hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2015. május 11. hétfő   17:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Víziszínpaddal ünnepli a teltházat a Fishing


  Csak úgy mint tavaly, idén is már elővételben elkelt az összes jegy a Fishing on Orfűre, pedig még tartogatnak meglepetéseket a szervezők.
  
  Víziszínpad
  Idén víziszínpaddal kedveskedik vendégeinek a már teltházas Fishing on Orfű. A tó felszínén, a part közelségében rögzített szinpadon délutánonként ad majd akusztikus minikoncertet az adott nap egy-egy fellépője, amit akár matracokról, a vizből, a színpadot teljesen körbeúszva is hallgathatnak majd az érdeklődők. „Az ötlet adta magát, hiszen a tó gyönyörű, a látogatóink is imádják és mobilstégünk is van. Valószínűleg rendkívüli élmény lesz a tófelszínen lebegve hallgatni a kedvenceid akusztikus dalait„ – mondta el Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke. A Víziszinpad részletes programját június elején jelentik be.
  
  Off-programok – indul a jelentkezés
  Az off-programok jelentkezését is hamarosan elindítják a szervezők. A legendás fröccs- és sörtúrákra általában órák alatt elkel az összes jegy, ezért érdemes gyorsan kattintani jövő hétfőn 12:00 után, ugyanis ekkor indul az online jelentkezés az összes szabadidőprogramra. Idén túrát vezet Háy János és Beck Zoltán, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs, Kispál András, Dióssy Ákos, valamint a Maszkura és a Tücsökraj zenekar is. A szabadidőprogramra vágyók még számos túrából, sportrendezvényből és egyéb kulturális eseményből választhatnak. Minden részlet megtalálható a www.fishingonorfu.hu oldalon.
  
  PTE-nagyszínpad
  A Fishing on Orfű és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésének értelmében a fesztivál 2. számú nagyszínpada a PTE nevét viseli majd. A fesztivál új helyszíneként debütál a PTE party-tér, ahol az egyetem egész nap nyereményjátékokkal, kulturális programokkal, ingyenes egészségügyi szűrésekkel, valamint saját fúvószenekarával, a PTE Brass Band-del és a PTE Táncegyüttessel várja majd a fesztivál látogatóit
  
  Program
  Jó hír a családdal érkezőknek, hogy a Borfalu színpad délutáni programsávját kifejezetten gyermekkoncertek töltik majd ki: Palya Bea, Rutkai Bori és a Kaláka zenekar is a legfiatalabb generációnak kedveskedik különleges délutáni programjával – az esti „rendes” koncertje előtt.
  
  Az idei Fishingen adja második tematikus életmű-összegző koncertjét a Kispál és a Borz, búcsúzik a HS7, a Subscribe és az Isten Háta Mögött, az aktív zenei produkciók közül pedig ott lesz mindenki, aki számít a hazai alternatív könnyűzenei színtéren.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 17.
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
2025. május 18.
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben! (Dürer Kert - Budapest)
2025. május 19.
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 kiemelt 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
  
Az 1986-ban alakult brit Carcass a death metal egyik megkerülhetetlen zenekara, a korai lemezeikkel a goregrind műfaj alapjainak letételében működtek közre, későbbi albumaikkal a dallamos death metalban alkottak korszakalkotót

Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kosheen    blues b.r. others    earthsblood    the killers    favreau    all shall perish    nina hagen    kutyák És macskák    bonobo    combust    vojnits    the casting out        emmure    amon amarth     noomi rapace    felemelkedés    scott pilgrim    kid rock    death by stereo    harlem gospel choir     autumn    korog    felemelkedés    azfeszt  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!