hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2004. február 23. hétfő   14:57
nincsen hozzászólás

szerző: Barnabás
Darkendome (CRO), Born Holm, Frost, Gholgoth, Baskiria
2004 február 7, Vörös Yuk

  Born Holm, Frost

  Február 7-én került megrendezésre a VII. Christraping Festival öt keménykötésű black metal horda részvételével. Az Árpád hídhoz közeli Vörös Lyuk adott helyet a koncertnek. A pincehelységben kialakított klub egészen hangulatosan van kialakítva. Egyetlen hibája talán a kis színpad, amely a fellépő bandákat elég nagyfokú mozdulatlanságra kényszeríti.
  
  Este hét óra körül érkeztem, ekkor már elég nagy tömeg fogadott a zene underground jellegéhez viszonyítva. Ezután egy fél órás ruhatári várakozást követően, ami a nyugdíjas ruhatáros néni „sztahanovista” munkamoráljának volt köszönhető, sikerült végre bejutni a koncertterembe.
  
  Kis várakozást követően, nyolc óra után csapott a húrok közé a Born Holm gárdája. Ekkorra már a közönség is megtöltötte a Vörös Lyuk koncerttermét, nem gondoltam volna, hogy ennyien meg fognak jelenni a mai estén! A Born Holm együttese számomra elég érdekes módon fele-fele arányban élt az arcfestés lehetőségét illetően. Biztos egységesebb lett volna a színpadkép, ha mindannyian ki vannak festve. Egyébként magabiztosan, meggyőző erővel adták elő számaikat, csak hát maguk a szerzeményeik egyhangúnak, ötlettelennek tűntek. Az első pár szám után unalomba fulladtak a kicsit hosszúnak tűnő dalaik. Sajnos a gyenge hangzás sem támogatta a koncert élvezhetőségét. Körülbelül 40 perc zenélés után vonultak le a színpadról.
  
  Rövid várakozás után már be is robbant a színpadra a Frost együttese. Náluk a hangzás is javult, így már jóval élvezhetőbb volt a produkciójuk. Fekete-fehér arcfestékkel mázolva, kellő energiával megtámogatva adták elő az általában szélvészgyors tempójú számaikat. Hogy változatosabbá tegyék szerzeményeiket, sokszor hallhatunk atmoszférikus, hangulatteremtő részeket is náluk. Az egyetlen gondom nekem itt is a néhol klisés riffekkel, és a végére már unalomba fulladó, egymásba folyó dalaikkal volt. Ők is körülbelül háromnegyed órát játszottak.

  Gholgoth, Baskiria

  A következő zenekar előtt kicsit alaposabban is belefüleltem a koncertek közötti szünetekben a várakozó nézőközönségnek bejátszott számokba. Mit ne mondjak, nagyon jó ízléssel válogatták ki a CD-ket, egy-két szám lejátszása közben szinte jobb hangulat alakult ki, mint a koncertteremben. Volt többek között At the Gates, Dying Fetus, Cryptopsy, Amon Amarth, Kataklysm.
  
  Negyed órás szünet után megkezdte a Gholgoth nevű zenekar az új lemezének bemutatóját. A black metalt death metalos riffekkel elegyítő zenekar 30 percben adta elő az új lemez jobbnál jobb számait, az utolsó 10 percben pedig régebbi számokat adtak elő. A felbukkanó death metalos döngölő riffeknek köszönhetően a csapatnak sikerült közelebb kerülnie a szívemhez. Az erős gitárhangzás pedig tovább emelte az előadás hangulati értékét. A gyorsabb és a lassabb számoknak köszönhetően a program is végig változatos maradt. Szerintem ezen az estén ők produkálták a legjobb színvonalat! Csak így tovább!
  
  A Baskiria ízig-vérig black metal hordája következett. A körülbelül háromnegyed órában előadott produkció erőteljesre sikeredett. A nordikus, szélvészgyors témák mellett felbukkantak lassabb, vészjósló riffek is a zenét kellően színesítve. Néhol egész jó, érdekes megoldásokkal is operál a Baskiria, így némiképp kitűnik a black metal bandák sűrű erdejéből. Láthatóan a közönség is lelkesedett a bandáért, az első sorokban ment is a fejrázás nagy elánnal. A hangzással nem nagyon akadtak problémák, elfogadható szinten mozgott. Talán a végére fáradt meg kissé az előadás, de így is egy jó koncertélménnyel gazdagodhattunk.

  Darkendome

  Az est főbandája, a horvát származású Darkendome produkciója következett. Az elég késői kezdés nem kedvezett a zenekarnak, mivel a sok előbanda miatt csak hajnali egy óra körül kezdték meg programjukat. A közönség száma is jelentősen megcsappant. Nem csak a körülmények miatt volt csekélyebb az érdeklődés: a végig szintetizátorral kísért, dallamos, kissé divatos zene nem váltotta ki az igaz black metal hívők érdeklődését. Ugyan a hangzással nem nagyon volt gond, de az előbb említett stílusbeli másság miatt szinte kiürült a koncertterem. Ennek ellenére kellő energiával, és megfelelő hangszeres tudással adták elő számaikat. Ugyan nekem sem fekszik ez a szintis, dallamos black metal, de a stílus rajongói biztosan élvezték a koncertet. Sok egyéniség nem volt a produkcióban, de azalatt a kb. háromnegyed óra alatt hallgatható volt.
  
  Azt hiszem, hajnali kettő körül mindenki elégedetten távozhatott a Vörös Lyukból. Az alacsony, alig ezer forintos belépő árából láthatott öt black metal bandát. A körülmények is megfelelőek voltak, a hangulattal sem volt különösebb probléma. Annyit nyújtott ez a koncert mindenkinek, amennyit előzetesen el lehetett várni tőle: pusztító black metalt. Se többet, se kevesebbet.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Vörös Yuk

Planetnoir

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
Niia a Dürerben
The Offspring Supercharged worldtour - featuring Simple Plan Budapesten
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 futurspektiv2    kárpátia    kimnowak    banco de gaia    shining    our existence is punishment    jeff scott soto    billy talent    Északi támpont egyesület    tank    slytract    indian    org4org    milkovics mátyás    európa kiadó    facebook    timebomb    charlie    dreyelands    ensiferum    nyomorultak    hentesek    stereomilk    kézdy luca    moratorium  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!