra kerül sor, amelyek alapján választják ki azokat a formációkat, akik támogatásban részesülnek. A pályázat leadásának határideje augusztus 3-a éjfél, a döntés 2015 szeptemberére várható.
  
  A színvonalas könnyűzenei utánpótlás biztosítását célzó program az előző évben már bizonyított: a legtöbb, Cseh Tamás Program által támogatott induló együttes már kiadta első saját lemezét (többek között a Fatal Error, az InFusion Trio, a Lóci játszik, Szipka Loops, Noemo, vagy a Volume Under Kontrol). A zenekarok nagy közönségsikerrel lépnek fel több élőzenei rendezvényen, fesztiválon (A38, Belvárosi Fesztivál, Zene Ünnepe, VOLT Fesztivál). Sok dal- és klippremierre került sor, az elkészült számok állandó szereplői az országos és regionális rádiócsatornák zenei műsorainak. Több zenekar, például a Margaret Island vagy a Bagossy Brothers Company önálló lemezbemutató turnét valósított meg, a Babel, a Headbengs és a Margaret Island bekerültek a Nagy-Szín-Pad döntősei közé, az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivált pedig a Soul Surge nyerte.
  
  Az idei év első pályázatán olyan zenekarok indulhatnak, akik legfeljebb egy, nem szerzői kiadású nagylemezzel (minimum 8 dal egy adathordozón) rendelkeznek, és nincs érvényben lévő lemezkiadásra vonatkozó szerződésük, a pályázati felhívás megjelenése előtti egy évben maximum 20 élő koncertet adtak, valamint maximum két olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több mint öt alkalommal játszott.
  
  Regisztráció
  Pályázati felhívás



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hipno5e    sahg    hatóságilag tilos    resident evil    animations    barney és a nők    smash into pieces    vono box    smash into pieces    amy winehouse    music television    gloryful    blahalusiana    more than a thousand    warfect    halott pénz    project x    josh homme    coldplay    born from pain    wolfheart    v.iv fesztivál    bedlam    crosswind    carnivore diprosopus  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!