hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2015. május 11. hétfő   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Svartidauði (ICE), Antediluvian (CAN), Emptiness (BEL) a Showbarlangban


  Az Izland és a metal szavak közt a kapcsolatot hosszú időn át egyedül a Sólstafir jelentette, és ez nem is volt meglepő, hiszen egy 300 000 lakosú szigetről beszélünk, ennyi főre pedig más országokban sem jut sokkal több kiemelkedő zenekar. Ezért is szokatlan jelenség, hogy az utóbbi pár évben szinte a semmiből kinőtt egy komplett izlandi metalszíntér – mindenesetre a dolog megtörtént, és az is tény, hogy a szcéna középpontjában a most Budapestre látogató Svartidauði áll.
  
  
  
  A négytagú zenekar 2002-ben kezdte meg működését, ám fennállásának első tíz éve a gyakorlás-próbaterem-demófelvételek szentháromság jegyében telt el. 2012-ben viszont megjelent az együttes Flesh Cathedral című debütalbuma, és nyugodtan mondhatjuk: a hosszas rákészülésnek megfelelő méretű lökéshullámot is generált. A Svartidauðivel egy új dimenzió született a black metalban – vannak persze hatásaik, legyen szó akár a francia és norvég bandák némelyikéről, akár egyes death metal zenekarokról, sőt bizonyos fokig még a posztmetalról is, de mindez nem számít igazán. Amit ők csinálnak, annak ugyanis sikerült felülemelkedni az inspirációk puszta vegyítésén, és ezzel létrejött az izlandi black metal sajátos arculata, melyet masszív, egészen gigászi dalszörnyetegek és vaskos, rétegelt, a változatos témák sokaságát homogén egésszé formáló hangzás jellemeznek. A végeredmény: univerzális pusztító fegyver.
  
  
  
  Bár a zenekar 2012 óta csak egy EP-t adott ki, ázsiójuk folyamatosan emelkedik, ami főleg élő aktivitásuknak köszönhető – fesztiválok terén idén például már a Roadburnt és a Brutal Assaultot is kipipálhatják. Magyarországra szintén most jutnak el először, és az An Unpleasant Journey névre keresztelt turné keretében két nem akármilyen társfellépő is elkíséri őket. A kanadai Antediluvian a káosz szolgálatában végzi tevékenységét: durva, de inkább bizarr és absztrakt, mintsem komplex death metalja olyan előadókkal állítható párhuzamba, mint a Portal vagy a Mitochondrion, míg a belga Emptiness helyenként fagyos, helyenként viszont a Toolt is megidéző, vibráló, szellős zenéje a turnétársakéhoz képest akár slágeresnek is tűnhet, de újra és újra becsavarodnak azokba a sötét mélységekbe ők is, ahonnan a másik két banda nyeri az ihletet.
  
  
  
  A helyszín:
  ShowBarlang Klub
  IX. Soroksári út 58.
  
  A klub megközelítése: Vágóhíd területén a nagy toronyinál.
  
  Belépő:
  Elővét: 3900 Ft (első 100 db)
  helyszín / doors: 4900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Wolves at the Gate: új klip, új lemez, és egy világ, amit nem akarsz
Get Out My Face: Shirley Manson nem kér többet a világból
Megjelent a Platon Karataev új lemeze
Punkból popba – Blnko új dallal hozza a lendületet!
Megérkezett a Silverstein új kislemeze, a Negative Space, a közelgő Pink Moon előzetese
Knives: káoszból arany, megjelent a Glitter
Love What You Can While You Still Got Something Left To Love – a dead7 legmélyebb vallomása
Wilder. – Better Days: Napfénybe mártott melankólia és újrakezdés Dél-Kaliforniából
 kiemelt 
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
  
A metalcore műfaj élvonalában mozgó We Came As Romans ismét megmutatja, miért számítanak alapvetésnek a modern metál világában: itt az új single, a „Bad Luck”, egy mélyről jövő, érzelmekkel teli, mégis felemelő dal, amihez látványos klip is készült George Gallardo Kattah rendezésében

Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the order of apollyon    sirenia    szexhead    vicky sunday    ulver    neaera    grindrise    péterfy bori    e-force    trabant    björk    live on ten legs    disney    jamie chung    sleepless    a világűr hangjai    szex és new york 2.    the prodigy    mick jagger    sienna miller    cojones    mob rules    wasp    orden ogan    hanna  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!