hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2015. június 4. csütörtök   13:13
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Arch Enemy, Drone, Agregator
2015. június 1, Barba Negra Track

  A svédországi melodikus death metalos Arch Enemy új felállását már volt lehetősége megismerni a magyar közönségnek a tavalyi Rockmaraton fesztiválon, most azonban ismételten útba ejtették hazánkat. Ezúttal a szabadtéri Barba Negra Track volt a célpont, és mivel a legutóbbi Sonata Arctica bulitól eltérően ezúttal esőre nem lehetett számítani, egy kellemes nyáreleji fesztiválhangulat kerekedett ki a mai összejövetelből.
  Eredetileg az amerikai metalcore élvonalába tartozó Unearth-szel lett meghirdetve a buli, ám számos egyeztetési probléma miatt végül is elmaradt az amerikaiak koncertje. Igencsak sajnáltam a dolgot, mert 2008-2009 környékén nagyon futott a szekerük, nálunk Magyarországon is szinte évente megfordultak akkortájt, fantasztikusan ütős, emlékezetes bulikkal ajándékozva meg a közönséget. Sebaj, a metalcore rajongóknak csak az idei Rockmaraton fesztiválig kell várakozniuk, hogy újra élőben láthassák az Unearth-öt.
  
  Helyettük az Agregator ugrott be az Arch Enemy elé, így Tass-éknak adatott meg a lehetőség, hogy bemelegítsék a közönséget. A csapatot mostanság ritkábban lehet látni élőben, ebben bizonyára szerepet játszott a basszusgitáros Liviczky Roland tragikus halála, mostanra azonban sikerült megszilárdítani a felállást. A bandának nem állt túl sok idő rendelkezésre, tehát igyekeztek a zenére koncentrálni és ezúttal Tass sem bonyolódott bele a tőle megszokott zegzugos kommentárokba. Olyan dalokat játszottak, mint az Éjfél Felé, Mint Tűz És A Jég, Romok Között, Krómszín Ég Alatt, de mostanra már ezek a szerzemények is megütik az alsó hangon fél évtizedes életkort. Szóval igazán ideje lenne már egy új Agregator hangzóanyagnak.
  A csapat nem szólt túl jól, de az intenzív színpadi munka azért átragasztotta a hangulatot az egyelőre még csekély létszámú jelenlévőkre is. Tass jellegzetes énekstílusa mellett Csóra Miki dallamos vokáljára épít egyre látványosabban a banda, ezt pedig kifejezetten jól teszik. A rajongók mellett még az Arch Enemy dobos Daniel Erlandsson is figyelmesen végighallgatta az Agregator koncertjét a háttérből, ezt talán maga a banda is nagy dicséretként élheti meg.
  
  Ugyancsak előzenekari státuszban érkezett a színpadra a Németországból származó Drone zenekar, akiknek a neve valószínűleg nem mond sokat a legtöbbeknek. Én viszont már a kezdetek óta követtem a csapat életútját, így számomra titkos favoritnak számítottak ma este, ráadásul végre élőben is láthattam őket. A 2004-ben alakult banda 2006-ban megnyerte a Wacken Metal Battle tehetségkutatót és ezáltal nagy reménységnek lettek kikiáltva. A látványos áttörés végül elmaradt, a Drone neve nem került be a közszájon forgó csapatok közé, viszont mostanra már a negyedik nagylemezükkel stabilizálták a pozíciójukat a metal színtéren. A rendkívül erőteljes élő megszólalásukkal pedig végre a magyar közönségnek is bemutatkozhattak.
  A Drone nem az azonos nevű, súlyosan elvont zenei stílusban alkot, hanem az erőteljes groove/thrash metalt vallják magukénak. Zenéjükben a Pantera, a régebbi Machine Head jelentenek jó kiindulási pontot, az említetteknél némileg dallamosabb, hovatovább metalcore-osabb ízzel is nyakon öntve. A hasonló bandák sokszor azért nem tudnak kiemelkedni a tömegből, mert hiányoznak a karakteres, emlékezetes dalok. A Drone-nál mindez megvan, ráadásul a bitang erős megszólalás és az intenzív színpadi jelenlét hatására egyre több érdeklődő ragadt le a nézőtéren, a végére pedig már a vad headbang-elés és a harsány tetszésnyilvánítás is egyre látványosabb méreteket öltött.
  
  A vad kinézetű frontember, Mutz Hempel az üvöltős és helyenként dallamos ének mellett veszettül rázta a fejét és szállította a horzsoló riffeket. Emellett a közönséggel is remekül kommunikált – humorizált a kerítésen kívülről, a hídról kíváncsiskodó érdeklődőkkel, de a színpad előtti tömeget is sikerült csápolásra bírnia. A külföldi zenekaroktól megszokottá vált, magyar nyelven betanult szófordulatokkal viszont kevésbé boldogult, különösen az „egészségedre” kifejezésbe bonyolódott bele, ami persze önfeledt nevetést váltott ki a nézőtéren. Így talán megbocsáthatjuk, hogy hirtelenjében Bukarestként konferálta be fővárosunkat, de szerencsére gyorsan korrigált a frontember. Hempel több alkalommal is jelét adta, hogy nincs kifejezetten képben, éppen merre járnak, szóval némi betekintést kaphattunk a verkli-szerű, szellemileg és fizikailag egyaránt megterhelő turné-életmódba is.
  A csapat játszott a legutóbb megjelent, 2014-es Drone című lemezéről, az ugyancsak jól sikerült For Torch And Crown albumról, illetve a Head-On Collision című debütlemezről, így a tehetségkutatót is megjárt első nagy slágerük, a Theopractical ugyancsak lejátszásra került. A tagság rutinos, összeszokott banda benyomását keltette, látványosan élvezték az előadást, még az előtérben lévő hangládákra is többször felálltak zúzni. Azért a gitáros Justin Bieber frizuráját csak én éreztem cikinek...?
  
  Az Arch Enemy kezdése még nem esett bele a sötétedésbe, de menet közben már a fényeffektek is egyre jobban érvényesültek. Kevés bandánál válik be olyan jól a tagcsere, sőt a frontembercsere, mint a svéd brigádnál. Bár az Alissa White-Gluz-zal készült War Eternal albumnál szerintem több erősebb kiadvány is volt már a csapat életművében, mégis annyira ügyesen intézték a promóciót, hogy a tábor és az ismertség talán még nőtt is, sőt maguk az új dalok is elkezdtek egyre inkább közszájon forogni a rajongók között. Szóval nem csoda, hogy a mai programban is főszerepet kaptak a friss szerzemények és ez a jelenlévők között sem okozott csalódást.
  Alissát nem kellett félteni, elég rutinos versenyző ő már a színpadon és magának az Arch Enemy-nek is már egy éve a tagja. Szóval részéről semmiféle feszélyezettség nem volt tapasztalható, végtelenül profin, sőt hogy úgy mondjam, kecsesen adta elő magát a deszkákon. Teljes mértékben uralta a színpadot, minden szegletében megfordult, mindenhonnan biztatta a nézőket és persze rázta a kékes-zöldes színű, kétségtelenül látványos rőzsét.
  De az egész produkcióra magára is a profizmus volt a legmegfelelőbb szó. Mindenki tökéletesen tudta a dolgát, az első mozdulattól az utolsóig tökéletesen megtervezett volt az egész előadás, Alissa szexis, szaggatott ruháját ugyanígy beleértve. Lehet, hogy ez az ipari profizmus az önfeledt spontaneitás kárára valakinek már visszatetsző, de ez megítélés kérdése.
  
  Az intro után elhangzó Yesterday Is Dead And Gone-ra még kissé ráncolták a homlokukat a rajongók, sőt az elkövetkező néhány dalra is, mert a száraz, erőtlen hangzás nem volt képes felcsigázni a hangulatot. A banda teljesítményére persze nem lehetett panasz, az olyan régi klasszikusok, mint a Burning Angel és a Ravenous, avagy a látványos vetítéssel súlyosbított újabb dalok, mint a War Eternal és a Stolen Life, remekül megfértek egymás mellett. Talán a program negyedéig kellett várni, amíg elfogadható módon összeállt a hangzás is, innentől már tényleg vastagon, erőteljesen, arányosan szóltak a hangszerek, mindez a közönség hangulatára is egyre érezhetőbb hatással volt.
  A banda nagyjából ide-oda ugrált az új lemez és a 2001-2011 időszak nótái között, egyedül a Rise Of The Tyrant album maradt ki (meg persze a Liiva-s kiadványok, de úgy látszik, ezekről a dalokról már tényleg le kell mondanunk élőben), amit igencsak fájlaltam, például egy Revolution Begins nótát el tudtam volna viselni... De helyette hallhattuk a sötét hangulatú My Apocalypse-et, a közönségéneklést ötletes módon dalszöveg kivetítéssel biztató You Will Know My Name-et, előkerült a 2011-es Khaos Legions album egyik emlékezetes tétele, a Bloodstained Cross, a Doomsday Machine korong egy ritkábban szereplő szerzeménye, a Taking Back My Soul, majd pedig az igen emlékezetesre sikerült As The Pages Burn-t zenghették együtt a rajongók Alissával.
  
  A vokálokba Mike Amott is besegített, az ő gitármunkája mindvégig lenyűgöző volt. Elegánsan és nagy odafigyeléssel pengetett, a szólókat pedig az új szerzeménynek számító Jeff Loomis-szal osztották meg testvériesen. Az Arch Enemy egyik jellegzetessége a melodikus, andalító hangulatú váltakozó ikerszólók, ebben remek partnerre lelt Amott Loomis-ban, noha utóbbi zenei munkássága nem kifejezetten erről volt ismert. Jeff Loomis a koncert folyamán nem volt annyira markánsan előtérben, szóval ez a banda nem az ő egójáról szól. Kérdés, hogy hosszú távon is működni fog-e köztük a kémia.
  Az Anthems Of Rebellion album egyik nagy pillanata, a Dead Eyes See No Future idejére már a rajongók is a csúcson pörögtek, a 2003-as sláger után pedig a jelenbe repültünk, az Avalanche nóta segítségével. Majd jött szintén az új lemezről egy emlékezetes tétel, a No More Regrets, az általában kevésbé értékelt Khaos Legions albumról származó No Gods, No Masters viszont egyenesen a koncert csúcspontját adta!
  
  Alissa remekül hergelte fel a jelenlévőket, olyannyira, hogy még egy össznépi ugrálásban is részt vettek a megjelentek az énekesnővel együtt. Ez azért tényleg egy nem mindennapi pillanat volt, bár már az Amon Amarth kapcsán is úgy tűnik, lassanként hozzá kell szokni, hogy még az ilyen death metal-t melodikusabb irányból közelítő bandáktól sem lesz idegen ez a fajta „jumpthefuckup”.
  A koncertből nem maradhatott ki a We Will Rise sem, szintén egy nagy sláger, ezúttal Alissa White-Gluz előadásában. Eddigre már nagyjából besötétedett, így a ráadásra a fényekkel szították tovább a közönség hangulatát, amíg visszatért a csapat a színpadra. A végére három különböző karakterisztikájú dal hangzott el: a War Eternal lemez nyitánya, az őrületes blastbeat-ekkel tűzdelt Never Forgive, Never Forget, az instrumentális Snow Bound, ahol Amott és Loomis csodálatos összjátékában gyönyörködhettünk, és egy slágeres, azonnal emlékezetbe ragadó gyors, zúzós tétel, a Nemesis. A már megszokott levezetés során a banda még utoljára elbúcsúzott a rajongóktól, szórták a pengetőket, a setlist-eket, dobverőket, és természetesen közös fotó is készült.
  
  Az Arch Enemy ma tökéletesen megmutatta, hogy egyrészt az új felállás életképesebb, mint valaha, másrészt hogy miért is jelentik a melodikus death metal stílus csúcsát. Egy végtelenül profi előadást láthattunk, ahol mindenki pontosan tudta a dolgát, minden látványelem precízen meg volt tervezve, a zenészek óramű pontossággal tették a dolgukat. A ritmusszekció, a Daniel Erlandsson és Sharlee D´Angelo összeszokott párost alkotnak, utóbbi ráadásul példás és intenzív színpadi jelenléttel zúzott. Alissa teljességgel meggyőző volt, mind a személyiségét, mind a kiállását, mind a brutális hangját tekintve, semmiféle fáradtság és elgyötörtség nem látszott rajta az előadás folyamán. Amott hozta a szokásos formáját, szerintem a legtöbben inkább Jeff Loomis beilleszkedésére voltak a legjobban kíváncsiak.
  Loomis inkább a szólóknál bontakozhatott ki, itt tényleg beletehette saját magát, a riffeléseknél annyira nem volt előtérben. Tudjuk jól, hogy ő egy nagyon domináns dalszerző és a színpadon is mindig központi figura volt, szóval számomra kérdéses, hogy Amottal a „két dudás egy csárdában” effektus mennyire fog működni. A színpadon biztosan kedélyesen eljátszogatnak, ez látszott is, de vajon dalírás tekintetében is hagynak-e befolyást Loomis-nak? Ha igen, az érdekes hatással lehet az Arch Enemy világára, ha nem, akkor szerintem előbb-utóbb meg fog szakadni a kooperáció. Úgy gondolom, hogy a War Eternal lemez egy eléggé biztonsági játék volt, ha egy új korongon Alissa képességeit még inkább kihasználják, netán Jeff Loomis is ad egy-két csavart a történetbe, az Arch Enemy talán nagyobb közönséghez juthat el, mint eddig bármikor.
  Szép létszám gyűlt össze ezen a hétfő estén, a közönség szemmel láthatóan elégedett volt a látottakkal. Noha a korai kezdés, a hétköznap, a másnapi munka/suli nem volt ideális a túlzott bulihangulatra, mindebből kifolyólag valószínűleg a tütüke se fogyott olyan mértékben, hogy rátegyen egy lapáttal az őrjöngésre, azért a közönség kitett magáért. Már a Drone is képes volt mozgásba hozni a nyakcsigolyákat, az Arch Enemy pedig a jól ismert slágerekkel és az új szerzeményekkel egyre jobban beindította a rajongókat, így a végére a headbang, a pogó, az ugrálás, sőt a circle pit egyaránt működtek. Jó úton jár a svéd csapat, reméljük a következő dobásuk még a War Eternal-nál is nagyobbat fog szólni.
  


Kulcsszavak:
  arch enemy     drone     agregator 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Agregator

 kapcsolódó cikkek: 

FEZEN ´19

Érkezik az Arch Enemy a FEZEN-re

Arch Enemy, Dimmu Borgir, Demons & Wizards és sokan mások a szlovéniai Metaldays-en

Agregator: Semmiből – A Semmin Át

Pokerface: egy Arch Enemy feldolgozással jelentkeztek
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls
Mustasch, Dynamite és a Motorjesus
Insomnium, The Black Dahlia Murder
Beast In Black, Myrath
Tommy Emmanuel és Ripoff Raskolnikov
Paul Gilbert
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz)
Julian Sas Band
Evanescence, Veridia
Luis Fonsi
 kapcsolódó fotók: 

ARCH ENEMY - 2015. június 01. BARBA NEGRA TRACK - EUROPEAN WAR ETERNAL

ARCH ENEMY - 2015. december 12. PAPP LÁSZLÓ SPORTARÉNA - ENDLESS FORMS MOST BEAUTIFUL TOUR 2015

DRONE - 2015. június 01. BARBA NEGRA TRACK - EUROPEAN WAR ETERNAL
 kiemelt 
GAEREA, Numenorean
  
Last minute jelleggel most Pénteken a kortárs black metál két zenekara fog ellátogatni hozzánk

Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban
Six Score [at] x Indoctrinate [at] x Mass Reaction x On Graves
2020. szeptember 2-an Budapesten koncertezik a Pixies
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the orange strips    gillian anderson    no strings    james keenan    danny elfman    jazzékiel    cherokee    your demise    turisas    flotsam    hollyhell    mr. big    anna&thebarbies    efott arcok    vl45    voices of destiny    sidetracked!    reese witherspoon    run for power    péterfy bori & love band    gary lightbody    parway drive (aus)    lacuna coil    la casa fantom    alice in change  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!