hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2015. május 5. kedd   21:47
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Újra kiadott debütalbumával érkezik Budapestre a Sonata Arctica
2015. május 13, Barba Negra Track



  Múltidéző műsorral érkezik Budapestre május 13-án a Sonata Arctica és a Freedom Call. A finn power metal zenekar 15 évvel ezelőtt megjelent debütáló albumuk, az Ecliptica újra felvett változatát mutatja be élőben, a németek pedig a 666 héttel ezelőtt megjelent Eternity lemezük dalaival várják majd a Barba Negra Track szabadtéri színpadán a látogatókat. A múltidézők előtt egy fiatal svéd zenekar, a Twilight Force is bemutatkozik.
  
  Éppen 15 évvel ezelőtt, az 1999-es és a 2000-es évek fordulóján tette meg a Sonata Arctica a világhír felé vezető legfontosabb lépéseket. Az akkor már öt éve létező finn power metal zenekar ugyanis ekkor adta ki Ecliptica című debütáló lemezét a Spinefarm kiadónál, majd ezt követően a műfaj legismertebb zenekarai, a Stratovarius és a Rhapsody oldalán járhatták be Európát, köztük Magyarországot is. A finnek azóta is rendszeresen adnak ki új lemezeket, melyekből eddig összesen 8 készült – a legutolsó, Pariah´s Child című 2014-ben jelent meg.
  
  Az új stúdiólemez készítése mellett a Sonata Arcticának arra is maradt tavaly ideje, hogy ismét feljátssza és kiadja a legelső lemez dalait – ezt hallhatjuk az Ecliptica: Revisited című, a 15. születésnapra készült felvételen.
  
  Henrik „Henkka” Klingenberg, a zenekar 2003-ban csatlakozott billentyűse így nyilatkozott az új kiadványról: „Amikor javasolta nekünk a japán lemezkiadónk, hogy vegyük fel újra az Ecliptica album dalait, elsőre meglehetősen furcsának találtuk a felvetést, de aztán megbarátkoztunk a gondolattal. Úgy gondoltuk, hogy mivel az akkori felállásból csak az énekes Tony, és a dobos Tommy tagja most is a zenekarnak, ezért érdekes lesz előszedni ezeket a dalokat, és ismét kipróbálni őket. Természetesen nem szeretnénk megváltoztatni a múltat, így a zenekar történetének kezdő mérföldköve továbbra is az eredeti Ecliptica marad, amely egy különleges, a maga módján ártatlan és rendkívül lelkes állapotban született meg, amit nem is lehetne ma már megismételni, hiszen már nem vagyunk tinédzserek. Ennek megfelelően az új változat inkább egyfajta tisztelgésnek tekinthető, és azt is bemutatja, hogy a korai dalok hogyan szólnak a jelenlegi felállás előadásában. Igyekeztünk megtartani a dalok eredeti szerkezetét, de a különbség azért jól hallható: így született meg az Ecliptica 15. születésnapi verziója. Reméljük, hogy a rajongóknak legalább annyira tetszik majd ez a lemez, amennyire mi élveztük ezt a sajátos múltidézést, és a csapat gyökereinek újra felfedezését.”
  
  A Sonata Arctica tagsága végül úgy döntött, hogy az évfordulót a rajongókkal közösen is megünnepli, így egy különleges turnéra indulnak 2015 tavaszán: a koncerteken ugyanis – a legnagyobb slágerekből készült válogatás mellett - egy az egyben végigjátsszák a legendás debütalbumot, ami különleges, egyszeri alkalmat kínál a zenekar korai munkásságát kedvelők, és az életművet jobban megismerni akarók számára.
  
  A turnén a szintén power metalban utazó német csapat, a Freedom Call is ott lesz. A finnekhez hasonlóan ők is különleges, visszatekintő műsorral készülnek, hiszen nemrég adták ki újra az Eternity című, eredetileg 2002-es lemezüket – az apropó némileg szokatlan, de nagyon heavy metal: a banda számításai szerint a lemez ugyanis éppen 666 héttel ezelőtt látott napvilágot. Az új változatban egy extra lemez is jár a digipack formátumban megjelenő eredeti album mellé, így a dalok élő változatát, feldolgozásokat és egy teljesen új nótát is megismerhetünk.
  
  A két zenekar koncertjére Budapesten május 13-án kerül sor a Barba Negra Trackben, mely a Rákóczi híd budai hídfőjénél található. A turnén egy svéd szimfonikus power metal banda, a Twilight Force is szerepel majd: a 2011-ben alakult zenekar a fantasy világból merít ihletet, első lemezük tavaly jelent meg, Tales Of Ancient Prophecies címmel.
  
  A Concerto Music bemutatja: Ecliptica Over Europe
  2015. május 13., szerda 18 óra
  Budapest, Barba Negra Track
  Sonata Arctica, Freedom Call, Twilight Force koncertek
  Belépő: rockboltokban és a Barba Negra weboldalán 4900 Ft, jegyértékesítő hálózatokban 5900 Ft, majd május 4-től a jegyértékesítő hálózatokban, valamint a koncert napján 6900 Ft
  Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában, a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.
  


Kulcsszavak:
  sonata arctica     freedom call 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben

Stratovarius és Sonata Arctica: közös turnén érkeznek a power metal titánok

Fear Factory, Stratovarius, Sonata Arctica, Deathstars, Poets Of The Fall, Annisokay, Beast In Black, Gloryhammer, Wind Rose, Thy Art Is Murder, Whitechapel, Fit For An Autopsy

Sonata Arctica: elhalasztódik az akusztikus turné, csúszik élő album is

Akusztikus lemezzel koncertezik novemberben Budapesten a Sonata Arctica

 programajánló: 
2024. október 5.
Normandie + Our Last Night a Barba Negra Red Stage-en
2024. október 6.
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. október 9.
Sonata Arctica, Firewind, Serious Black: hármas lemezbemutató októberben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Dark Funeral: 8 év után headliner eu turnéval tér vissza a svéd black metal csapat
Megérkezett a Budapest Park Winterfest line-upja!
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Dream Theater: vinylen adja ki újra életművét az ősszel Budapesten játszó progmetal zenekar
Malterosfiú, eskető pap, borász, teknősmedence-takarító, piackutató – szinte nincs olyan szakma, amit nem próbáltak ki a Quimby tagjai
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
METZ először koncertezik Magyarországon
Alec Benjamin 2025. márciusában ismét visszatér Budapestre!
 kapcsolódó fotók: 

SONATA ARCTICA - 2015. május 13. BARBA NEGRA - ECLIPTICA OVER EUROPE

FREEDOM CALL - 2015. május 13. BARBA NEGRA - ECLIPTICA OVER EUROPE
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 isis    jim croft    ensiferum    the cult    babymetal    veil of maya    taking dawn    flynn    paul di´anno     christoph waltz    distillator    no strings    nervosa    a pénz nem alszik    charlie winston    javier bardem    hour of penance    volt fesztivál    lou reed    mint gloria estefan    halflives    kontroll csoport    a diktátor    nick holmes    jinjer  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!