hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2015. április 13. hétfő   08:27
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Niburta: bemutatkozik az új felállás


  Január elején egy exkluzív akusztikus bulit adott a Niburta zenekar a Club 202-ben, ami egyben Martina búcsúkoncertje is volt. Szerencsére a zenekar barátainak támogatásával fel is tudták venni az egész show-t. Itt is köszönet illeti Jipa Andrást és Szappanos Zoltánt.
  Az alábbi linken meg is tudjátok tekinteni:
  
  
  
  A zenekar ezután 6 fővel folytatja, új irányvonal mentén, új ötletekkel és új tagsággal.
  „Zeneileg az évek folyamán mi is alakultunk, fejlődtünk, és mint eddig is, most is szeretjük a kihívásokat és az újdonságokat. Egy más zenei világba szeretnénk belekóstolni, hiszen azt szeretjük játszani ami nekünk is tetszik. Az eddigi 4 év rossz koncerttapasztalatiból levontuk a tanulságokat: arra jutottunk, hogy a színpadon csak a metal szekció lesz látható, míg a népzenei és egyéb megoldásokat sampler fogja helyettesíteni. Erre sok fejcsóválás, rossz szájíz és csalódottság után jutottunk.
  2014 év vége felé körvonalazódott, hogy a zenekar és Martina útjai külön fognak válni, hiszen megrekedt az alkotói folyamat. Hamar megtaláltuk méltó utódját, aki a mostani elképzelésekbe teljesen beleillik, megvan az összhang, úgyhogy beindult az alkotás. Ő Rózsa Laura.
  Tavaly tavasz óta Hajba Gergő helyettesítéséről is gondoskodnunk kellett, azóta Nagy Balázzsal koncerteztünk, akinek hálásak vagyunk nem csak ezért, hanem a ReSet EP-be fektetett munkájáért is. Mostanra megtaláltuk az emberünk Galacsik Zoltán személyében, akit talán páran az Ankh zenekarból ismerhettek régebbről. Teljes a csapat és nagy a lendület is, készül az új album aminek a címe a Dive into Ascension, amit a Nemzeti Kulturális Alap is támogat. Ez számunkra hatalmas megtiszteltetés és öröm.
  Kevés koncerten lehet elcsípni minket nyáron itthon, mert főleg az új számokkal leszünk elfoglalva, szeretnénk megörvendeztetni Titeket egy kiváló albummal, még idén.” - írta Hormai Balázs, a zenekar alapítója.
  
  A bejelentés ellenére sajnos az idei Rockmaratonon nem találkozhattok a csapattal időpont egyeztetési problémák miatt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ice Nine Kills új dala: „The Great Unknown”
Hopeless Records és Fat Wreck Chords egyesültek
We Came As Romans Budapesten!
Tony Iommi a Black Sabbath búcsúkoncertről: hat-hét számot is játszhattunk volna
Ellentmondásos dalhoz készített videót a Chalga
Dance Gavin Dance: itt a Trap Door, szeptemberben jön a Pantheon
A Galactic Empire újra támad: október 24-én jön a Cinemetal!
Pinkshift: augusztus végén jön az Earthkeeper, itt a “Vacant” klip!
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 data animal    dropout kings    zaphod    deals death    job for a cowboy    constants    bal-sagoth    the rotted    spacesh!t    turmion kätilöt    kick/ass    distorted impalement    bathory    emma stone    goatwhore    bourne    hooligans    skinny lister    alíz csodaországban    poem    deák bill    josh homme    másnaposok 2    tango underground    joy division  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!