hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2015. március 30. hétfő   16:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Versenyfilmek a Titanicon


  2015. április 10-18. között Budapesten, öt helyszínen fut majd a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő eseményen idén nyolc – egy svéd-norvég, egy koreai-kanadai, egy francia és egy finn dráma, egy amerikai horror, egy görög és egy pakisztáni thriller valamint egy török romantikus - film vetekszik majd a Hullámtörők-díjért, köztük kettő elsőfilmes alkotás. Az idei versenyfilmekben közös, hogy mindegyik egy-egy kivételes női sorsot ábrázol, melyekben társadalmi feszültségek, az anyaság, a szerelem és a szabadság témája jelennek meg. Három alkotás rendezőjével – a svéd Ronnie Sandahllal, a finn J.-P. Valkepää-vel és a francia Lucie Borleteau-val – találkozhat is majd a Titanic közönsége.
  
  A svéd Ronnie Sandahl Underdog (Svenskjävel) című drámája - a radikális antiszexista stand-up komikus Bianca Kronlöf főszereplésével – olykor kegyetlen őszinteséggel beszél a svéd valóságról, ahol ma akkora a munkanélküliség, hogy fiatalok százezrei költöznek át Norvégiába, hogy ott wc-pucolóként, pincérként, kukásként dolgozzanak. A 23 éves Dino hasonló cipőben jár: egy decensnek tűnő norvég otthon házvezetőnője lesz, ám a fülledt nyár egy furcsa szerelmi háromszögbe sodorja. Szokatlan a munkája a francia Lucie Borleteau Fidelio – Alice utazása (Fidelio, l´odyssée d´Alice / Fidelio – Alice´s Journey) című filmjében a 31 éves Alice-nek is: mérnökként dolgozik teherszállító hajókon. Az olajfoltos kék overall dacára is talpig nő, ami a férfiakból álló személyzetet nem hagyja hidegen. A helyzet akkor válik bonyolulttá, amikor rájön, hogy a következő úton a hajó kapitánya első szerelme, Gaël. Márpedig Alice-t otthon várja vőlegénye. Függetlenségről, hűségről és vágyról szóló, Locarnóban díjazott francia szerelmi dráma Ariane Labed erőteljes alakításával.
  
  A Vízválasztó (Deniz Seviyesi / Across the Sea) című romantikus filmben a török Damla nyolc éve költözött New Yorkba, tanulni és karriert építeni. Férjével, Kevinnel gyereket várnak, a nő mégis ambivalens érzésekkel telve tér vissza gyerekkora Paradicsomába, a török nyaralóvárosba. Amikor múltjának fájdalmas titkára fény derül, kénytelen újraértékelni egykori döntését. Az új török film egyik kiemelkedő darabja érzelmi utazásra hív a háttérben a nyaralásra csábító tengerparttal, és a kulturális identitásról tesz fel fontos kérdéseket. A második generációs dél-koreai–kanadai rendező filmcsemegéjét, a Helyedbe lép (In Her Place) című drámát a Koreában gyakori társadalmi jelenségnek számító titkos örökbefogadások ihlették. Egy elhagyatott vidéki farmra egy nő érkezik, aki megállapodott egy várandós tinédzserrel és annak anyjával, hogy a világ tudta nélkül örökbe fogadja a lány gyermekét. A terhesség előre haladtával azonban kialakul hármuk közt egy új életritmus, ami hamarosan túlnő az eredeti üzleti megállapodáson. Az eredetileg matematikusként végzett, majd a Columbia Egyetemen filmezést tanult pakisztáni rendezőnő, Afia Nathaniel első nagyjátékfilmjében, a Dukhtar (Daughter) című thrillerben szintén egy anya nehéz döntéséből bontakozik ki a történet. Pakisztán hegyei között Allah Rakhi és tízéves lánya elmenekül otthonukból azon az estén, amikor a kislányt feleségül venné egy nagyhatalmú törzsi vezető. A nő tudja, halálos vadászat veszi kezdetét. Egyetlen esélyük a cinikus taxis, akivel váratlanul hozza össze őket a sors. Az első, teljes egészében a közönség támogatásából, crowdfunding rendszerben készült európai film, a görög Stathis Athanasiou rendező jelenkori Antigoné-átirata, az Alpha is a szabadság definícióját firtatja. Egy nőt arra kényszerítenek, hogy egy leégett erdő közepén egy fára függesztett, rothadó holttest alatt üljön, amíg a hatóság úgy nem dönt, eleget bűnhődött. A szabadság egy másik vetületét járja körül a költőien elmesélt, gyönyörűen fényképezett finn dráma, J.-P. Valkepää filmje, a Megléptek (He ovat paenneet / They Have Escaped), melyben egy dadogós, magának való fiú civil szolgálatot teljesít a fiatalkorúak javítóintézetében; a vonzó, kirobbanó energiájú, mindig bajba kerülő lány pedig őrizetben van. A két tinédzser együtt szökik meg egy lopott autón, egy drogokkal, szexszel és végtelen meneküléssel tarkított utazásra.
  
  Végül a Hullámtörők-díjért versenyez a Sundance-kedvenc vámpírfilm, a Csadoros vérszívó (A Girl Walks Home Alone at Night) című amerikai romantikus horror is. Az iráni szellemváros, Bad City lakói, a prostik, stricik és drogosok nem is tudják, hogy egy magányos vámpír él közöttük. Ám a Lány találkozik egy Fiúval… A rendkívül tehetséges Ana Lily Amirpour debütáló darabja az első iráni vámpírwestern, mely önfeledt tapicskolás zsánerekben és archetípusokban. A képregény, horror és az iráni újhullám keveredik rock, techno, és Morricone-ihletésű dallamokra, lebegő, fekete-fehér képekben. „Mintha David Lynch és Sergio Leone közös iráni rock´n´roll gyereke lenne, akire Nosferatu vigyáz.”
  
  A fesztivál teljes programja www.titanicfilmfest.hu oldalon olvasható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 thin lizzy    as they burn    sőrés zsolt    artisjus    cher    david ellefson    sing sing    élek és szeretek    stubborn    idris elba    eat pray love    jón thor birgisson    elm street    crescendo    zöld pardon    veridia    life of agony    antal nimród    mundruczó kornél    zombie girlfriend    veridia    rompeprop    rango    tankcsapda    waszlavik  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!