hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2015. július 1. szerda   04:26
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
AlteRock Boulevard II.


  Az alternatív és rock zene híveinek ad otthont július 4-én az S8 Underground Club, méghozzá a Blaha Lujza Tér közvetlen közelében. Lesz itt minden, ami egy könnyed, de mégis bulis estéhez kell. Italakciók, alter muzsika, alternatív rock, keményebb rock és persze mindez a lehető legkedvezőbb áron. Fellép majd a Fél7, a Mono-Tonic, a Public Smokers az estet pedig a Sezlony zárja. Akinek szüksége van a további talpalávalóra, annak jön a hajnalig tartó Rockdiszkó!
  
  A Sezlony egy 6 tagú budapesti zenekar. Az együttes 2008-ban alakult meg a mai formájában. Az eredeti zenei irány a rock volt, de ehhez nem mindig ragaszkodnak, inkább próbálnak változatosak maradni. A hangszerelésben olyan meglepetés vár minket, mint a trombita, de énekesekből sem akad hiány, mert szám szerint három is található a formáción belül, melyből egyikük bőgőzik is közben.
  
  
  
  A Fél7 egy alternatív zenekar, magyar nyelvű szövegekkel. „A dalok úgy az utóbbi 3-4 évemet foglalják össze és keretezik, nemrég sikerült hozzá találnom olyan tagokat, akik képesek az ötleteik és a tudásuk révén saját magukat is integrálni ebbe a történetbe, így egy szerves egésszé érik a kis zenei világom, egészen kitágul. Nyáron, ha minden jól megy, egy lemezzel ünnepeljük a közös munkát és nagyon reméljük, hogy lehetőségünk lesz így a dalainkat terjeszteni. Egyelőre csak demókat találhattok tőlünk a neten, de azokat is tessék hallgatni, ha érdekel!” – mesélte Fábry Pál
  
  
  
  A Mono-Tonic első felállása 2012 szeptemberében alakult meg. Ekkor még dobos nélkül. Két koncert tapasztalatai, és a visszajelzések hatására dobost keresett a brigád és 2014 augusztusában alakult ki a mostani felállás. A műfaj? Még besorolásra vár. Alternatívnak szokták hívni. De, mi is az, az alternatív? Zenében az átlagostól eltérő, széles körben nem elterjedt rétegzenére szokták mondani. Akkor miért vár besorolásra a stílus? „Véleményem szerint az alternatív nem egy stílus, hanem maga stílustalanság, vagy mondhatjuk úgy is, hogy többféle műfaj egyedi keveréke. Talán ez jellemző ránk legjobban, mert a zenekar tagjai más-más zenei stílusból érkeztek, és így alakult ki ez a sajátos, néha dalonként változó stílusú egyedi hangzás. Csak saját dalokat játszunk, magyar nyelvű szöveggel.” – tudtuk meg Nagy Sándortól, a zenekar basszusgitárosától.
  
  Lendületes, elvont zenét játszik a budapesti Public Smokers. Kocsmákban, pubokban szoktak fellépni, ahol mindig jó hangulatot teremtenek. Olyan zenekarok inspirálták őket, mint a Quimby, Kispál és a Borz, The Doors vagy épp a Dire Straits. Most az S8 klubbot hódítják meg a dohányosok, és mutatják meg mi is az igazi erejük. „Naplopók vagyunk ez nem vitás, nagy a gatyánkon a szakadás...”
  
  
  
  AlteRock Boulevard II.:
  2015. július 04. (péntek)
  Kapunyitás: 18.00, koncertkezdés: 19.30
  Program: Sezlony | Fél7 | Mono-Tonic | Public Smokers | Rockdiszkó
  Belépő: 690 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 type o negative    gulliver utazásai 3d    varg vikernes    lich king    szabad az Á    másnaposok    sadist    rupert grint    rise and fall    p.o.d.    trousers    intimtorna illegál    logan lerman    nergal    manowar    nagyfiúk    shallov    brain drill    rachel mcadams    grindrise fest vi    helgrind    thyrfing    postumus    exodus    jeff bridges  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!